A surdi sikertörténet egyszerű, pár magból néhány évtized alatt akkora fenyveseket neveltek, hogy ma minden második Magyarországon eladott fenyő a zalai kis faluból származik. Helyszíni riport Surdról, aminek van szlovén neve is, de minek.
A surdi legenda szerint Petrzilka Károly megjárta a poklok poklát. 1914-ben behívták katonának. A 18. honvéd gyalogezredben tizedesként szolgáló férfi 1915. február 1-jén esett orosz hadifogságba. Az elkövetkező öt évben elvetődött Vlagyivosztokba, ahonnan 1919-ben átszökött az amerikai Vöröskereszthez, ahonnan egy évvel később, július 8-án Szingapúron át jutott el néhány óceánt és tengert érintve Triesztbe, Grazba, majd Inotára. Egy esztendőre rá pedig erdőtisztként állt munkába Zichy Ödön surdi és zákányi uradalmában.
Zsebében hozta magával a még a hadifogsága alatt szerzett fenyőmagvakat, azokat elültetve terebélyesedett el a mai surdi fenyőbirodalom.
Eddig a legenda, amiből tulajdonképpen minden igaz, kivéve az utolsó mondatot, mert az bizonyos, Petrzilka Károly – aki későbben Pagonyra magyarosította meglehetősen cseh hangzású vezetéknevét – nagy szerelmese volt a fenyőknek és minden surdi polgárt igyekezett rábeszélni arra, hasonló vonzalmat tápláljon a nagyszerű növény iránt, de magokat azokat sem a hadifogságból, sem máshonnan nem hozott. De a legendák ettől szépek.
Barátkozunk a történettel, és azzal is, hogy bár Pagony Károly eredetileg állatorvos szeretett volna lenni, a családi hagyományt követve erdésszé vált. Mert bizony ez volt az útja. Annyira áthálózták az erdész gének, hogy amikor magyar nevet választott, a szakmájában találta meg a megfelelőt, a hozzá legszebben illőt, hiszen a pagony jelentése az erdészeti szakzsargonban: nagy kiterjedésű erdőből vagy vadászterületből egy-egy erdész hatáskörébe tartozó rész. Kicsit olyan ez, mint a Moldova György által megénekelt legendás vasutas, aki egy bizottság előtt nagyothallást akart szimulálni, de amikor félre akarta érteni a hallott állomásneveket, csak olyanokat mondott vissza, amelyek az adott vonalon voltak, így a harmadik után lemondóan legyintett, az ereiben annyira vasutasvér folyik, nem érdemes másra cserélni.
Pagony Károly szerepe a surdi fenyőnagyhatalom kiépítésében mégis megkerülhetetlen. Szenvedéllyel szerette a fenyőket, gyakran kísérletezgetett is velük. A gróf Zichy Ödön Hitbizományi Erdőgazdasága Faiskoláinak árjegyzéke az eladó fafajokról kicsit olyan, mint amikor Gombóc Artúr sorolja az általa preferált csokifajtákat. Tehát kilenc évtizeddel ezelőtt Surdon az alábbi fajtákat kínálták megvételre mások mellett: balzsamfenyő, amerikai koloradófenyő, kaukázusi jegenyefenyő, keleti és nyugati thuja, feketefenyő, erdeifenyő, sima fenyő, szurokfenyő, havasi fenyő, törpefenyő, zöld douglasfenyő, mamutfenyő, mocsárfenyő, vörösfenyő, lucfenyő, azaz valahány név a naptárba’.
Ebben az időszakban már igaz, hogy Pagony Károly zsebei valóban duzzadtak a fenyőmagoktól. Rábeszélőkéje nagyon meggyőző volt, ezért a tehetőseknek pénzért adta a fenyőmagokat, a szegényeknek meg ingyen, erősen a lelkükre kötve, minden arra alkalmatos helyen ültessék el, növését vigyázzák és segítsék, hogy a későbbiekben szelíd mosollyal gyönyörködhessenek a csodálatos növényekben.
Nos, ennek köszönhető, hogy a Magyarországon évente eladott kétmillió fenyőfából egymilliót a nagyjából 620 lakosú Surdon vágnak ki, így a falu lakóinak 95 százaléka a fenyőkből él.
Nana, nem igazán, mert kilencvennyolc százaléka
– igazít ki Kanász János, a település polgármestere, akivel a fenyvesében találkozunk (hol máshol?). Arra nem tér ki, hogy az a valamivel több mint tucatnyi kivétel mivel foglalkozik, de nem is firtatjuk.
Azt viszont igen, mekkora a szlovén kisebbség aránya a faluban, hiszen Surdnak van szlovén neve is. A kitaláláshoz nem kellett nagy tudomány, így írják: Šurd. Viszont teljesen értelmetlenül, mert nemhogy egy fia szlovén sem lakik a faluban, de a tíz kilométerre délre levő határ túloldalán Horvátország található, a legközelebbi szlovén falu, Pince 63 kilométerre északnyugatra fekszik. De hát ahogy azt a Tudósok zenekar is megkántálta (éneknek azt azért nehéz nevezni): a sors fonalai kifürkészhetetlenek.
Vissza a fenyőkhöz. Surdon jelenleg három fő fajtát nevelnek eladásra: a lucfenyőt, az ezüstfenyőt (szúrós luc) és a nordmann fenyőt (ez utóbbi az egyszer már megénekelt kaukázusi jegenyefenyő). Árban is ilyen sorrendben emelkednek. Az emberek többségének ezek kellenek, hát ezeket is kapják innen.
Következik egy kis matek.
Egy hektár telepítési költsége nagyjából egymillió forint. Körülbelül hárommillió forinttól lehet indítani a fanevelést, hogy megérje csinálni
– mondja Kanász János, akinek körülbelül félszázezer fenyője nevelkedik több tagban. Pár ezres tételre nem lehet megélhetést alapozni. Vannak olyanok, akik csak ennyi fát nevelnek. Ők munka utáni hobbiból csinálják. Kikapcsolódás, élvezet és némi kiegészítő kereset.
A nagyok ötvenezer fától indítanak. Az viszont megköveteli a munkát. Az aljnövényzetet folyamatosan ritkítani, nyírni kell, a csemetéket metszeni, irányítani a növést. A másodosztályú fa elég ritka errefelé, gyönyörű, formás fákat látunk, akármerre nézünk.
Beülünk a terepjáróba, indulunk a vágáshoz. Péter indul a motoros fűrésszel, segítője egy hosszú bottal emeli meg az alsó ágakat, hogy jobban hozzá lehessen férni a törzshöz, amit nagyjából öt centire a talaj felett vágnak el. A csonkot utána ott hagyják, szépen lassan belekomposztálódik a talajba, annyival is kevesebb műtrágyát kell kihordani.
Pár perc múlva a karácsonyfának szánt növények már a földön fekszenek, kihúzzák a traktor utánfutójához. Nehéz terep, más jármű nem boldogul. A kamion nem tudna bejönni ide, helybe kell vinni a kiválasztott fákat.
Tóth Sándorné a bottal már a háttérben pihen. Valamikor védőnőként dolgozott, akkor is volt és most is van saját fenyvese az apróbbakból. Kanász János testvére, ezért is segédkezik. Az ő munkája mára véget ér, most jönnek a hórukkolók. Szép ívben dobálják fel az utánfutó platójára a fákat, közben Sanyi vicceskedik, minden mozdulatra van mondanivalója. A sunnyogási verseny surdi aranyérmese, az ő reszortja a poénkodás, néha a látszat kedvéért egy-egy fát maga is feldob, de leginkább szakért.
Visszaautózunk a hegyről a faluba. A polgármestert sokan megállítják, kérdezik, emelt-e árat, mert az elszabadult energia- és műtrágyaárak miatt legalább tizenöt százalék lenne indokolt. Kanász János teljesen egyetért, de lehet, az átvevőknek ennyiért nem érné meg. Neki ez már majdhogynem csak szabadidős foglalkozás, más a fő csapásirány, ezért idén minden fenyőt négyezer forintért adott mérettől függetlenül. Vitték is, mint a cukrot. A mostani az utolsó vágás, hamar kamionra kerül. Nem tudja, hol fogják eladni, talán Magyarországon, de külföldre is szokták vinni. Ausztria közel van.
A Kastélypark mellett elhaladva megkérdezzük, megnézhetjük-e a Zichy-kastélyt. Kanász János jót mosolyog:
Legfeljebb a hűlt helyét, a helyiek szépen lassan, de nagyon alaposan téglánként elhordták. Abban az időben sokan építkeztek
– mondja nevetve.
Ez ismerős, az Óhutához közeli Pálos kolostor lakói amikor elhagyták az impozáns építményt, a helyiek ott is kezdtek egy idő után megjelenni. Kis túlzással nem lehet a háromhutai településrészen olyan házat találni, ahol ne lehetne a falban megtalálni a kolostor köveit.
Betérünk Lakos Miklóshoz, ahol már szintén vágás után vannak. A családi összefogással működtetett vállalkozásban kistermelőként vannak jelen a nagy surdi fenyőpiacon. Hálózógépük is van. Nem bolti, igazi sufnituning, de működik. Maguk gyártották le töredékárért, egy komolyabb gép ára millió felett indul.
Háznál is árul:
Nem surdiaknak, mert akkor rajtam maradna az összes, itt mindenkinek van fája
– mondja nagyot nevetve.
Senkitől nem kérdi, honnan jön. Vannak, akik már akkor alkudni kezdenek, amikor még meg sem állt az autó. Velük nehéz boldogulni, voltak, akik fenyegetően léptek fel. Surd csendes, békés település, erre nem ismerős az erőszak. Van, hogy csak azért adja be ilyenkor a derekát, mert szeretné a handabandázó vevőket a megyehatáron kívül tudni, akkor lenne csak újra nyugalma. Vasutasként dolgozik, ez számára csak egy kis kiegészítés.
Kanász János tanácsára visszamegyünk a dombra, arrafelé, ahol még dongóként zümmögnek a fűrészek. Van időnk elmélkedni arról, volt idő, amikor úgy gondolták, a dongó maga a csoda, mert aerodinamikai képtelenség, hogy fel tudjon szállni. De a dongó ezt nem tudja, ezért repül. Befordulunk arra az útra, amit a polgármester ajánlott. Egy része murvás, de leginkább földút. Az utolsó szakaszát állítólag azért építette Kanász János, hogy azok a helyi atyafiak, akik a dombon megszomjaztak, és autóval mentek fel, le tudjanak úgy jutni a faluba, hogy ne találkozzanak rendőrökkel. Ha igaz, ha nem, aranyos történet.
Fent a dombtetőn azonban nem beszélgetünk egy ideig, mert sokáig némán gyönyörködünk a tájban, amire az a legenyhébb jelző, hogy csodálatos, fantasztikus, káprázatos, lélegzetelállító, a szenvedélyes turisták egyik Kánaánja.
Amikor felocsúdunk, indulunk tovább, majd megállunk egy kötözőgépnél, ahol bejáratott rutinnal megy a munka. Két férfi gyakorlott mozdulatokkal dolgozik, addig megállunk egy kicsit beszélgetni a terület tulajdonosával, Gilincsek Edgárral, aki a nagyban játszók egyike Surdon. Nem bízza viszonteladókra a termékét, viszont biztosra megy.
Ezért gyakorlatilag webshopot üzemeltet. Csak és kizárólag a neten lehet tőle rendelni fenyőt. A vevő megadja a paramétereket, az eladó közli az árat. Nincs szemfényvesztés, nincs átverés, a becsületet csak egyszer lehet eljátszani. Amikor összegyűlik a megfelelő számú rendelés, indul a vágás, a kötözés, majd Gilincsek Edgár elszállítja a fákat a budapesti raktárába, ahol mindenki átveheti, amire vágyott. Híre van a szakmában, idén a budai vár valamennyi fenyőfáját ő állította fel.
Van idő beszélgetni, elmagyarázza, hogy kell fenyőt nevelni.
Az első lépések egyszerűek. A fenyő magról kel, úgy nő, mint a fű
– mondja Edgár. Az egymás mellett szorosan növekedő csemetéket fokozatosan elkezdik ritkítani. A csemete kétéves korában kerül arra a helyre, ahol folytatja a növekedését. Aki nem akar magról nevelni, az is általában máshonnan vásárolt kétéves csemetéket telepít.
Ebben a korban akkora a gyökere a fának, mint a lombja, azaz nagyjából egy ásónyomnyi. Ekkor már vannak oldalágak is. A növényt folyamatosan gondozni, figyelni kell. Nagyjából nyolc-tízéves korban kerülnek eladósorba. A legtöbben a másfél-két méter körüli fákat keresik, az annál nagyobbakat éttermek, szállodák vásárolják. Oda is szállítanak.
Gilincsek Edgárnál a luc méterára 4-5, az ezüst 6-7, a nordmann 8 ezer forintba kerül minőségtől függően.
A kötözés végén még elárulja, azok a fenyőfák, amelyeknek a tövére narancssárga kört festettek, azok a legszebbek, a legjobb minőségűek. Ezeket előre megjelölik, ebből a vevő is tudhatja, nem éri csalódás.
Még kicsit némulunk a domboldalon, mielőtt lassan, nagyon lassan búcsút intünk Surdnak.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)