„Veled vagyunk, Ukrajna” – üzente karácsony alkalmából Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Facebook-posztjában Orbán Viktor békét szorgalmazó kommunikációját is erősen bírálta.
Gyurcsány Ferenc karácsony alkalmából üzent Ukrajnának és a magyar kormányfőnek. A Demokratikus Koalíció elnöke, Magyarország volt miniszterelnöke posztját azzal az eszmefuttatással kezdte, hogy ha vajon valamely szomszédos ország megtámadná hazánkat, és „ha a Tisza vonalánál, Esztergomnál, Kaposvárnál, Győrnél lenne a támadók serege”, akkor vajon békét ajánlanánk-e, mint ahogyan azt most Orbán Viktor teszi.
A magyar kormányfő békéje a trianoni béke
– jelentette ki Gyurcsány Ferenc, aki szerint az ukrán nép éppúgy áll ellen, ahogyan azt mi is tettük annak idején nagyon helyesen.
„Mi a bűne Ukrajnának? Az orosz elnök szerint annyi, hogy vannak. El akarja törölni őket. Nem kell hagyni. Segíteni kell Ukrajnának” – hangsúlyozta, majd rögtön visszatért Orbán Viktorra, és közölte, hogy megveti a magyar kormány „putyini bátorságát”.
A kormányfő rongy ember lett. Mentséget keres a gyilkosnak, hibáztatja az áldozatot. Szégyellni fogjuk ezt az embert
– írta, majd arra buzdított, hogy akkor is maradjunk emberek, ha fáj „a gyalázat, a gyilkosság, százezrek oktalan halála”.
A DK elnöke azt is kérte, hogy karácsony este legalább egy pillanatra gondoljon mindenki a megölt ukrán gyerekekre, asszonyokra, férfiakra és a szétbombázott lakásokra.
„Veled vagyunk, Ukrajna” – zárta sorait Gyurcsány Ferenc.
(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2019. október 23-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)