Index Vakbarát Hírportál

Ismét a régi formájában használható a Clark Ádám téri körforgalom

2022. november 21., hétfő 17:29

Hétfőtől már az eredeti, nagy körforgalmat használhatják a Clark Ádám téren közlekedők, a hétvégén ugyanis befejeződött a tér helyreállításának első szakasza – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Az MTI-nek elküldött közlemény szerint a kivitelező szakemberei a november 19–20-i hétvégén felmarták a Lánchíd felújításához kapcsolódva tavaly májusban kialakított ideiglenes körforgalom aszfaltját, és helyreállították a korábbról ismert nagy körforgalom nyomvonalát, emellett geodéziai kitűzésekkel elkezdték a szegélyek és a szigetek visszaépítését.

Hozzátették: a legfelső aszfalt kopóréteg – az időjárástól függően – a november 26–27-i hétvégén kerül fel, amikor az útépítési munkák miatt ideiglenesen újra lezárják az átmenő forgalom elől a teret. Ekkor festik fel a burkolati jeleket is az útra.

A virágágyás kialakításához szükséges humusz folyamatosan kerül be a tér közepére, ahová a füvesítés mellett december közepére az első, téli időjárásnak megfelelő növényeket is visszatelepítik majd – írták.

Jövő őszig tartanak a felújítások

A BKK tájékoztatása szerint a Lánchíd felújítása továbbra is az ütemtervnek megfelelően és költségkereten belül halad. Közölték: a kivitelező szakemberei teljesen elbontották a pesti pilont körülölelő állványzatot, és elkezdték a megújult világítótestek felszerelését, már a helyükre kerültek a pesti és a budai kapuzat alá függesztett kandeláberek.

A híd feldíszítését hamarosan a pesti oldali és a mederkandeláberek elhelyezésével, majd a pesti korzókorlátok és parti lámpatestek visszaépítésével folytatják. 

A BKK közleményében emlékeztetett rá: a Lánchíd felújítása többek között a járdák felújításával és a műemléki elemek rekonstrukciójával folytatódik. A 2021 tavaszán kezdődött felújítás a tervek szerint 2023 őszéig tart.

Már megvolt a próbaterhelés

Ahogy arról korábban az Index is beszámol, november 12-én próbaterhelést végeztek a Lánchídon, amelyben 24 darab húsztonnás teherautó vett részt. A statikus és dinamikus próbaterhelésen a szakemberek azt mérték, hogy milyen alakváltozásokat idéz elő a Lánchíd szerkezetében, ha meghatározott pontjain húsztonnás tehergépkocsik állnak.

Ezenkívül arra is kíváncsiak voltak, hogyan viselkedik az átkelő, ha nagy tömegű jármű halad át rajta 5, 20 és 30 kilométer/órás, valamint a tehergépkocsival biztonságosan elérhető legnagyobb sebességgel. A próbaterhelés végül sikeresnek bizonyult.

Karácsony Gergely főpolgármester múlt héten közölte, hogy december közepétől a BKK-buszok, a taxik és a kerékpárosok vehetik igénybe aLánchídon az elkészült útpályát. „A felújítás eddig eltelt másfél évében a város forgalma hozzászokott ahhoz, hogy nélkülöznie kell a Lánchidat, a szomszédos hidak forgalma alig észrevehető mértékben változott. A Lánchídszűk áteresztőképessége miatt okozott torlódások helyett itt az ideje kipróbálni, milyen az, ha a Lánchíd gyors és megbízható kapcsolat Buda és Pest között” – közölte a városvezető.

Rovatok