Index Vakbarát Hírportál

Kitüntették a Mi Hőseinket

2022. november 25., péntek 05:43

A magyar családpolitika egyik alappillére 2010 óta, hogy „segítsük a gyerekeket és hozzájáruljunk a családok boldogulásához” – hangsúlyozta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány ünnepi gáláján.

Hornung Ágnes köszöntőjében kiemelte: a gyermeket nevelők terheinek csökkentéséért többi között bölcsődefejlesztési programot indítottak, bevezették a gyedextrát, ingyenessé tették a tankönyveket és kedvezményes lett a gyermekétkeztetés.

Emlékeztetett: két hónappal ezelőtt együtt ünnepelték a Szülők Háza bővülését, két új központ és hat családi bölcsőde nyitotta meg a kapuit, lehetővé téve, hogy – mint mondta – az alapítvány családokat segítő áldozatos munkája még szélesebb körben érvényesüljön. Összefogva, együttes erővel minden könnyebb és gyorsabban megy. Ennek az összefogásnak egy nagyon szép példája ez a mai rendezvény – hangsúlyozta az alapítvány 15 éves fennállása alkalmából rendezett gálán az államtitkár.

Az eseményen, amelyet Kemény Dénes, a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány alapítója nyitott meg, átadták a gyermekvédelemben dolgozók elismerésére alapított Szent Antal-díjakat.

A Szülők Háza Közhasznú Alapítvány által alapított elismerést azok kapják, akik az alapítvány kuratóriuma és a gyerekek döntése alapján az adott évben a legtöbbet tettek a Tegyél jót! programban kedvezményezett, állami gondoskodásban élő gyerekekért és családokért. 

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára azt mondta, a

legelszántabb" gyermekvédelmi szakember munkája is kudarcra van ítélve, ha azt, akiről gondoskodik, felnőttkorában nem fogadja be a társadalom. Abban, hogy befogadó közegben nevelkedjenek a gyerekek, kiemelt szerep jut a Szülők Háza mentorprogramjainak

– tette hozzá. Közölte: ma 23 ezer olyan gyermek él az országban, akinek nem adatik meg, hogy a vér szerinti családjában nevelkedjen. Ők azok, akik a gyermekvédelemben, nevelőszülőknél vagy gyermekotthonokban nevelkednek. A költségvetés évente hetvenhét és fél milliárd forintot biztosít gyermekvédelemre, de ez a pénz csak akkor hasznosulhat, ha ez a fajta támogató közeg mögötte van – hangsúlyozta.

 Regős Judit, a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány elnöke köszöntőjében megemlékezett arról, hogy 

15 évvel ezelőtt a Szülők Háza közössége negyven gyereket fogadott be, de ma már ötszáz gyereket támogatnak.

Az alapítványnál azért dolgoznak – mondta –, hogy reményt és lehetőségeket adjanak azoknak, akik nehéz körülmények közé születtek.

Az eseményen Szent Antal-díjjal ismerték el Kovácsné Bárány Ildikó, a KIM családügyekért felelős államtitkárság főosztályvezetőjét, Iski Zsolt és Iski-Beréti Viola pedagógusokat, Bank Tamást, a Játékszín ügyvezető igazgatóját és Lévay Viktória színművészt, valamint Nyári Aliz énekesnőt. Különdíjat vehetett át Erdősi Ditte, a Tegyél Jót program operatív vezetője. A Mi Hősünk kategória díját Nagy Ticiána, Nagy Emese és Kállai Oszkár, a Mónosbéli Gyermekotthon lakói vehették át.

A Szülők Háza Alapítványt Kemény Dénes hozta létre 2015-ben azzal a céllal, hogy szervezeti formában képviselhesse tovább a 2007 óta működő Szülők Háza mozgalom elveit és céljait. Az alapítvány állami gondoskodásban élő gyerekeknek és hátrányos helyzetű családoknak nyújt támogatást. Legfontosabb célja, hogy segítse a rászorulók integrációját.

Rovatok