Ő volt a valaha élt leggazdagabb magyar. A XX. század elejére harmincezer dolgozóval Európa egyik legnagyobb és legmodernebb gyáróriását építette fel. Hatalmas vagyonából több száz lakást, utakat, kórházat, óvodát létesített, de felkarolta a csepeli izraelita és keresztény felekezeteket, diákszövetségeket, karitatív szervezeteket és ingyenkonyhákat is. Száz éve, 1922. december 25-én hunyt el az egyik leginnovatívabb magyar vállalkozó, Weiss Manfréd.
1857. április 11-én született jómódú pesti zsidó családba. Apja, Weiss B. Adolf lekvárkereskedő volt, anyja Kánitz Éva. A párnak hat gyermeke született, közöttük a legfiatalabb volt Manfréd. A fiú örökölte ősei üzleti érzékét. Osztálytársainak nem kis haszonnal cukorkákat, csokoládékat és apja által forgalmazott szilvalekvárt árult. A kereskedelmi akadémia után Hamburgba került, ahol egy gyarmatáru-nagykereskedésben töltötte négy inasévét. Nem sokkal később igazgató lett belőle, majd cégvezető. 1877-ben apja súlyosbodó betegsége miatt hazatért. Húszéves korában betársult bátyja, Berthold vállalkozásába.
Manfréd először a budai Királyi Gőzmalomba fektetett be, de miután az olcsó amerikai gabona beömlött Európába, csaknem tönkretéve a terménykereskedelmet és a hadiszállítmányozást, ingatlanvásárlásba menekítette vagyonát. Jó érzékkel két olyan földdarabot vásárolt meg, amely hamarosan a sokszorosát érte: a mai Andrássy út Jókai tér és Nagymező utca közti szakaszát, illetve a későbbi Újlipótváros déli részén egy jelentős területet a mai Margit híd és a Vígszínház között.
A két fivér 1882-ben konzervüzemet hozott tető alá Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv Gyár néven. A céget fokozatosan bővítették, majd áthelyezték a Közvágóhíd közelébe, a Máriássy utcába, ahol elsősorban a hadsereg megrendelésére gyártottak Globus márkanéven húskészítményeket, míg az idénymunka szabad kapacitását töltények szétszerelésével és újratöltésével hidalták át. Később, a növekvő igényekre tekintettel, belefogtak a csomagoláshoz szükséges bádogdobozok gyártásába is.
Aztán 1890-ben, tölténygyártás közben a húsüzemben súlyos baleset történt. Mivel a hatóság a továbbiakban nem engedélyezte a konzervgyárban töltények tűz- és robbanásveszélyes élesítését, a Weiss Manfréd-lőszergyár az akkor szinte kietlen Csepel-szigetre költözött, ahol a következő két évtizedben gyáróriássá fejlődött.
A századfordulóra kohóval, öntödével, hengerdével és acélművel bővült az üzem. az alkalmazottak száma harmincezerre nőtt, akik a 250 hektáros gyártelep 216 épületében dolgoztak.
Legfőbb megrendelőjük a hadsereg volt, amelynek 1917-ben mintegy 330 millió gyalogsági és tüzérségi lőszert adtak el. Emellett gyártani kezdtek többek között tábori mozgókonyhákat és a modern építkezéshez szükséges fémrudakat is.
Amikor Ferenc József 1896-ban nemesi címet adományozott a csepeli iparmágnásnak, a hagyományoknak megfelelően előnevet és jelmondatot is választhatott magának. Ő az üzemére utalva, és apró fricskaként a nemesség felé, a „csepeli” előnevet vette fel, míg jelszava ekképp hangzott: labor omnia vincit, vagyis a munka mindent legyőz. Noha cseppet sem szenvedett rangkórságban, a család az első világháború utolsó évében a bárói címet is megkapta.
Egy felmérés szerint ő volt a valaha élt leggazdagabb magyar.
Vagyonát 750 millió koronára becsülik, ami mai áron több mint 1300 milliárd forintnak felelne meg.
Ezt az irdatlan sok pénzt legkevésbé magára költötte. A család jelentős mértékben hozzájárult Csepel fejlesztéséhez, ahol több száz lakást, utakat, kórházat, a munkások gyerekeinek óvodát építtettek. Felkarolták a helyi izraelita és keresztény felekezeteket, diákszövetségeket, karitatív szervezeteket és ingyenkonyhákat.
Jótékony tetteit hosszan lehet sorolni. Támogatta a Ludovika Akadémia tisztképzést biztosító alapítványát. 1895 karácsonyán felruházási akciót hirdetett, amelynek keretében ezer gyerek kapott meleg ruhát. De adott pénzt a messinai földrengés áldozatainak, röntgenautót a Magyar Vöröskeresztnek. 1904-ben elhunyt neje emlékére alapította meg a Weiss Alice Gyermekágyas Otthont, ahol a hadba vonultak és a menekültek szülés előtt álló feleségeit ingyenesen helyezték el. Az egészségügyi intézményben nyolc év alatt több mint öt és fél ezer gyermek jött világra.
Én tudom, és mindenki tudja, hogy az én ipartelepem a háború előtt jóval nagyobb szabású volt, mint amilyent a békés idők megköveteltek. Nevezetes szakértők a fejüket csóválták, és ki is mondták: erre ugyan nem lesz szükség. Szükség lett, és nekem nagy elégtétel az előrelátásom. Muníciónk volt, van és lesz
– jelentette ki Bródy Sándor írónak az élete során adott egyetlen interjújában. Aztán 1919-ben, a magyar kommün idején államosították a gyárát. Elkeseredésében méreggel öngyilkosságot kísérelt meg, de a gyors orvosi beavatkozás megmentette életét. Ekkor a család a gyógyulása érdekében Bécsbe vitte, ahonnan 1920-ban tért haza, így nem láthatta, a megszálló román csapatok hogyan fejezik be a bolsevikok által elkezdett rombolást: a gyár megmaradt nyersanyagait és berendezéseit vonatokra rakták, és elszállították. A kommün alatt kifosztották Andrássy úti villáját is.
Ám a betörők legnagyobb meglepetésére a gyártulajdonos házában csupán néhány öltönyt találtak, ugyanis a puritán iparbáró személyes életében messze kerülte a fényűzést.
Bár már sohasem épült fel teljesen a mérgezésből, visszatért a kirámolt üzembe azzal a feltett szándékkal, hogy újjáépíti. Számolnia kellett azonban azzal is, hogy a trianoni békediktátum után a megcsonkított országot háborús jóvátétel fizetésére kötelezték, és korlátozták hadseregét és hadianyaggyártását. Mindig volt B terve. Már a háború alatt megkezdte az átállást a békeidős termelésre, például ekevasak gyártásával. Csakhogy nem maradt elég ideje elképzelései valóra váltására, mert 1922. december 25-én agyvérzésben elhunyt. Vagyona nyolc részre oszlott, de változatlanul közös kezelésben maradt. Az irányítást két veje, Chorin Ferenc és Kornfeld Móric vette át.
(Borítókép: A „Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv gyár” látképe. Fotó: Wikipédia)