Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: A falnál vagyunk, nincs hova hátrálni

2022. november 29., kedd 11:49

A miniszterelnök beszédet mondott kedden, amelyben többek közt arra utalt: nem tudják csökkenteni a dolgozókra háruló adóterheket, mert azt nem bírná ki a költségvetés.

A kormányfő a KAVOSZ Zrt. eseményén mondott beszédet annak az apropóján, hogy 20 éves lett a Széchenyi Kártya Program (amelynek épp nemrég bővítették a forrásait egy határozatban). Orbán Viktor arról beszélt, hogy a kártya a  „közös gyerekük” Demján Sándorral, egy „Etyek–Felcsút-paktum” keretében.

A Világgazdaság szerint a miniszterelnök arra is kitért, hogy Magyarország ugyan a külföldi nagyberuházások nélkül nem lehet sikeres ország, de szükség van arra, hogy legyen széles, erős, magyar vállalkozói réteg is. A kormány ennek érdekében

idén összesen 130 milliárd, jövőre pedig 290 milliárd forinttal támogatja a Széchenyi Kártya Programot.

Orbán Viktor ezután arra is kitért, hogy a szankciók ártottak a gazdaságnak, de bíznak benne, hogy Magyarország kimaradhat a recesszióból, hogy jövőre egy számjegyű lehet az infláció, és hogy a családokat meg tudják védeni a kihívásoktól. Hozzátette azt is, hogy ehhez szerinte az állami beavatkozásokra is szükség lesz, ugyanis válságos időkben a szabadpiac „láthatatlan keze” kemény pofonokat osztogat.

Ez a láthatatlan kéz olyan pofonokat ad, hogy a fal adja a másikat

– mondta erről, majd ezután utalt arra is, hogy Európa növekedési képessége rohamosan csökken, ezért előbb-utóbb új gazdasági modellre lehet szükség.

Másokra nem számíthatunk

A miniszterelnök ezután tért ki arra, hogy most dolgoznak a jövő évi költségvetés módosításán is, mivel az elfogadása óta rengeteg minden történt, és ezért most rendeleti úton számos változtatást kell végrehajtaniuk. Azt mondta: másokra nem számíthatunk, ezért saját mentőcsónakot kell megépíteni a magyar gazdaság számára, amely képes fenntartani a magyar cégek működőképességét és védi a családokat.

Orbán Viktor szerint az elmúlt 12 év legnagyobb hozadéka, hogy a legszegényebb magyaroknak – jövedelmileg a legalsó négy decilisnek – kinyílt a lehetősége arra, hogy csatlakozzanak a középosztályhoz. Ha viszont most nem tudják megvédeni a családokat, akkor ez a lehetőség elzáródik, ezért a jövő évi költségvetés kiindulópontja, hogy ezt a támogatást meg kell adni – mondta.

A kormányfő mindeközben utalt arra is, hogy jövőre körülbelül 10 milliárd eurónak megfelelő összeggel nő az ország energiaszámlája. Tehát a magyar gazdaság 4000 milliárd forintot veszít el, és ez 2024-ben sem fog javulni, sőt „örülünk, hogy nem romlik tovább” – mondta erről.

Nincs hova hátrálni, küzdelmes lesz a jövő év

Orbán Viktor ezután utalt arra, hogy jelenleg is zajlanak a tárgyalások a minimálbér emeléséről, és voltak, akik kezdeményezték, hogy az állam csökkentse a munkavállalói járulékokat, mert akkor a vállalkozók könnyebben tudják megemelni a béreket.

Nem tudjuk csökkenteni a tb-járulékot, mert a falnál vagyunk már, nincs hová hátrálni. Nem tud kigazdálkodni a magyar költségvetés járulékcsökkentést

– mondta ezen a ponton a miniszterelnök a Portfolio szerint. Hozzátette azt is: most minden szabad forintnak a rezsivédelmi alapba kell mennie.

Orbán Viktor a Világgazdaság tudósítása szerint azzal zárta a beszédét, hogy a 2023-as év mindenkitől erőfeszítéseket fog igényelni. Felidézte, hogy a magyar kkv-k relatív termelékenysége 13 százalékkal javult 2010 óta, ami szerinte fantasztikus teljesítmény, bár abszolút értékben nem néz ki jól. Végül azt mondta, hogy a magyar embernek van egy történelmileg felnevelt életösztöne, a nehéz időkben pedig az összefogás igénye is erősödik, és szerinte ezekre lehet építeni a jövő évben is.

Orbán Viktor a Facebookon is ígéretet tett 

„Célunk: egyszámjegyű infláció” – ezzel foglalta össze keddi beszédének lényegét Orbán Viktor a Facebookon.

A poszt leírásában a miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy 290 milliárd forinttal támogatják a programot jövőre, és hogy ki akarnak maradni a recesszióból.

(Borítókép:  A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Széchenyi Kártya Program fennállásának 20 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a budavári Főőrség épületében 2022. november 29-én.  Fotó:  MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán)

Rovatok