Index Vakbarát Hírportál

Akinek hiányzott a havazás, most megkapja

2022. december 10., szombat 06:14

Szombat délután egyre többfelé várható eső, havas eső és hó, napközben 3 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat négy megyére adott ki figyelmeztetést eső miatt. Vasárnap szeles időben lesz részünk, néhol hófúvásokra is lehet számítani.

Szombat reggel már csak kevés helyen eshet, majd átmeneti csapadékszünet után a déli óráktól dél, délnyugat felől egyre többfelé várható eső, amit késő délután, este az Alpokalján havas eső, havazás vált fel. Az északias szél napközben a Dunántúlon lehet élénk, estétől egyre többfelé megerősödik – írja az Időkép.

Hajnalban 0 és 9, napközben 3 és 12 fok között alakul a hőmérséklet, délkeleten lesz enyhébb az idő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint szombaton négy megyében lesz érvényben egyes fokú, citromsárga figyelmeztetés eső miatt. Hevesebb csapadékra kell számítani

Mint írják, szombaton az esti, késő esti óráktól a viharossá fokozódó északias szél mellett északnyugaton, valamint Borsodban és a Zemplénben már átválthat az eső vizes, tapadó hóba, de megmaradó hóréteg inkább csak ezt követően alakulhat ki. Vasárnap jó eséllyel több helyen ébredhetünk igazi téli, havas tájra.

Melegfronti hatással kell számolni

Szombaton még melegfronti hatással kell számolni, fejfájás, migrén, álmatlanság, nappal fáradtság, tompaság jelentkezhet, lassabb lehet a reakcióidő. Reggel a hideg, néhol fagyos időben felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok. 

A borult, esős időben lehangoltság, levertség, rossz közérzet alakulhat ki. A szelesebb tájakon élők ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetnek. Nagy lesz a megfázásveszély, ezért ajánlott a meleg, réteges öltözet.

Vasárnap hófúvások is lehetnek

A sarkvidéki, hideg levegő betörésével együtt vasárnap igencsak szeles időben lesz részünk, az ország délkeleti és északnyugati területei között a mediterrán ciklon érkezésének köszönhetően akár 10 hPa-os nyomáskülönbség is kialakulhat.

A legerősebb szélre vasárnap számíthatunk, a Dunántúl északi felén és a Balatonnál, valamint az ország északkeleti csücskében. Emiatt elsősorban az észak-dunántúli megyékben, legnagyobb eséllyel 

a Bakonyban hóátfúvásokra kell készülnünk, a csúszós, havas utakon fokozott figyelemmel kell közlekedniük az autósoknak.

A fagypont körüli hőmérsékletnek köszönhetően sokfelé vizes, tapadó hóra készülhetünk, a szelesebb területeken a szárazabb faágak emiatt könnyen letörhetnek a hó súlya alatt.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras.

(Borítókép: Varga György / MTI)

Rovatok