Index Vakbarát Hírportál

Van egy megye, ahol azt ígérik, minden család asztalára jut majd hal karácsonykor

2022. november 18., péntek 17:36

Végéhez közeledik az idei lehalászási szezon Tatán az Öreg-tavon. A Tatai Öreg-tó Kft. ebben az évben háromszáz mázsa halat telepített a tóba, így nyugodtan kijelenthető, hogy minden család asztalára jut majd hal karácsonykor.

A tatai önkormányzat cége, az Öreg-tó Halászati Kft. és szakmai együttműködői partnere 2016-ban kezdte meg az Öreg-tavon a szervezett halgazdálkodást. Azóta is minden évben nagyon szép és egészséges halakat fognak ki a halászok az Öreg-tóból.

„Nagyon jót tesz a halgazdálkodás a víz minőségének. Hiszen tudjuk azt, hogy minél több hal van a tóban, annál jobb lesz a víz minősége” – mondta Purgel Zoltán alpolgármester a Komárom-Esztergom megyei hírportálnak. Kiemelte: az önkormányzat a közelmúltban egy újabb fejlesztéssel segítette a kft.-t, amikor tavaly ősszel megkezdték a várárok Hajdú utca felőli felújítását.

A várároknak ez a része a halászati tevékenység kiemelt területe is egyben, ezért is volt fontos, hogy a munkát kiszolgáló építmények megújuljanak, és korszerű hátteret adjanak a lehalászáshoz is.

Több mint harmincmillió forintos fejlesztéssel három faburkolatú konténert helyeztünk ki, ezzel egyrészt korszerű körülményeket és közműellátást biztosítunk a halászoknak, másrészt hozzájárultunk a terület megszépítéséhez is 

– szögezte le Purgel Zoltán.

Heitz Ferenc, a Tatai Öreg-tó Kft. ügyvezetője elmondta, hogy minden évben vagy a tóparton, vagy a várárokból lehet megfigyelni a halászatot. A nagy tó lehalászását idén november 9-én kezdték, és úgy néz ki, hogy hétfőig fogják folytatni.

Az idei telepítés kicsit megcsúszott, mert nem volt elég víz a tóban. Június végére tudtunk letelepíteni, ehhez mérten kicsit kisebb a hal, de ezeknek a halaknak, amelyek mindig benne maradnak a tóban, egy része is lejött 

– fogalmazott Heitz Ferenc.

„Azért van 10, 15, 20 kilós hal is. Április végétől június elejéig mintegy háromszáz mázsa halat telepítettünk, ez nyolcvanezer darab, amiben volt 80 dekás és 15 dekás átlagsúlyú is – magyarázta az ügyvezető, majd hozzátette: – Csütörtökig 12 vagon halat vittek el. Ha az utolsó húzásuk is sikerül, összesen 13 vagonnyi pontyot tudnak elszállítani, és mintegy 25-30 mázsa harcsát, illetve keszegből is 45-50 mázsát el fogunk tudni adni.”

„Idén is lesz halvásár, december 16-tól 23-ig fogunk itt az várárokban tatai élő halat árusítani mindennap 9 órától 17 óráig” – mondta el Heitz Ferenc.

Rovatok