Szerbia köztársasági elnöke, Alekszandar Vucsics csütörtökön munkalátogatást tesz Tompán, ahol Novák Katalin köztársasági elnökkel is találkozik.
A találkozó helyszíne a határövezet, a két államfő az ideiglenes határzárat tekinti meg a hivatalos tájékoztatás szerint. A szerb elnök kabinetje arról tájékoztatott, hogy Alekszandar Vucsics és Novák Katalin a különböző határvédelmi szervek képviselőivel is egyeztetnek.
A sajtó munkatársaival 12:00 magasságában találkoznak, ezt követően pedig a határvédelem műszaki felszereltségének bemutatója következik, írja a Szabad Magyar Szó.
Novák Katalin nemrég a tömeges illegális migrációról beszélve elmondta, hogy Magyarországon idén csaknem kétszázezer illegális bevándorlót kellett megállítani a határoknál. Hozzátette: az illegális bevándorlás miatti fenyegetés és nyomás miatt szükség van erős, közös válaszok adására.
Alekszandar Vucsics októberben Orbán Viktorral és Karl Nehammer osztrák kancellárral tárgyalt migrációs kérdésekben, hogy a legsúlyosabb állapotok a nyugat-balkáni útvonalon alakultak ki, ahol már éles fegyvereket is használnak.
„Szerbiában is egyre nő a migránsok száma, csak Oroszországból 17 ezren érkeztek eddig. A szerb elnök felhívta a figyelmet, hogy január 1-jétől új európai vízumpolitika nehezíti a szerb emberek utazását” – jegyezte meg az államfő.
(Borítókép: Novák Katalin 2022. május 17-én. Fotó: Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / Getty Images)