Index Vakbarát Hírportál

Miért szólt akkorát Orbán Viktor szurkolói sálja a V4-találkozón?

2022. november 25., péntek 19:02

A hét aktuális, magyar vonatkozású külpolitikai témái kerültek terítékre a Kibeszélő Extrában, amelynek ezúttal Szent-Iványi István külpolitikai szakértő volt a vendége.

A beszélgetés elején arról volt szó, hogy van-e még értelme a V4-ek együttműködésének, vagy ez egy teljesen tetszhalott állapotba került 30 éves együttműködés. Maga a cseh kormányfő is úgy nyilatkozott néhány hónapja, hogy ennek ilyen formában már nincs, ugyanakkor a lengyelek azt javasolták, hogy jegeljék az együttműködést, amíg az orosz–ukrán háború véget nem ér. Most a szlovák elnökség úgy próbált életet lehelni a V4-ekbe, hogy összehívott egy kormányfői és egy házelnöki találkozót, amiből az utóbbi nem jött össze.

A csúcs Lengyelország és Magyarország érdeke volt. A magyarok esetében azért, mert minket okolnak a V4-ek elszürküléséért, a lengyeleknek pedig szükségük van szövetségesekre, mert az unióban hasonló gondok miatt vitatkoznak Brüsszellel, mint a magyarok. 

A kassai rendezvényen közölte Orbán Viktor, hogy majd tavasszal kerül a képviselők elé a svéd és a finn NATO-csatlakozás kérdése. Szent-Iványi szerint

ez akár zsarolásként is értékelhető, hogy a magyar parlament idén már nem ratifikálja a svéd és a finn NATO-csatlakozási kérelmet. A bejelentés azután érkezett, hogy kiderült, veszélyben a magyar uniós pénzek zökkenőmentes kifizetése.”

A külpolitikai szakértő kifejtette azt is, hogy melyek lehetnek az indokok a mögött, hogy megváltozott az uniós pénzek kifizetése körüli bizottsági hozzáállás. Szent-Iványi István úgy véli, technikai szinten született ugyan egy megállapodás, amelyet Navracsics Tibor uniós forrásokért felelős miniszter, illetve Varga Judit igazságügy miniszter hozott tető alá. Ugyanakkor politikailag sokkal bonyolultabbá vált a helyzet.

Zsarolja-e Brüsszel az uniós források kapcsán Magyarországot?

A szakértő szerint nem szabad elfelejteni, hogy miként manőverezte Magyarország ebbe a helyzetbe magát az elmúlt években. Felhozta példaként a sok kötelességszegési eljárást, azt, hogy csak formailag teljesítették a bizottság kéréseit és  a folyamatos brüsszelezés a magyar belpolitikában sem erősítette a kormány uniós pozícióit.

Miért szólt akkorát Orbán Viktor szurkolói sálja a V4 találkozón?

Ennek ellenére várhatóan december elején a bizottság jóvá fogja hagyni a koronavírus okozta gazdasági nehézségek helyreállítására felállított alapból a nekünk járó összeget. Ezt követően alá tudjuk írni a vonatkozó megállapodást, ami azért fontos, mert ha nem lenne megállapodás év végéig, akkor elesnénk ennek a forrásnak egy jelentős részétől. Egyébként már csak mi vagyunk a tagállamok közül egyedül, aki még nem kötött megállapodást.

 A putyini revizionista beszólás után jött Orbán Viktor szurkolói sálja

Szent-Iványi emlékeztetett arra a néhány héttel korábban elhangzott beszédre, amelyben Vlagyimir Putyin – csak úgy mellesleg – megemlítette, hogy nemcsak Oroszországnak, de Lengyelországnak, Romániának és Magyarországnak is lehetnek területi követelései Ukrajnával szemben. A kijelentés miatt a revizionizmusra érzékeny kelet-európai szereplők közül sokan felhorgadtak, és visszautasították Putyin szavait.

Ebben a közegben jelent meg Orbán Viktor a nagy-magyarországos szurkolói sállal. De véleményem szerint ebben nem volt semmi szándékosság, nem akarta provokálni a nemzetközi közvéleményt”

- fejtette ki a külpolitikai szakértő. Nem mérte fel ennek a komolyságát, ennek lett az eredménye az a ritka helyzet, hogy Orbán Viktornak mentegetőznie kellett, és hozta magát kínos helyzetbe, amikor a V4-ek találkozóján pozsonyi kollégája a nyakába akasztott egy szlovák szurkolói sálat.

Még ezekről a témákról volt szó a műsorban:

(Borítókép: Szent-Iványi István. Fotó: Ruzsovics Dorina / Index)

Rovatok