Index Vakbarát Hírportál

Szállodát kaptak a Paks 2 építőmunkásai

2022. november 25., péntek 21:46

Szállodát adtak át Faddon, ahol azokat a munkásokat szállásolják el, akik Pakson dolgoznak majd, ha teljes ütemben megkezdődik a két új reaktorblokk építése.

A modern, 78 szobás szállodát egy régi, több mint százéves dohánybeváltó helyén építették meg. A nyírségi MS-Comfort Kft. két év alatt, az épület hajdani arculatát megőrizve,

430 millió forintból valósította meg a beruházást.

Az egykori épület helyi védelem alatt állt, és ipari műemlék. A szállodában helyet kapott egy ebédlő, a tetőtérben pedig egy 450 négyzetméteres közösségi helyiség.

Az avatóünnepségen Móri Sándor, az MS-Comfort Kft. ügyvezetője mutatta be az elkészült faddi szállodát, majd Angyalosy Zsoltné nyírbogdányi református lelkésznő megáldotta az épületet, végül pedig a nemzeti színű szalag átvágásával adták át az új létesítményt – írja a teol.hu.

Süli János országgyűlési képviselő tájékoztatása szerint 2015-ben kezdtek el keresni helyeket szállás kialakítására a paksi erőmű építésére érkezők számára. Akkor a nagydorogi dohányszárító és a kalocsai laktanya került még szóba a faddi dohányszárító mellett erre a célra. Az építést segítette, hogy kiírták a munkásszállások építését támogató országos pályázatokat, ennek keretében készült el a Platán Szálló is.

További átépítések is lehetnek

A megyei portál beszámolt arról is, hogy a paksi építők számára még további szállások szükségesek, ezért folytatják a faddi szállodához hasonló átépítéseket. A nagydorogi dohányszárító négy épületét ugyancsak korszerűsítik, valamint kiderült az is, hogy a kalocsai laktanya is a Paksi Ipari Park birtokában van, a felújításokhoz szükséges forrást azonban még elő kell teremteni.

Az új Duna-híd már készül, az ártéri részen be is fejezték a munkálatokat, és a tervek szerint 2023 végén vagy legkésőbb 2024 elején teljes egészében megépül. Ha ez megvalósul, akkor Kalocsáról hamarabb oda lehet majd érni az erőműhöz, mint Paksról.

Nyugdíjasotthon lesz a szállodából

Süli János a későbbi tervekről elmondta: ha Paks 2 elkészül, és már nem kell szállást biztosítani a több ezer munkásnak, akkor nyugdíjasotthonná alakítják át a ligetes, parkos faddi szállodát.

(Borítókép: A paksi atomerőmű 2014. február 24-én. Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok