Nevét több mint száz repülőgéptípus viselte, amelyek összesen 78 világcsúcsot állítottak fel. Szinte minden létező elismerést bezsebelt, hiszen akadémikus és vezérezredes volt. A paranoiás Sztálin azonban benne sem bízott meg, mert szabotázs, kémkedés és fasiszta szervezkedés vádjával több évre munkatáborba vetette. Ma ötven éve, 1972. december 23-án hunyt el a világ egyik leghíresebb repülőgép-tervezője, Andrej Nyikolajevics Tupoljev.
Andrej Nyikolajevics Tupoljev 1888. november 10-én született a Moszkvától északra fekvő kis faluban, Pusztomazovóban, hétgyermekes család hatodik gyermekeként. Két idősebb fivére és három nővére volt, valamint egy húga. Kozák származású édesapja matematikát oktatott, édesanyja pedig jól beszélt németül és franciául, azonkívül kitűnően zongorázott. Anyai nagyapja törvényszéki nyomozó volt. A kis Andrej alapfokú tanulmányait otthon végezte. Már gyermekkorában szeretett modelleket építeni, és gyakran meglepte családját saját készítésű bútorokkal is. Majd a tveri gimnáziumban tanult, ahová egykor anyja is járt. Középiskolásként leginkább a csillagászat érdekelte, de tanárai szerint nem voltak igazán kimagasló képességei.
1908-ban iratkozott be a Moszkvai Cári Műszaki Főiskolára, ahol szorgalmasan látogatta az orosz repülés atyjának tartott Nyikolaj Zsukovszkij aerodinamikai előadásait. A lelkes diákok 1910-ben repülési kiállítást szerveztek, amelyen
bemutatták egy kétfedelű repülőgép élethű modelljét, valamint a szélcsatornák egy korai változatát, amelyet Tupoljev tervezett.
A kiállítás után vitorlázó repülőgépet építettek, amelyet – a mai sárkányrepülőkhöz hasonlóan – a pilóta súlypontáthelyezéssel irányított. Karrierjében az első törés 1911-ben következett be, amikor szülőfalujában forradalmi szervezkedés vádjával letartóztatták, és csak azzal a feltétellel bocsátották szabadon, ha a szülői házban marad.
Forradalmi fellángolását követően energiáit a repüléstudomány fejlesztésébe fektette, gépészmérnöki oklevelét 1918-ban szerezte meg. A hidroplánok tervezéséről írt diplomadolgozatában a szélcsatorna vizsgálatainak tapasztalatait is feldolgozta. Majd mestere, Zsukovszkij professzor kollégájaként előadásokat tartott a főiskolán Az aerodinamikai számítások alapjai címmel.
Közben tüdőbetegsége gümőkórrá alakulhatott, ami abban az időben kezelhetetlen betegségnek számított. Ezért az orvosok azt javasolták, hogy utazzon Moszkvából a jó klímájú Krímbe, így 1919 őszétől 1920 végéig a Fekete-tenger partján dolgozott. A fővárosba visszatérése után feleségül vette Júlia Zseltyakovát, akivel diákként egy moszkvai kórházban találkozott, ahol kisegítő ápolóként dolgozott, míg Júlia ugyanott nővérkedett. Házasságukból egy fiú és egy lány született. Alekszej apja nyomdokaiba lépve főkonstruktőrként irányította az 1960-as években a világ első szuperszonikus utasszállító repülőgépének, a Tu–144-esnek a fejlesztését, megelőzve az angol–francia együttműködésből született Concorde prototípusát. Lányuk, Júlia pedig orvos lett, aki édesanyjuk 1962-ben bekövetkezett halála után mindenhová elkísérte édesapját.
Az első teljes egészében fémből készült szovjet repülőgépet 1921-ben tervezte meg, bizonyítva ezzel, hogy a dúralumínium kiváló alternatívája lehet a fának és az acélnak is. Az intézeten belül 1922-ben létrehozták a világhírű Tupoljev tervezőirodát, amely mindenekelőtt a Vörös Hadsereg számára dolgozott, de utasszállító gépekkel is foglalkozott.
A tervezőirodában készült típusok az irodavezető vezetékneve után kapták meg a Tu előtagot.
Az 1930-as években Tupoljev és csapata sorra tervezte, tesztelte és fejlesztette a különböző katonai és személyszállító repülőgépeket. Teljesítményét kortársai is elismerték. 1933-ban megválasztották a Szovjet Tudományos Akadémia levelező tagjának. De ugyanabban az évben átvehette a Lenin-rendet, a Vörös Csillag-rendet és a Munka Vörös Zászló érdemrendet is.
Andrej Nyikolajevics Tupoljev tervezte az első olyan nagy távolsági gépet, amely a Szovjetunióból képes volt elrepülni egészen Amerikáig. Az ANT–25 két és fél napig is képes volt a levegőben maradni. A titok nyitja a gép hosszú, harmincméteres fesztávolságú szárnyaiban rejlett, amelyek egyben üzemanyagtartályok is voltak. 1934. szeptember 10. és 12. között, zárt körön a Mihail Gromov berepülő pilóta által vezetett gép 72 óra 2 perc alatt 12 411 kilométert repülve állított fel új világrekordot.
Sztálin paranoiás rezsimje azonban Tupoljevet is hamar utolérte. 1937. október 21-én az NKVD (a KGB elődszervezete) szabotázs, kémkedés és fasiszta szervezkedés vádjával az irodájában tartóztatta le, ahonnan a lubjankai börtönbe vitték. Beismerő vallomásának kikényszerítése után tíz év börtönt kapott. Nála is működött a sztálini büntetőjog elméleti apostolának, Visinszkij főállamügyésznek a tétele, mely szerint a bizonyítékok királynője a terhelt beismerő vallomása. Aztán a kipréselt, kicsikart, kivert beismerő vallomások százezreket juttattak börtönbe, munkatáborba, a Gulagra vagy éppen a bitófára. Tupoljev megúszta a Gulagot, mert a szakértelmére azért szükség volt. Így egy „saraskába”, különleges kényszermunkatáborba került, amelyeket olyan szakemberek számára alakítottak ki, akiknek a tudását a rendszer nem tudta nélkülözni. A Tupoljevkának elnevezett táborban, a rács mögött született meg a Tu–2-es zuhanóbombázó tervrajza, amelyért fogolyként még kitüntetést is kapott.
néhány nappal azután, hogy a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót, 1941 JÚNIUSÁBAN Szabadon bocsátották, de rehabilitálására csak Sztálin halála után kerülhetett sor.
Nem sokkal férje után letartóztatták feleségét, Júliát is, akit a Butirszkaja börtönbe vittek és több mint két évig tartottak fogva, és csak 1940 elején engedtek szabadon. A házaspár fogva tartása alatt gyermekeikre, Alekszejre és Júliára a család barátai és rokonok vigyáztak.
A második világháború után Tupoljev kezdeményezésére épült meg az első szovjet sugárhajtású utasszállító repülőgép, a Tu–104-es, amely a világ negyedik sugárhajtású utasszállító repülője volt, és a világon a második, amelyet utasforgalomba is állítottak. A gép először 1956-ban mutatkozott be, amikor Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár egy Tu–104-esen utazott nagy-britanniai látogatására. A gépet a hadsereg légiereje is alkalmazta személyszállítási feladatokra. A szovjet légitársaság, az Aeroflot 1979-ig, a szovjet légierő pedig 1986-ig üzemeltette ezt a típust, amelyből összesen 201 darab készült.
Aztán Hruscsov 1960 októberében már a legújabb Tu–114-essel repült New Yorkba az ENSZ Közgyűlésére. Bár a történészek azóta is vitatják, hogy tényleg megtörtént-e, a kommunista pártvezér állítólag a Közgyűlésen a Szovjetuniót kritizáló Fülöp-szigeteki küldött felszólalása alatt tiltakozásul a cipőjével verte az asztalát. Akár verte az asztalt, akár nem,
a Tu–114-es volt az első igazi szovjet interkontinentális repülőgép, amely csaknem olyan gyors volt, mint napjaink sugárhajtású utasszállítói,
ráadásul kevesebb is fogyasztott náluk, igaz, ez akkortájt nem igazán számított. A gép, amelyet négy koaxiális gázturbina repítette nyolc légcsavarral, miközben egy egységben a légcsavarok szembeforogtak egymással, az 1958-as Brüsszeli Nemzetközi Kiállításon nagydíjat kapott. További érdekességek a Tu–114-esről egy 1959-ben készült szovjet promóciós filmből tudhatók meg.
(Borítókép: A szovjet Tupoljev-tervezőiroda rövid és közepes hatótávolságú járatokra tervezett Tu–134-es sugárhajtású utasszállító repülőgépének utastere 1966. november 21-én. Fotó: Sziklai Dezső / MTI)