Ferencváros csendes, álmos kis utcácskája az Osztag utca. Ahogy Raab-Horváth Krisztina mondja, falu a város szélén. Itt mindenki ismeri egymást, közösek az örömeik, a bánataik. Nyaranta együtt grilleznek, rózsákat, fákat ültetnek, az utca végén sarjadzó fa Norináé, Krisztina lányáé. Azért Norina, mert a most ötéves kislánnyal a szülőknek komoly terveik vannak. Azt szeretnék, ha majd külföldön végezné az egyetemet, ezért olyan nevet választottak, amit a világon mindenhol ki tudnak mondani.

Füstbe ment tervek 

Szép tervek ezek, azt is öröm hallani, hogy vannak még együtt létező és lélegző mikroközösségek. Az idilli állapotot egy dolog zavarja csupán, az viszont nagyon. 2022. június 26-án a 17 lakásos társasház az utcafronttól legtávolabbi lakásában ebédfőzés közben vélhetően figyelmetlenség miatt lángra kapott a konyha, ami továbbterjedt a szobákra, majd a tetőre. Onnan 15 perc alatt végigfutott a tűz a tetőszerkezeten, a tűzoltóknak már csak a kármentés volt a reszortjuk.

Végigjártak minden lakást, volt, ahonnan állatokat kellett menteni, egy idős férfit, Feri bácsit fel kellett ébreszteni, hogy ki tudják vinni. A társasház lakói bele sem mernek gondolni, mi lett volna akkor, ha éjjel történik a tragédia.

Jelenleg azonban ez a legkisebb gondjuk, hiszen azóta sem tudtak visszaköltözni, és valószínűleg az elkövetkező nyolc-tíz hónapban sem fognak. 

Addig ki-ki ott lakik, ahol tud. Van, aki idősotthonba költözött, de akadnak olyan családok, akik munkásszállón húzzák meg magukat. Horváth Tamásék egy családi házat bérelnek, ahova nem vihették a két kutyájukat, ezért mindennap visszajárnak etetni.

Amikor megtörtént a baj, és elkezdődtek az első munkálatok a tetőn, akkor Tamás egy idő után összegyűjtötte, a társasház lakói milyen jótanácsokkal szembesültek a környék lakóitól:

Tamás válaszai kicsit keserűek:

Nem. A teljes tetőszerkezet leégett. Nem, a biztosító nem fizette ki a teljes kárt. Nem kell aggódni, nem zajongunk tovább, mert nem tudjuk kifizetni a helyreállítást.

Orosz rulett

A legközelebb Lenke néniék költöztek, a lakásukkal szembeni társasházban találtak albérletet. Nem drága, de egy nyugdíjas házaspárnak minden fillér számít. Ha kinéznek az ablakon, pont a saját lakásukra látnak, naponta jön szembe a trauma, miként pusztul el lassanként egy élet munkája.

Lenke néni bevezet a lakásukba, a nappaliba érve mutogat:

Ez a lavór mindig itt van, ott csurog leginkább a plafonról a víz, amikor esik az eső. Az ott a falnál a férjem lába

– mutat egy művégtagra, majd hozzáteszi, élete párjának nincs szüksége rá, elment a kedve attól, hogy bárhová is menjen.

A tetőn többen is dolgoznak, sűrű kopácsolás közben mondja Tamás, ha minden jól megy, talán januárban vagy februárban elkészülnek az alapmunkákkal, de ez nem jelenti azt, hogy utána vissza is lehet költözni. Belülről a plafonokat vissza kellene bontani, hogy ki tudjon száradni az agyonázott tető. Az alsó hangon hat hónap, de ha a falban megjelenik a víz, akkor az visz mindent.

Gyakorlatilag egy teljes belső felújításon kellene átesnie mind a 17 lakásnak, ami a mai árakon iszonyat pénz. Még ez sem baj, ha lenne. Pénz. De nincs, mert a biztosító felmérése szerint nyáron a kár 71 millió forint volt, ebből valamivel több mint negyvenmilliót térítettek a társasháznak.

Krisztina meséli, két éve a felújításkor egész kis paradicsomot varázsoltak maguknak a lakásukból, grillterasszal, gyönyörű kerttel, virágokkal. Most minden csupa lucsok, a kémény ledőlésekor megrepedt a fal. Ha esik az eső, a konnektorból zubogva patakzik a víz.

Olyan egyszerűséggel, tárgyilagosa mondja, mintha nem élete eddigi legnagyobb traumájával kellene megküzdenie.

Nem maradunk sokáig a lakásban, rettegve szoktak bemenni a szobákba. Bármikor rájuk omolhat a plafon.

Orosz rulett

– mondja Tamás.

Nyáron volt egy ideiglenes tető fóliából, egy augusztusi vihar elvitte magával, de addig is ledöntötte a kéményeket. 

Jöttünk, éjjel-nappal mertük a vizet

– meséli Krisztina.

Tamás azt mondja, sikerült olyan vállalkozót találniuk, aki szinte beszerzési áron vállalta a munkát. Koszorút tettek a tetőre, annak három hétig száradnia kell, pár héten belül elkészül a tetőszerkezet is. 

Adakozókra várnak

Ekkor azonban még nem lesznek sokkal beljebb. Kikötötték a gázt, az áramot, az utóbbinál kivágtak egy harminccentis kábeldarabot, ők tudják, miért. A visszakötésnek semmi akadálya, ha kifizetik azt a nyolc-tíz millió forintot. További harmincmillió hiányzik ahhoz, hogy külsőleg megújuljon a társasház. Azután jöhetnek a belső felújítások lakásonként közel tízmillióért. Persze mindez csak akkor, ha a társasházra vonatkozó szabályok szerint ezeket a döntéseket a közgyűlés jóváhagyja.

Ez még mindig nem lenne olyan nagy akadály, de mindezeket csak hitelből tudnák megoldani. Ha szétdobják a lakások között a harmincmilliót, akkor az nem is olyan sok. Csakhogy a tulajdonosok között sok a nyugdíjas, nekik már nem adnak hitelt a bankok. Róka fogta csuka.

Az idő telik, Tamásék is fizetik a lakásra felvett hitelt, az albérletet, nem tudják, miből tehetnének félre. Mesélik, volt olyan fiatal tulajdonos, akinek régi álma valósult meg azzal, hogy saját lakást tudott venni, persze hitelből. Két hónappal a tűz előtt költözött be…

Él még a remény? – kérdezzük.

Voltam már nagyon mélyen, volt, amikor reménykedtem. Most néha úgy érzem, már feladtam

– mondja rezignáltan Krisztina.

Az önkormányzat a maga eszközeivel segített rajtuk, hétmillió forintos kamatmentes hitelt kaptak. Nem látnak más megoldást, szeretnének adománygyűjtést szervezni, talán akadnak olyanok, akik tudnak, akarnak segíteni azért, hogy tizenhét család visszakaphassa az otthonát. 

Elbúcsúzunk. Tamásék még visszamennek az udvarra, a két kutya csaholva várja a napi szeretetadagját.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)