Három évtizede nem él Magyarországon, mégis indult a nyírpilisi polgármester-választáson. Szarka György saját elmondása szerint busás vagyont örököl, aminek egy részét a falunak szánta volna. De tervei között volt egy napelemprogram és ingyenes gyógyszerellátás is.
Egyetlen szavazatot sem kapott, mégsem bánja, hogy indult a nyírpilisi polgármester-választáson Szarka György. A vezetői babérokról álmodó férfit a településen évtizedek óta nem látták a helyiek, ugyanis Németországba költözött és ott is alapított családot.
Györgyöt sokan hitték politikai kalandornak, amiért úgy indult el a Szabolcs megyei község időközi választásán, hogy három évtizede nem él az országban. Saját elmondása szerint 16 évesen szökött Németországba, egy vonat aljára kötözve.
Többek között ezért sem tudtak bizalmat szavazni a falu lakói, pedig tervei között volt egy átfogó napelemprogram, ingyen áram- és gyógyszerellátás is. Emellett azért is támadták, mert nem hisznek abban, hogy közgazdász és bankárvégzettsége is van.
Ugyanúgy közgazdász vagyok, ahogy a testvérem, aki állami értékpapírokkal foglalkozott. Nyugat-Európában élek harminckét éve, a diplomáimat is itt szereztem. A világot bejártam, sok mindent láttam, tanultam, ezt a tapasztalatot szeretném átadni az embereknek
– mondta a Blikknek a férfi.
György a kampány utolsó napjaiban hozta nyilvánosságra, hogy 2 milliárd forintot örököl, amiből 200 milliót a falunak szán. A pénzt egy Ázsiában élő testvérétől kapta volna, akivel korábban közös befektetéseket terveztek.
Szerinte neki semmi szüksége a pénzre, mivel nagy sikereket ér majd el a munkájával.
Engem az hajt, hogy a harminckét év alatt megszerzett tapasztalataimat átadhassam, amiben nincs se uzsora, se lopás, se kizsákmányolás!
– fogalmazott a politikusnak készülő férfi, aki az évek alatt mosogatófiúból pincérré avanzsált.