Erdő, erdő, erdő, de nem a marosszéki kerek, ahogy azt a népdal tartja, hanem néhány éven belül a rögvalóság, hiszen a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) egyedülálló kezdeményezése révén három magyarországi nemzeti park területén telepítenek erdőt az egyetemi polgárok szakemberek segítségével.

Sokunknak már szinte hiányérzetünk van, ha egy napig nem hallunk a klímaváltozásról. Érezzük áldatlan hatásait nap mint nap. A négy évszakból a téltől szépen lassan elköszönünk, az utóősz átkúszik szépen lassan az előtavaszba, a nyarak egyre forróbbak és aszályosabbak.

A karbonsemlegesség nem egy ad hoc, néhány napja kitalált fogalom, ez a cél szerepel a 195 ország és az EU által is aláírt párizsi megállapodásban is. Ez azt jelenti, hogy a globális felmelegedés mértékének 1,5 Celsius-fokra való korlátozásához – amely az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület véleménye szerint egy biztonságos küszöbérték – elengedhetetlen, hogy a XXI. század közepéig elérjük a karbonsemlegességet.

Az Európai Bizottság 2019 decemberében mutatta be az európai zöld megállapodást, amely kijelöli az utat Európa számára a karbonsemlegesség felé 2050-ig. A célt az európai klímarendeleten keresztül éri el az EU, amely kötelező értékeket szab meg.

Előremennek

A MOME előremegy, már 2030-ra szeretné ezt a célt a campuson elérni.

Az alapítványunk, ami a MOME fenntartója, számos területen ambicionálja azt, hogy a többi felsőoktatási intézmény számára is példát tudjon mutatni. Nemcsak az egyetem belső fejlesztésével foglalkozunk, de azzal is, hogy bizonyos területeken mintát adjunk, példát mutassunk másoknak

– mondta lapunknak Böszörményi-Nagy Gergely, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elnöke.

Az egyik ilyen célkitűzésük az, hogy a MOME kevesebb mint egy évtized alatt működését száz százalékban nettó karbonsemlegessé tegye. Ez kimondva és leírva is nagyon szép és nemes szándék, de az alapítvány elnöke is elismeri: könnyű megígérni, de nagyon nehéz megvalósítani. Böszörményi-Nagy Gergely sorolja: ennek vannak olyan feltételei, amiket a campuson kell végrehajtani az alapítvány által idén tavasszal meghirdetett MOME ZERO programon belül. Érdemben kell csökkenteni a károsanyag-kibocsátásukat, minél több energiát kell beszerezniük megújuló energiaforrásból, meg kell szüntetniük az élelmiszer-pazarlást, a papíralapú adminisztrációt, és számos további változtatást kell bevezetniük.

Ezzel együtt ha mindezt megteszik, még akkor is marad egy jó adag károsanyag-kibocsátása az egyetemnek, és azzal is kezdeni kell valamit.

A hallgatók, a dolgozók ide fognak járni, ha mással nem, akkor busszal, becsomagolt élelmiszereket fognak fogyasztani, és használni fogják az egyetem technológiai műhelyeit, hi-tech gépparkját is. Mindenképpen lesz károsanyag-kibocsátás, amit eltüntetni nem, csak kompenzálni lehet. És hogyan lehet a legjobban? Annyi és olyan erdők telepítésével, amelyek felnövekedve »megesznek«, elfogyasztanak annyi szén-dioxidot, amennyit a MOME a működése során a légkörbe juttat

– mondja Böszörményi-Nagy Gergely.

Ekkor jött a gondolat, hogy erdőtelepítő akciót indítanak magyarországi nemzeti parkokban. A tíz nemzeti parkból szakmai szempontok mentén, saját erdőmérnök tanácsadó segítségével végül hármat választottak ki, a Balaton-felvidéki, a Duna-Dráva és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkot, akikkel december 8-án írtak alá együttműködési megállapodást, amelyet Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME Alapítvány elnöke, Fülöp József, a MOME rektora, Kun Zsuzsanna, a MOME vezérigazgatója, Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója, Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója és Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója látott el kézjegyével.

A második legjobb pillanat

Ahogy azt a MOME Alapítvány elnöke az aláírás előtt elmondta, egy fa elültetésére a legjobb pillanat húsz éve volt, a második legjobb pedig most van. Mégpedig többek között azért, mert a következő évtizedekben Magyarország arculatát, mindennapjait és lehetőségeit, a saját jövőjére gyakorolt befolyásának mértékét alapvetően átalakítja a klímaváltozás.

– emelte ki Böszörményi-Nagy Gergely. Hozzátette: flóránkból, faunánkból régóta ismert és szeretett állatok és növények tűnnek el, miközben egészen újak jelennek meg. A tudatunkban eddig csak távoli vidékekhez kötött betegségek megjelenésére is fel kell készülnünk, másból, máshogyan nyerjük majd az energiát.

Ezt a folyamatot a következő nemzedékeknek, a Z és az utána következő alfa-generációnak nemcsak értenie, de értelmeznie is tudni kell. Képessé kell válnia arra, hogy konkrét, kézzelfogható lépéseket tegyen Magyarország élhetőségének megőrzéséért

– tette hozzá az alapítvány elnöke.

Hálás szerep jutott Puskás Zoltánnak, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatójának. Két okból is. Egyrészt mert 2023-ban a Kis-Balatonnál, egészen pontosan Garaboncon történik majd a projekt első telepítése, másrészt először ő kapott szót, így elmondhatta, hogy övék az ország legszebb és legváltozatosabb nemzeti parkja. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy egy ilyen, természeti értékekben gazdag területen ne lenne fontos az új élőhelyek létesítése. A Zala megyei Garaboncon egy öthektáros, elhanyagolt szántóterületen terveznek majd elsősorban mézgás égert és kocsányos tölgyet telepíteni a következő év őszén.

Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója a kollegiális barátság okán annyit jegyzett meg: az ő nemzeti parkjuk legalább olyan szép, mint előzőleg szólott tisztelt kollégájáé, aki rögtön rá is bólintott.

Anélkül hogy a teljes szakmai részletekbe belemennénk, elmondta: olyan területet kerestek és keresnek a telepítésre, ahol szerintük is erdőnek kellene lenni, de valamiért most nem az van.

Ha megtaláljuk és betelepítjük a facsemetéket, akkor körbekerítjük, hogy a nagyvadak – vaddisznó, szarvas – ne férjenek hozzájuk

– mondta Závoczky Szabolcs.

Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója csatlakozott kollégáihoz abban, hogy nemzeti parkjuk szintén ott mosolyog szépségben a másik kettő mellett. Ekkor jött el a pillanat, amikor szembesültünk azzal, Magyarország három legszebb nemzeti parkjának igazgatója között lehetünk, akik egyformán büszkék magukra és társaikra, mert van miért.

Füri András azonban ekkor dobta be az aduászt, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park a napokban ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. Mondjuk azért ez nem volt akkora újdonság, hiszen a zakóján ott virított az ezt megörökítő jelvény. A nemzeti park igazgatója elmondta: a rendszerváltásnak köszönhetik létüket, mert a területükön épült volna meg a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer, amely alapvetően átformálta volna a Dunakanyar arculatát. Ez azonban szerencsére nem történt meg, így a régiónak Budapest közelsége miatt is hatalmas a turisztikai vonzereje a páratlan természeti értékek miatt.

Nekünk minden négyzetcentiméternyi zöldterületért küzdenünk kell. Vannak olyan területeink, amelyeket még jobbá, szebbé tehetünk

– mondta Füri András.

Erdőtelepítési séta

Sétára indulunk a campus területén. Kalauzunk Schneidler Viktor, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park erdészeti szakreferense. Alkalmi túravezetőnk egy olyan, húszperces előadást jutatott hallóidegeinken az agyunkba, hogy nagyon sajnáltuk, amikor véget ért a performance, ami egy pillanatig sem volt öncélú, csak és kizárólag az erdőről szólt, olyannyira, hogy gondolatban ott sétáltunk ámulva-bámulva a rengetegben.

Erdőtelepítési kisokossal nyitottunk. Mert az nem úgy van, hogy kitaláljuk, elültetjük, aztán hadd nőjön. Először területet keresünk. Megvizsgáljuk a talajt, melyik – lehetőleg őshonos – fafajnak kedvez, melyiknek nem. Ezt követi a tervezés, mert nem lehet csak úgy összevissza ültetgetni.

Ha ez megvolt, a csemete még akkor sem kerül a földbe. Miért? Azért, mert a talajt elő kell készíteni, az ott lévő lágy szárú növényeket eltüntetni, aztán jöhet a nagy rotációs kapa, az csíkokban megforgatja a területet, és csak azután jöhet az ültetés.

Közben sétálunk, és megérkezünk első állomáshelyünkre, ahol egy hársfa illegeti magát. Hosszú levelei vannak, és szárakon biggyeszkedő bogyói. A laikus nagyjából azt sem tudja, hogy hárs, de ha tudja is, az neki mind egyforma. Pedig legalább harminc faja van az amerikaitól kezdve a gyapjas bibeszálún (ez a kedvencem) át az ezüst hársig.

Ez a most megvizslatott egyik sem, mert kétféle hársból van, azaz öszvér, ahogy találón elnevezte túravezetőnk. Azt is hozzátette, a hárs lehet a klímaváltozás nagy nyertese.

Miként a másodikként meglátogatott hatalmas juhar, amelynek biodiverzitásáról a nagyjából három méter magasságban lévő apró odú árulkodik, amely Schneidler Viktor szerint akár cinegének is adhat otthont, aminek annál inkább igaznak kell lennie, mert olyan pici mókus nem létezik, amelyik oda beszuszakolná magát.

Itt elhangzott a kérdés, ami minden erdész rémálma: lehet tudni, hány éves ez a fa? Kicsit olyan ez, mint amikor a humoristát arról faggatják, hogy otthon is vicces-e. Nem, otthon gyereket nevel, pálinkát iszik, olvas, vagy mindhármat egyszerre. Az erdész nem úgy néz a fára, hogy na, ez itt 92 éves 11 hónapos és 24 napos úgy sacc per kábé. Persze vannak módszerek, amivel meg lehet állapítani egy fa aktuális korát, de ehhez egyrészt picit bántani kellene, másrészt mennyivel vagyunk beljebb, ha tudjuk.

Annyit azonban megtudtunk, hogy itt sem a méret a lényeg, hanem az, milyen körülmények között nevelkedik a fa. Jó-e a talaj, megkapja-e a kellő napsütést, a vizet és mindazt, ami egy fa életéhez szükségeltetik. Ezért lehet, hogy egy tápanyag- és ingerszegény környezetben lévő harmincéves bükk csak emberi mellmagasságig nőtt, míg szerencsésebb csillagzat alatt született kollégája sokkal nagyobb.

A szürke nyár a végállomás, ott mutatja meg Schneidler Viktor, hogy is néz ki a faültetés a gyakorlatban. Icipici, csenevész növénykéket mutat. Éger, kocsányos tölgy, hárs és vadgyümölcs. Garaboncon az első kettő lesz a fő faj, a másik kettő pedig elegyfajként kerülhet a területre.

Nagyjából háromarasznyi csemetéket ültetnek ki az erdészek. A kicsi fácskák műanyag vödörben, vödör alján víz, a pici ágacskákat nedves rongy öleli, hogy a gyökerek ne száradjanak ki. Előkerül az ékásó.

Ez nem a legszebb darab, itt a lehetőség, hogy a hallgatók terveket kovácsoljanak a fejükben, hogy lehetne ennél sokkal szebbet alkotni

– adja fel a házi feladatot Schneidler Viktor.

Az ékásót a földbe nyomják, kicsit hátrafeszítik, és ebbe a résbe kerül a csemete. Arra ügyelnek, hogy a gyöktő a föld alá kerüljön. Vizet öntenek rá, majd az ékásót visszafeszítik, és összezárják a rést. Akkor sikeres az ültetés, ha a facsemetét két ujjal nem lehet kihúzni. Ennyire egyszerű.

Ezt kell megismételni pár ezerszer, és kész a telepítés, ami avatatlan szemnek úgy néz ki, hogy valakinek rengeteg felesleges ideje volt, és tréfából apró gallyakat szúrt a földbe, de minek. Az erdész szeme azonban már látja itt az erdőt, amit mi csak tíz-húsz év múlva fogunk.

Félszáz hektár új erdő

A MOME projektjében az elkövetkező években a három nemzeti park területén nagyjából félszáz hektáron telepítenek erdőt. Nagyon fontos része ennek a szerepvállalásnak, hogy csak a munka legeleje az, hogy elültetik a facsemetéket. A nagyobbik része az azt követő évtizedes szerepvállalás. A hallgatók, a dolgozók, mindazok, akik részt a projektben, végig fogják kísérni ezeknek az erdőknek a felcseperedését.

Ott lehetnek akkor, amikor a vadkár ellen kell védeni őket, ott lehetnek, amikor az invazív fajokat kell eltávolítani a területről. Közben megtanulhatják, hogy mi valójában az erdő, hogyan és mitől „működik” egy természetes élőhely, és hogy ők személyesen mit tudnak tenni Magyarország élhetőségének megőrzéséért. „Hallgatóink rengeteget tanulnak majd a környezetükről, arról, hogy mit tehetnek a két kezükkel a jövőért” – mondja Böszörményi-Nagy Gergely.

Azt, hogy az erdőtelepítés melyik szakaszában milyen kurzusok, workshopok és aktivitások követik egymást a képzés és az egyetemen zajló innovációs, kutatási tevékenység részeként, a MOME közössége, a hallgatók, oktatók és kutatók együtt alakítják ki, együtt formálják a következő években. Nem titkolt cél, hogy a MOME jelenlegi és leendő diákjai tehetségükkel, tudásukkal, ötleteikkel és persze aktív jelenlétükkel részt vállaljanak a programok fejlesztésében, és a zugligeti campuson töltött évek után olyan emberek lépjenek ki az egyetem kapuján, akik vezető szerepet vállalhatnak a XXI. század kihívásainak, legégetőbb problémáinak megoldásában, többek között a design eszközeivel. Erre pedig az erdőtelepítési program is jó példa, hiszen az oktatás, alkotás, kutatás, az innováció és a technológia összehangolása itt is alapvetés. Az sem meglepő, hogy ahogy számos más esetben, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem itt is tudományterületeken átívelő együttműködésben gondolkodik. Megjegyezzük, mind a három stratégiai partner, mind a három nemzeti park dunántúli, de ez csupán a véletlen műve. A MOME-alapítvány elnöke elmondta: egyáltalán nem zárja ki, hogy a jövőben más nemzeti parkokkal is együttműködjenek. Végezetül megtudtuk: a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány, amellett hogy az akció kezdeményezője és ötletgazdája, azt is vállalja, hogy a projekt költségeit is állják.

Ez a szerkesztőségi tartalom a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem támogatásával jött létre.

(Borítókép: A Duna-Ipoly Nemzeti Park. Fotó: Potyo Imre)