Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, ki halt meg a Dunában az augusztus 27-i tűzijáték előtt

2022. november 22., kedd 15:04

A rendőrök azonosították annak a holttestnek a maradványait, amelyet augusztus végén találtak a Dunában. A feltételezések szerint a férfi még augusztus 27-én, a Margit hídnál eshetett a vízbe az aznapi tűzijáték előtt.

Idén a Szent István napján esedékes tűzijátékot végül egy héttel később, augusztus 27-én tartották meg. Aznap délután, órákkal a tűzijáték előtt a Dunába esett egy férfi. Az illetőt a Margit hídnál látta több szemtanú, amint segítségért kiáltott a folyóban, de nem sokkal később elmerült, és utána már nem akadtak a nyomára. 

Három nappal később, augusztus 30-án egy holttestet találtak a Szabadság hídnál a rendőrök. Azóta elvégezték a DNS-vizsgálatot a maradványokon, és ennek alapján feltételezhető, hogy

annak a férfinak a holttestét találták meg, aki augusztus 27-én esett a Dunába.

A DNS-vizsgálat eredményéről az áldozat, V. Csaba egyik családtagja számolt be. Azt is elmondta, hogy a 48 éves férfival utoljára augusztus 27-én 13:23-kor beszéltek telefonon, utána semmilyen életjelet nem adott magáról, teljesen eltűnt. A családtagok ebből következtetnek arra, hogy ő eshetett a Dunába augusztus 27-én, és ez okozhatta a halálát. 

A BRFK másfél órával az utolsó hívás után, délután 14:54-kor kapott értesítést a Margit hídnál történt esetről. V. Csaba rokona azt mondta erről a 24.hu-nak: biztos benne, hogy az áldozat nem akart öngyilkos lenni – mert semmi jel nem utalt erre –, de azóta sem derült ki, hogy miként eshetett a vízbe, és ez nagyon zavarja őket. 

Pedig szerintem vannak olyan kamerafelvételek, amelyeket megnézve kiderülhetne az igazság. Megnyugvást jelentene a családnak, ha tudnánk, hogy mi történt vele

– mondta az áldozat rokona a 24.hu-nak.

A portál kereste a BRFK sajtóosztályát is ezzel kapcsolatban. A rendőrség közölte velük, hogy idegenkezűség vagy bűncselekmény gyanúja továbbra sem merült fel, és ezért közigazgatási eljárásban vizsgálják az eset körülményeit. Arra vonatkozóan azonban továbbra sincs semmilyen adatuk, hogy az áldozat hogyan eshetett a folyóba.

Rovatok