Index Vakbarát Hírportál

Életfogytiglanra ítélték a hajléktalantársát felgyújtó férfit

2022. november 17., csütörtök 21:21

A Szombathelyi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy augusztusban felgyújtotta egy hajléktalantársát, aki hetekkel később a kórházban belehalt sérüléseibe – közölte a Vas Megyei Főügyészség. A Fővárosi Törvényszék tényleges életfogytiglanra ítélt egy másik hajléktalan férfit, aki szintén felgyújtotta egyik utcán élő ismerősét.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022 augusztusában az egyik szombathelyi parkolóban közös italozás közben öngyújtójával meggyújtotta egy hajléktalantársa lábán lévő kötéseket, aki olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy hosszas kórházi kezelés ellenére 2022 októberében elhunyt. A férfi halála összefüggésbe hozható az általa elszenvedett égési sérülésekkel és az ennek következtében beálló többszervi elégtelenséggel.

A gyanúsított 2022 októberében a szombathelyi hajléktalanszállón késsel megsebesítette egy másik társát, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, két héttel később pedig leöntötte valamivel, majd felgyújtotta egy harmadik társát is, aki súlyos égési sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a bűnismétlés és szökés veszélye miatt indítványozta az őrizetben lévő férfi letartóztatását, akit halált okozó testi sértés bűntettével, súlyos testi sértés bűntettével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

Különös kegyetlenséggel vádolták a visszaeső gyilkost

Nem jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélt a Fővárosi Törvényszék kedden egy férfit hajléktalantársa felgyújtása miatt. Az elsőfokú bíróság váddal egyezően megállapított tényállása szerint a hajléktalanként élő férfi 2008. augusztus 10-én az esti órákban szóváltásba keveredett egy szintén hajléktalanként élő ismerősével, összeverekedtek, majd a vádlott éghető folyadékkal öntötte le a sértettet és meggyújtotta. A sértett súlyos égési sérüléseket szenvedett, kórházba szállították, azonban két nap múlva belehalt sérüléseibe.

A Fővárosi Törvényszék a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt különös visszaesőként életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, és kizárta feltételes szabadságra bocsátását.

Az MTI szerin a bíróság enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, súlyosító körülményként többek között a vádlott büntetett előéletét. A tényleges életfogytiglant indokolva a bíróság rámutatott: a vádlott nem első alkalommal követett el emberölést. Az elsőfokú ítéletet az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezett, így az nem jogerős.

Rovatok