Index Vakbarát Hírportál

Megtagadhatja a Lánchídra szánt támogatást a kormány

2022. december 16., péntek 13:07

A mai napig nem folyósította a kormány a Lánchíd felújítási támogatását a Fővárosi Önkormányzat számlájára. Mint kiderül, addig ez nem is történik meg, amíg a főváros vezetése nem teljesíti azokat a feltételeket, amelyekről megállapodtak. Az egyik ilyen kikötés, hogy nem korlátozzák a gépjárműforgalmat a felújított Lánchídon.

A magyar kormány abban állapodott meg a Fővárosi Önkormányzat vezetésével, hogy a Lánchíd teljes körű rekonstrukcióját 6 milliárd forinttal támogatja. Az erről szóló kormányhatározat egyértelmű feltételeket tartalmaz a támogatásért cserébe – közölte szerkesztőségünkkel Láng Zsolt, a Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.

Az egyik ilyen feltétel:

gépjárműforgalom ezen közúti szakaszon való teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónap időtartamot.

Azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat pénteken úgy nyitja meg a Lánchidat, hogy sem a gyalogosforgalom, sem a gépjárműforgalom nem használható, nem teljesíti a kormányhatározatban foglaltakat.

Nyomatékosítani szeretnénk, hogy a Lánchíd 6 milliárdos kormányzati támogatásának feltétele a gépjárműforgalom korlátozásának teljes megszüntetése

– közölte Láng Zsolt.

BKK: Végleges döntés 2023-ban születik

Korábban a BKK közölte, hogy a híd végleges forgalmi rendjéről 2023 nyarán születik majd döntés, a budapestiek véleményének kikérésével. Így a fővárosiak megalapozottan, féléves tesztidőszak után határozhatnak arról, hogy mi legyen a Lánchíd végleges funkciója a jövőben. Továbbá felhívták a figyelmet arra is, hogy 

az egyéni gépjárművel közlekedők az ideiglenes forgalmi rend értelmében nem mehetnek a hídra, őket a behajtani tilos tábla figyelmezteti erre.

A BKK  szerint „a korábbinál több mint 20 százalékkal nagyobb kapacitást biztosítanak azoknak”, akik a Lánchídon közösségi közlekedéssel kelnek át: a Széll Kálmán tér és a Vár felől érkező 16-os autóbuszok ismét a Deák Ferenc térig közlekednek; új autóbuszjárat közlekedik 216-os jelzéssel a Deák Ferenc tér és a Dísz tér között korszerű, nagy kapacitású szóló Mercedes autóbuszokkal; valamint az eddig ideiglenesen az Erzsébet hídra terelt 105-ös autóbuszok ismét a Lánchídon haladnak, gyorsabb kapcsolatot biztosítva a pesti és a budai oldal között.

Nem filléres beruházás

A Lánchíd felújítása nagyon drága volt, így a Fővárosnak nagy szüksége lenne a kormány anyagi támogatására. A jövőre elkészülő feladatrészek között is lesz még szembetűnő fejlesztés, például a hídfőkben lévő gyalogos-, illetve gyalogos-kerékpáros aluljárók átépítése, azok ugyanis tágasabbak lesznek a korábbiaknál. A tervek szerint jövőre egy gyalogos-átkelőhelyet is kialakítanak majd a pesti hídfő északi és déli járdája között.

A Clark Ádám téri körforgalom – forgalmi szempontból – már november végére elkészült, az ismert formáját kitöltő virágágyásba december elején elkezdték az öntözőrendszer kiépítését, a növényzet telepítését, valamint a gyepszőnyeg terítését is.

A kivitelezést végző A-Híd Zrt.-nek a BKK eddig nettó 13,479 milliárd forintot utalt át, amely után a közlekedésszervezőnek még áfafizetési kötelezettsége van a magyar állam felé.

A teljes projekt bruttó 26,7 milliárd forintba kerül,

ez a kivitelezési díjból, a tartalékkeretből, a műszaki ellenőri díjból és a várhatóan 5,2–5,4 milliárd forintos áfabefizetésből tevődik össze.

A fővállalkozási szerződésben rögzített vállalkozási díj nettó 18,744 milliárd forint plusz a 10 százalékos tartalékkeret. A hátralévő teljes kifizetés függ a tartalékkeret felhasználásának mértékétől.

A Lánchíd a tervek szerint 2023 őszére nyeri vissza régi fényét.

(Borítókép: A Lánchíd 2022. november 12-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok