Index Vakbarát Hírportál

Reagált a DK-s újbudai polgármester az őt támogatók ultimátumára

2022. december 1., csütörtök 15:35

László Imre polgármester a következő testületi ülésig kapott haladékot, hogy döntését felülvizsgálja és egyeztetést kezdeményezzen a helyi pártokkal.

Elhárította érdeklődésünket László Imre, Újbuda polgármestere, amikor arról érdeklődtünk nála, hogy visszavonja-e Molnár Gyula kabinetvezetői és Lakos Imrét kabinetvezető-helyettesi kinevezését. A XI. kerület vezetője végül közösségi oldalán reagált a baloldali városvezetői koalíció neki címzett ultimátumára. Ebben azt írja, döntéséért vállalja a felelősséget. molnár Gyula korábbi érdemeit méltatva megjegyzi, a kabinetfőnök személye soha, sehol nem politikai hanem bizalmi kérdés; a szakmai pozícióra való megbízásra pedig joga van.

A többségében momentumos képviselők által szignált (de DK-s képviselő által is aláírt) levelet kedden hozták nyilvánosságra. Abban azt írták:

"Megdöbbenve értesültünk arról a hírről, miszerint Molnár Gyulát kabinetvezetőnek, Lakos Imrét pedig kabinetvezető-helyettesnek nevezed ki."  A 11 baloldali önkormányzati képviselő és Újbuda két egyéni országgyűlési képviselője azt írta, a polgármesteri döntést elfogadhatatlannak tartják.

A szóban forgó döntésedhez azonban mi nem tudjuk és nem is akarjuk a nevünket adni, annak felelősségében osztozni. Nem osztjuk azt az álláspontodat sem, hogy ez csak a Te felelősséged, ugyanis minden városvezetői döntés közös felelősségünk.

– írták, mivel a döntés számukra azt jelenti, hogy a 2010 előtti világot kívánja László Imre visszaállítani. Azt kérik, hogy ne nevezzen ki olyan személyeket kerületi vezetőnek, akiknek a személye megosztó az ellenzéki pártok politikusai, de különösen a szavazói körében, és akiket az újbudaiak már több ízben elutasítottak.

A képviselők azért hozták nyilvánosságra a levelet, mert megítélésük szerint a polgármester nem vette figyelembe a kerületet vezető pártok többségének akaratát, ezáltal olyan helyzetet állt elő elő, ami a városvezetői munkát és az együttműködést roncsolja.

Mivel László Imre nem vette figyelembe a kérést, a baloldali városvezetés mögött álló testületi többséget már a decemberi ülésen sem garantálják.

egyben felszólítják, hogy ilyen jelentős politikai kérdésben ne hozz olyan döntést, ami a városvezetést biztosító  képviselők és pártok nagy részének véleményével szembemegy. 

(Borítókép: László Imre (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) Újbuda polgármestere beszédet mond Nagy Imre mártír miniszterelnök özvegye, Nagy Imréné Égető Mária emléktáblájánál Budapesten a XI. kerületi Etele úton az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 64. évfordulóján a nemzeti gyásznapon 2020. november 4-én. Fotó: Mónus Márton / MTI)

Rovatok