Emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság egy 41 éves pápai nő, illetve három, 19, 37 és 63 éves férfi családtagja ellen – közölte kedden a megyei rendőr-főkapitányság.
Közleményükben azt írták, hogy a nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult. A büntetőeljárás adatai alapján Pápán egy család úgy jutott jövedelemhez, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket szervezett be fizikai munkák elvégzésére.
A nyomozók megállapították, hogy a család tagjai – a 63 éves nagyapa, a 41 éves lánya és annak 37 éves férje, valamint a 19 éves unoka – több éve abból élt, hogy „perifériára szorult” embereket kihasználtak, munkára kényszerítették őket.
A gyanúsítottak a beszervezéseken fizetést, komfortos szállást, napi háromszori étkezést ígértek a rászorulóknak, azonban később ezekből szinte semmit nem teljesítettek. A dolgoztatott embereknek fizetést nem adtak, és embertelen körülmények között szállásolták el őket – ismertették.
Kitértek arra is: a kihasznált embereket személyi szabadságukban korlátozták, ideiglenes – a gyanúsítottak által biztosított – lakhelyüket egyáltalán nem vagy csak engedéllyel hagyhatták el. A gyanúsítottakat a Terrorelhárítási Központ munkatársai kedden lakóhelyükön, összehangolt akcióban fogták el.