Egyre több a papír, miközben egyre kevesebb a gyerekeknek nyújtható segítség. A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat intézményeitől távoznak a jól képzett segítő szakemberek, ezzel párhuzamosan növekszik a várólista és a maradó kollégák leterheltsége. A várólisták jelentette problémákra a fenntartó különleges indoklást ad, de rá érdemben nem reagál. Miközben a szakmai irányítás és a terepen dolgozó szakemberek elbeszélnek egymás mellett, a terápiára váró gyerekek elkallódhatnak.
Az elmúlt hetekben, hónapokban a tankerületek elsősorban a közoktatás tarthatatlan állapota, illetve a pedagógusbérek (meg a tankerületi vezetők juttatásai) miatt kerültek az érdeklődés homlokterébe, miközben az ugyancsak a felügyeletük alá tartozó pedagógiai szakszolgálatoknál semmivel sem szívderítőbb a helyzet. Az ott dolgozó szakemberek már évek óta vészjelzéseket küldenek, de a jelzett rendszerhibákra érdemi választ nem kapnak, miközben az ellátás felelőssége a terepen dolgozó szakemberekre hárul. Az egyik érintett az Indexnek arról beszélt, nála és kollégáinál most telt be a pohár.
A szakszolgálat intézményeiben egyrészt részképesség-nehézségekkel (nagymozgások összerendezetlensége, finommotorika, beszédértés, beszédészlelés, beszédprodukció, olvasás, számolás stb. nehézségei), másrészt érzelmi zavarokkal küzdő gyerekek számára kell hogy valamilyen terápiás megoldást nyújtsanak.
Budapesten tehát a részképesség-problémával küzdők, illetve a szorongó, önsértő, depressziós, nemritkán öngyilkossággal kísérletező gyerekek lettek a diszfunkcionális rendszer elsődleges kárvallottjai.
A problémás gyerekeket részben az iskolai pszichológusok küldik a szakszolgálathoz, másokat saját szüleik hoznak. A kockázatos háttérrel rendelkező, így különösen nehéz esetnek számító, családsegítők által küldött, elhanyagolt vagy bántalmazott gyerekek ellátási elsőbbséget élveznek. Mellettük pedig még a kórházak gyermekpszichiátriai osztályairól is szép számmal érkeznek gyerekek pszichoterápiára. Megérkeznek, és várnak.
Az egyik probléma az, hogy pszichiátriai betegekkel a protokoll szerint csak minimum klinikai szakpszichológus foglalkozhat. Ilyen végzettséget érettségi után egyetemi, majd szakirányú képzéssel 9 év alatt lehet megszerezni, milliós nagyságrendű képzési költségen. A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat (FPSZ) egyik intézményétől az utolsó ilyen végzettségű szakember 2 évvel ezelőtt távozott. Ők ugyanis magánrendelésen ugyanezzel a papírral 15-20 ezer forintot is megkereshetnek óránként, míg a közszférában 2 ezret. Kompetenciakérdést is felvethet, hogy pszichiátriai kórképpel diagnosztizált gyerekek terápiáját a gyakorlatban többnyire tanácsadó szakpszichológusok vagy klinikusjelöltek végzik.
Már ha van rá idejük, miközben a gyakorlatban a fenntartót egyáltalán nem érdeklik a kompetenciahatárok, mivel világossá tették, hogy az egészségügyi intézmények pszichiátriai ellátásából kikerülő beteg gyerekek ellátása, utógondozása nem tartozik a pedagógiai szakszolgálat feladatkörébe. A gyakorlatban viszont nagyon is létező jelenség kezelésére (hogy tudniillik mégiscsak számos, terápiára szoruló gyerek az FPSZ valamelyik tagintézményének ajtaján kopogtat) nem adtak semmiféle iránymutatást.
(A pedagógiai szakszolgálatok a klinikaiszakpszichológus-képzésben részt vevők számára gyakorlóterep, ezért egy ideig „tanuló” pszichológusok is dolgoznak ott, ám a végzést követően nem számíthat már munkájukra az ellátórendszer, mert elmennek saját praxisba.)
A hatékony pszichológusi segítő munka elengedhetetlen feltétele lenne, ha egy-egy nehezebb esetet szupervízió keretében megbeszélhetnének, de ilyen szupervíziós, magasan képzett pluszszakember alkalmazása egy adminisztratív akadály miatt nem megoldott. Ezt a szolgáltatást a szakszolgálat közalkalmazotti státuszú pszichológusai kénytelenek a piacon megvenni (ami akár heti 20 ezer forintba is kerülhet, csoport esetén 9 ezerből kihozható).
A pedagógiai szakszolgálatoknál megjelenő gyerekeknek elsősorban valamilyen, egyénre szabott terápiára lenne szükségük, de erre egyre kevesebbeknek van esélyük. Ugyanis a szakemberek kapacitásait egyre nagyobb mértékben kötik le a szakértői bizottsági vizsgálatok – a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségek vizsgálata. Mivel egyre több az iskolákban az ilyen gyerek, és egyre kevesebb az őket ellátni képes pszichológus, gyógypedagógus, ezért az intézmények az ő terápiás fejlesztésüket e vizsgálati szakvéleményt tartalmazó írásos igazolás meglétéhez kötik. A kör itt bezárul.
Van, hogy már az óvodai, iskolai logopédiai ellátást is papírhoz kötik. Vagy, mondjuk, a gyerek grafomotorosan elmaradt, és azért, mert nem tud rajzolni, én és a gyógypedagógus kolléganőm egy komplex, összesen ötórás vizsgálatot elvégzünk (IQ-t, figyelmi kapacitást és mindenféle részképességeket mérünk), miközben csak annyira lenne szükség, hogy valaki heti két órában fejlessze a finommotorikáját
– magyarázza egyikük.
A pszichés ellátásra váró gyerekekből elképesztő hosszúságú várólisták alakultak ki, ami már az ott dolgozókra is kifejezetten nyomasztóan hat, mivel már csak a legsürgősebb eseteket tudják elvállalni pluszban. A „még csak kicsit” szorongó vagy preventív munkát igénylő esetek fél évet is várnak, tehát pont azok nem kerülnek sorra, akikre eredetileg a nevelési tanácsadó ki lett találva. Sok pluszmunkával lehetne valamit rövidíteni a várólistán, de túlórapénz nem létezik.
Nem meglepő, hogy a pedagógiai szakszolgálatoknál dolgozók a közelmúltban egy segélykiáltással felérő petícióban hívták fel a döntéshozók figyelmét arra, hogy miközben egyre több a papír, egyre kevesebb a gyerekeknek nyújtható segítség.
Az elkeserítő helyzetet bemutató, összefoglaló dokumentumot csaknem ezer érintett írta alá, azonban az ellátásban dolgozók kollektív kiállása sem érte el a döntéshozók ingerküszöbét.
A szakszolgálat vezetősége eddig nem küldött olyan impulzusokat, amiből az derülne ki, hogy a gyerekek várólistás kallódásának megállítása komolyan foglalkoztatná. Azt viszont biztosan lehet tudni, hogy a részmegoldást jelentő, családbarát jellegű, szabad fél vagy negyed státuszokat nem engedi betölteni, kizárva annak lehetőségét, hogy valaki a jövedelmezőbb magánpraxisa mellett esetleg közalkalmazottként a nem fizetőképes családok gyerekein is segíthessen. Ráadásul – átmeneti megoldás nem lévén – rengeteg jól képzett régi munkatársat veszített az FPSZ: új élethelyzetük miatt ők kénytelenek voltak felmondani, mert a részmunkaidőt nem engedélyezték számukra. Az ő eseteik átvételével tovább nő a maradók leterheltsége.
A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban eddig a korai fejlesztéssel foglalkozó kollégák látták el a három év alatti korosztályt, a többiek a 3 és 18 év közötti gyerekek ellátását végezték, ám a feladatukat idén kiterjesztették már a 3 éven aluliak vizsgálatára is, hogy (hozzáértés nélkül) eldöntsék, jogosult-e a gyermek korai fejlesztésre. Erre azonban ugyancsak nincs kompetenciája az ott dolgozó pszichológusoknak, gyógypedagógusoknak. Speciális továbbképzésükkel persze megoldható lenne, de ennek finanszírozására nincs fenntartói nyitottság.
A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálathoz 23 kerületi tagintézmény tartozik, plusz egy beszédjavító, egy pályaválasztási tanácsadó és egy szakértői központ. Adatuk szerint nagyságrendileg 80 ezer gyerekről kellene gondoskodniuk. Nincs nyilvános statisztika a dolgozói összlétszámról, de becslések szerint 1100-1200 ember dolgozik az FPSZ-nél.
Kérdéseinkkel megkerestük a fenntartó Közép-pesti Tankerületi Központot, illetve a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat vezetését is.
Az ellátásban részt vevő szakemberek által jelzett hosszú várólisták rövidítésének lehetőségeit firtató kérdésre azt válaszolták, hogy nem vezetnek várólistát.
A tankerület arra sem válaszolt, hogy szükséges-e a gyermekvédelemből érkező bántalmazott, elhanyagolt gyerekeket terápiába venni, és nem derült ki az sem, hogy végezhető-e a megnövekedett igényekre tekintettel több vizsgálati munka a terápiás fejlesztés időbeni rovására.
A Pedagógiai Szakszolgálatnál az intézményi létszámprobléma esetenként abból következhet, hogy egyfajta feladatellátási tervgazdálkodás keretében évente határozzák meg az álláshelyek számát, miközben az érintett intézmény egyes feladatellátási helyei időközben – átszervezések miatt – megszűntek, illetve újak jöttek létre, vagy feladatellátásuk módosul.
Ilyen módon előállhatott olyan helyzet, hogy egyes tagintézményeknél a fenntartó által engedélyezett és szakmailag indokoltnak tartott, bizonyos munkakört érintő álláshelyek száma kevesebb, mint aktuálisan az adott tagintézményben adott munkakörben alkalmazott pedagógusok száma. Ebben az esetben az adott tagintézményben nincs olyan álláshely az adott munkakört érintően, amely betölthető lenne
– magyarázta az illetékes tankerület szakmai vezetője, hozzátéve, hogy a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat összesített álláshelyszáma nemhogy csökkent volna, hanem nőtt az elmúlt években.
Az intézményfenntartó a szakszolgálati munkatársak felé azt jelezte, hogy nyitott a hatékonyabb és jobb feladatellátást elősegítő szakmai párbeszédre, ugyanakkor a fent hivatkozott petícióra, illetve az abban megfogalmazott problémákra azért nem reagáltak, mert egyetlen levél, megkeresés vagy hivatalos jelzés sem érkezett hozzájuk.
(Borítókép: Index)