Index Vakbarát Hírportál

Ajka MSZP-s képviselője sorozatban nyeri a város közbeszerzéseit

2022. november 18., péntek 07:02

A város polgármestere és a település sikeres vállalkozója párttársak. A közbeszerzési eljárást lezáró döntés a polgármester hatásköre. Ő pedig rendre így dönt.

Az önkormányzatok helyi meghívásos közbeszerzési pályázatán nem indulhat el akárki, csak akit erre érdemesnek találnak. Így történt ez Ajkán is, ahol a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelzése szerint 2014 és 2022 között Pék Attila ajkai MSZP-s önkormányzati képviselő családi cége indult rendszeresen és sikerrel. A Baumidex Kft. összesen több mint 981 millió forint értékben nyert el különböző építési feladatokat a város közbeszerzési pályázatain. (A közbeszerzési értékhatár építési beruházás esetén a meghívásos közbeszerzési eljárásoknál nettó 50 és 300 millió forint között mozoghat.)

Mindez azt jelenti, hogy a képviselő cégének 2014 és 2021 közti nagyjából hárommilliárdos árbevételének hozzávetőleg 25 százaléka annak az önkormányzatnak a közbeszerzéseiből érkezett, ahol ő maga is képviselő.

A Baumidex az elmúlt 15 évből 12-ben nyert el megrendeléseket Ajka önkormányzatától vagy ajkai önkormányzat tulajdonában lévő cégtől. A település polgármesterét szintén az MSZP adja, Schwartz Béla személyében.

Nem látnak, látnak

A polgármester lapunknak azt mondta, hogy tapasztalati adatok alapján, valamely szervezet vagy személy javaslata alapján, ha szükséges, az interneten történő keresés eredményeként, szakcégek ajánlásait figyelembe véve (stb.) döntenek arról, hogy mely cégeket hívják meg ezekre a közbeszerzési eljárásokra. A kiválasztási folyamatban – egyebek mellett – a közbeszerzési szakértő, az önkormányzat polgármestere, a polgármester által kijelölt bírálóbizottság tagjai vesznek részt. A beérkező ajánlatokat a minimálisan háromtagú bírálóbizottság véleményezi és javaslatot készít a döntés meghozatalához.

A közbeszerzési eljárást lezáró döntés meghozatala a polgármester hatásköre.

Schwartz Béla szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy elsősorban azokat a vállalkozásokat kérik fel ajánlattételre, akik helyi vállalkozók, és alkalmasak az adott feladat elvégzésére. 

Amennyiben az ajánlati felhívás feltételeinek olyan cég felel meg, melynek a cégvezetője önkormányzati képviselő, akkor a szerződést vele kötik meg.

Nem látunk abban kivetnivalót, ha valaki tisztességes versenyfeltételek alapján elnyer olyan kivitelezési feladatot, amely másnak azért nem tetszik, mert a nyertes cég vezetője önkormányzati képviselő.

Kovács Gergely, a kutyapárt elnöke viszont lát. A jogszabályok betartása ugyanis szerinte még nem jelenti azt, hogy a társadalom erkölcsi elvárásainak is megfelel ez az eljárás. 

Példaként említette azt a 12 esetet, amikor a kötelezően meghívandó 5 pályázó közül összesen ketten adtak érvényes ajánlatot, az egyik az „AVÉP” Ajkai Építőipari Kft., amely az önkormányzat 100 százalékos tulajdona, a másik pedig a Pék Attila képviselő ügyvezetése alatt álló Baumidex Kft., tehát az önkormányzati képviselő cége egyedül a város cégével kellett hogy versenyezzen. Mind a 12 esetben Pék Attila cége nyert, összesen 208 millió forint értékben.

Érdekes lenne látni, hogy a Gazdasági Versenyhivatal mit szól mindehhez – jegyezte meg Kovács Gergely.

(Borítókép: Schwartz Béla polgármester a Palkó Györggyel, a Veolia Energia Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatójával a közösen tartott sajtótájékoztatón, az ajkai városházán 2018. január 9-én. Fotó: Bodnár Boglárka/MTI)

Rovatok