Aki még soha nem pereskedett, azt hiheti, hogy a pernyertes fél perköltségeit a pervesztes fél mindig kifizeti. A per lezárása után azonban könnyen abba a helyzetbe kerülhet, hogy győzelme ellenére költségeinek nagy részét nem térítik meg. A bíróságok gyakorlata a pereskedő felekre nézve számos hátránnyal jár. Sok esetben a pernyertes milliós veszteséget köteles elszenvedni akkor is, ha teljesen jogszerűen járt el. Mi ennek az oka, és milyen hatásai vannak az üzleti életre? A kérdésekre Dobos Zoltán, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője válaszol.
A jelenség hátterében a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM-rendeletnek az a rendelkezése áll, amely szerint a „felszámított ügyvédi munkadíj összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti”: azaz dönthet úgy, hogy a pernyertes fél által ténylegesen kifizetett ügyvédi munkadíjnak csak egy részét hárítja át a pervesztesre. Dobos Zoltán, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője úgy látja, hogy
a bíróságok ezzel a kalapáccsal általában minden szögnek látszó tárgyra rá is ütnek.
Az ügyvédi munkadíj szabadpiaci megállapodás eredménye, ugyanakkor önmagában is kiteszi a teljes perköltség meghatározó részét. A szakértő szerint érthető törekvés, hogy a bíróságok kivételesen belenyúlhassanak a költségviselésbe, így például, ha indokolatlanul szélsőséges nagyságrendű munkadíjat észlelnek vagy visszaélést sejtenek a háttérben.
A bíróságok azonban – folytatja Dobos Zoltán – egyáltalán nem kivételesen, hanem kifejezetten rutinszerűen élnek ezzel az eszközzel még üzleti perekben is. Olyannyira, hogy az ügyvédek között hírértéke van annak, ha a pervesztes felet a valóban felmerült teljes ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezik. Szerinte az a tendencia, hogy a bíróságok a piaci mértékű ügyvédi munkadíjakat jelentősen a piaci mérték alatti összegre csökkentik, amivel végső soron a pernyertes felet sújtják.
Arra a kérdésre, mi a mérséklés leggyakoribb oka, a szakértő azt válaszolja, hogy az ügyvédi munkadíj a vita tárgyához képest túlzott értékűre duzzad. Ilyenkor a bíróság jóval a peres követelés értéke alá kalibrálja a pervesztes félre háruló ügyvédi költséget, és ezt az összeget jelöli meg, mint „indokolt” és áthárítható munkadíjat. A valóságban azonban
egy kis értékű, vagy vagyoni értékkel nem is bíró ügy összetettebb jogi problémát rejthet, mint az úgynevezett soknullás jogviták,
és ezért sokkal nagyobb szakértelmet, időráfordítást, esetleg nyelvtudást, vagy akár csapatmunkát is igényelhet. Nem is beszélve arról, amikor a bizonyítás nehézsége miatt húzódik el az ügy. Emellett a vitatott követelés értéke nem is biztos, hogy kifejezi a per valódi tétjét: ez lehet egyéb olyan üzleti ok, esetleg más, függőben lévő követelések sorsa, ami bőven indokolttá teszi az ügyfél részéről, hogy akár jelentősebb összeget is befektessen az adott, önmagában kisebb értékű perbe – magyarázza az ügyvéd.
A másik gyakori eset az óradíjas megállapodásoknál fordul elő. Ilyenkor a bíróság az általa túlzottnak vélt végösszeget úgy csökkenti, hogy az óradíjakat ugyan változatlanul hagyja, de az elszámolt munkaórák bizonyos hányadát „indokolatlannak”, „eltúlzottnak” minősíti, és ezért annak kifizetését nem hárítja a pervesztesre. Így a bíróság látszólag nem az ügyfél és az ügyvéd közötti megállapodásról, hanem az ügyvéd munkatempójáról mond véleményt, igaz, a végeredmény mégis ugyanaz. Dobos Zoltán szerint a bíróságok által becsült munkaszükséglet általában messze áll a ténylegesen indokolt munkamennyiségtől. Az ügyvédi háttérmunkának legtöbbször csak a csúcsát jelentik a külső szemlélő számára is jól látható, például a tárgyalóteremben töltött órák, míg a háttérben elvégzett előkészítő munka „megtippelése” sokszor életszerűtlen számokhoz vezet.
A családjogi vagy öröklési ügyekben természetesen indokolt lehet szociális szempontokat is figyelembe venni. Ellenben, ha a bíróság az üzleti életben is fogni szeretné a piac láthatatlan kezét, az több problémát okoz, mint amennyit megold
– vélekedik Dobos Zoltán, aki szerint a bíróságok gyakorlata a pereskedő felekre nézve számos hátránnyal jár. Sok esetben a pernyertes milliós összegű veszteséget köteles elszenvedni akkor is, ha teljesen jogszerűen járt el, és végül az derül ki, hogy ő maga a perre egyáltalán nem adott okot. Ez néha odáig vezet, hogy nemhogy nullszaldós, hanem ráfizetéses a pernyertesség, ami rontja a polgári per mint közszolgáltatás „ügyfélélményét”.
A behajthatatlan ügyvédi munkadíj a pernyertes fél saját ügyvédjébe vetett bizalmát is rombolhatja. A bírósági ítéletet olvasva az a meggyőződés alakulhat ki az ügyfélben, hogy az ügyvédje a szolgáltatását túlárazta, ezáltal őt becsapta.
Kis értékű ügyekben jelenleg „fájdalmasabb” megnyerni egy hosszan tartó pert, mint meg sem indítani azt, és a vitás összeget veszteségként elkönyvelni. Ez a szakértő szerint oda vezethet, hogy a kis értékű ügyeket tömegesen kezelő gazdasági szereplők (mint például a biztosítók, a bankok és a webshopok) számára az lesz a racionális vitarendezési stratégia, ha senki felé nem tesznek engedményt, hiszen nem kell tartaniuk semmiféle retorziótól.
Dobos Zoltán szerint a pert megelőző tárgyalások során érdemes megbecsülni és „beárazni” a várhatóan meg nem térülő ügyvédi költségeket, végül eszerint alakítani a tárgyalási stratégiát. Bármelyik oldalon is álljunk, ha arra következtetünk, hogy még pervesztesség esetén sem járunk lényegesen rosszabbul, mint az asztalon lévő ajánlattal, akkor nem érdemes hátrányos kompromisszumot kötnünk.
Tervezhetőbbé teszi a perköltséget, ha nem a megbízási szerződésben kikötött munkadíjat, hanem átalányt számítunk fel a perben. A hatályos szabályozás lehetővé teszi, hogy a vitás érték bizonyos, a miniszteri rendeletben szabályozott százalékát igényeljük ügyvédi munkadíjként.
A rendeletben meghatározott mértéket a bíróságok valóban csak nagyon ritkán, kivételesen csökkentik.
Az átalánydíj mértéke ügytípusonként és ügyszakaszonként változó, de akár a teljes érték öt százalékát is elérheti. Az átalánydíj értelemszerűen a nagyobb értékű pereknél lehet jó választás a pernyertes szempontjából.
Az egész problémát teljesen kikerülhetjük a választottbírósági eljárással. A választottbírósági eljárásokban ugyanis általában nem, vagy csak minimális mértékben mérséklik a kért ügyvédi munkadíjat. Ha a felek választottbíróságnak vetik alá magukat, akkor a pervesztes félnek nagyobb veszteséggel kell számolnia, míg a pernyertesnek legfeljebb minimális behajthatatlan költségei lesznek – hangsúlyozza a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője.
(Borítókép: Justitia szobra. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)