Index Vakbarát Hírportál

Elfogták a férfit, aki kedden megkéselt két embert Budapesten

2022. december 21., szerda 11:53

A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki kedd hajnalban megkéselte válófélben lévő feleségét és a nő új barátját.

A rendőrség azt írta, hogy a férfi kedden 6 óra 30 perc körül, Budapest XVI. kerületében, egy áruház mögött látta meg válófélben lévő feleségét egy idegen férfi autójában. Ezután egy kővel bedobta a kocsi hátsó ablakát, majd kirángatta az asszonyt, és zsebkésével hátba szúrta, miközben a nő barátját a combján sebesítette meg.

A megkéselt pár a közeli mentőállomásra ment be segítséget kérni, onnan vitték őket kórházba. A támadás következtében

a 39 éves nő életveszélyes, az 52 éves férfi pedig súlyos sérülést szenvedett.

Az elkövető a megszúrt férfi kocsijával menekült el, amelyet aztán a közelben felgyújtott és hátrahagyott. A késelő után a fővárosi rendőrök azonnal hajtóvadászatot indítottak, a férfi azonban 8 óra 10 perckor önként feladta magát a XVI. Kerületi Rendőrkapitányságon.

A gyanúsított beismerő vallomást tett, és a nyomozók őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek a letartóztatására. A 45 éves R. Attila ellen életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés, jármű önkényes elvétele és rongálás bűntett miatt indult eljárást – közölte a rendőrség.

Rovatok