Index Vakbarát Hírportál

Hamarabb visszakapjuk a hármas metró legforgalmasabb állomását

2022. december 19., hétfő 21:16

Két állomást is a tervezettnél hamarabb adnak át a forgalomnak az M3-as metró vonalán. Januártól a Deák Ferenc téren és a Ferenciek terén is megállnak a metrószerelvények.

A Deák Ferenc téren és a Ferenciek terén már novemberben megkezdődött az átadás-átvétel folyamata, januártól már újra birtokba veheti az utazóközönség a két állomást. A M3-as metróvonal teljes rekonstrukciójának keretében 2019 tavaszán készült el az Újpest-központ és Lehel tér közötti szakasz, míg a Nagyvárad tér és a Kőbánya-Kispest közötti szakaszt 2020 októberében adták át a forgalomnak.

A kilenc állomást magába foglaló középső szakasz felújításakor elsőként a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomás készült el 2020 májusában. A további hat állomást az eredeti tervek szerint 2023 tavaszán egyszerre adták volna át. A BKV Zrt. új ütemezési terve szerint 2023 tavaszán az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar, míg ugyanebben az évben májusban a Nagyvárad tér és a Lehel tér állomásokat nyitják meg.

A kivitelező Swietelsky Építő Kft. ügyvezető igazgatója szerint ez az átütemezés leginkább az utazóközönségnek kedvez, hiszen két hónappal előbb vehetik birtokba a szakasz két legfontosabb állomását.

Az előrehozott átadással hamarabb tehermentesül a felszíni közlekedés is, hiszen megszüntethető a buszpótlás, ezzel pedig jelentős megtakarítást érhet el a főváros. Ezzel együtt felgyorsítható a felszínrendezés is, így élhetőbb környezetet kapnak az utasok

– mondta a Magyar Építőknek Bognár Árpád, a Swietelsky Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. A kivitelezővel egyébként a BKV kezdeményezett egyeztetéseket, amelyeken a Swietelsky vállalta, hogy a kapacitások átcsoportosításával a tervezettnél korábban adják át a két állomást.

Stipich Béla, a cég metróépítési üzletágának vezetője elmondta: a vállalást követően ősszel felpörögtek a kivitelezési munkálatok, és november óta már mindkét állomáson zajlik a műszaki átadás-átvétel. Januárban feltehetően már közlekedhetnek a metrószerelvények – tette hozzá.

Bognár Árpád arról is beszámolt, hogy a legnagyobb kihívást a volumene miatt a Deák Ferenc tér jelentette. Kiemelte, hogy hatból négy állomáson új felvonó épül: a Deák Ferenc téren egy új, nagy teherbírású lift, a Nagyvárad téren két, a Nyugati pályaudvarnál és a Lehel térnél egy-egy kisebb felszíni lift garantálja majd az akadálymentes és gyorsabb közlekedést. A lap beszámolója arra is kitért, hogy a Lehet tér és a Nagyvárad tér állomás befejezése előre nem látható műszaki okok miatt csak tavasszal várható.

(Borítókép: Utasok szállnak ki egy felújított orosz metrószerelvényből a 3-as metró Ferenciek tere metróállomásán  2017. április 1-jén. Fotó: Róka László / MTI)

Rovatok