Index Vakbarát Hírportál

Újra akcióban a Mikulástroli

2022. december 5., hétfő 18:30

A 72M, 75, 76, 77, 80 és 83-as vonalon közlekedő Mikulástrolikra és a gyűjtőpontokra várják a budapestiek adományait.

Karácsony Gergely a trolibusz indításakor a Városháza parkban, a Cipősdobozvár mellett arról beszélt, ez az advent más, mint amit megszoktunk.

Kicsit kevesebb fény, de több szolidaritás, ami meghatározza a működésünket

– tette hozzá.

A főpolgármester szólt arról is, az, hogy a Városháza park „a szolidaritás főtere” is lett, mutatja, hogy tudják, nehéz időszak következik a Fővárosi Önkormányzat, a fővárosi cégek, a fővárosiak és minden magyar polgár életében. Kiemelte, nem azért beszélnek erről, hogy elrontsák az ünnepet, hanem azért, hogy megtalálják az ünnep valódi értelmét, ez pedig az, hogy szolidárisak egymással, és tudják, hogy ezt az évet, ezt az adventet kicsit másféleképpen kell ünnepelni.

Karácsony Gergely hangsúlyozta: Mikulástrolinak kell lennie a fővárosban, hiszen ez az akció arra hívja fel a figyelmet, hogy a budapesti közlekedési vállalat is kiveszi a részét a szolidáris Budapest megteremtéséből, és kérte, hogy aki teheti, adakozzon a rászoruló családok számára, amit a Mikulástrolik mellett országszerte a gyűjtőpontokon adhatnak le. A cipősdobozba csomagolt ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat juttatja el a rászorulóknak.

Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója elmondta, a Baptista Szeretetszolgálat 19. alkalommal szervezi a gyűjtést, és a BKK szervezésében nyolcadik alkalommal indul el a Mikulástroli.

A tágabban értelmezett belvárosban, hat vonalon lehet a Mikulástrolival találkozni

– mondta, majd hozzátette: a Mikulással december 18-áig lehet találkozni a trolin, az ajándékokat pedig a trolin és a BKK ügyfélközpontjaiban is le lehet adni.

Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezetője elmondta: tavaly, nehéz időszakban, a koronavírus utáni kilábalás idején adventkor 63 ezer cipősdobozt adtak össze a budapestiek. Hozzátette: akkor nem tudták, hogy idén még nehezebb év következik, és a cipősdobozok kiosztásánál a Magyarországon, akár Budapesten tartózkodó ukrán menekült gyerekekre is gondolniuk kell.

Elmondta azt is, a szeretetszolgálathoz érkező segítségkérésekből érzékelik, hogy sokan nehezebb helyzetben vannak most, mint tavaly karácsonykor, ezért azt kérte, aki tavaly egy cipősdobozt hozott, az „idén hozzon másfelet”. Hozzátette: idén is lesz helyük ezeknek a dobozoknak.

A BKK tájékoztatása szerint a trolibusz hétfőn indult, és január első hetének végéig közlekedik, december 18-ig pedig a Mikulással is találkozhatnak az utasok. A Mikulástroli a 72M, 75, 76, 77, 80 és 83M vonalon közlekedik.

(Borítókép: Az adománygyűjtő Mikulástroli elindításán az V. kerületi Városháza parkban 2019. december 5-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Rovatok