Az elmúlt 26 év alatt több mint tízezer sérült vadmadarat gyógyított meg Sukorón Berkényi Tamás állatorvos. Az év 365 napján, a nap 24 órájában fogadnak be bajba jutott szárnyasokat a téli időszakban a Vadmadárkórház elé elhelyezett fűtött inkubátorban. Mikor a helyszínre értünk, sasok, gólyák, vércsék, baglyok várták a lábadozóban, hogy visszanyerve egészségüket, visszatérhessenek a természetbe.
Csípős téli reggelen érkeztünk meg a Velencei-tó északi partján fekvő Sukoróra, az Ivókút utcában található csinos udvarházon tábla hirdeti, hogy itt Vadmadárkórház működik. A kerítésre rögzített hatalmas fadobozról Berkényi Tamás elmondta, ebbe a fűtött inkubátorba szokták az emberek a mentett madarakat behelyezni, amelynek ha lecsukódik a teteje, azonnal jelet küld az alapítvány dolgozóinak arról, hogy ellátásra szoruló érkezett. Az alapító állatorvos kiemelte, naponta több jószág is kerül az inkubátorba, a téli időszakon kívül emellett éjjel-nappal önkénteseik fogadják a mentésre szoruló madarakkal kapcsolatos hívásokat. Az illetékes nemzeti parkokkal szoros együttműködésben dolgozva döntik el, hogy valóban állatorvosi segítségre szorulnak-e a bejelentett példányok.
Fejér és Pest megyéből is hoznak ide szárnyasokat. Elsősorban a védett madarak gyógyítására szakosodtak, de volt arra példa, hogy sérült galambot, házi tyúkot láttak el. Érkezésünkkor egy házi tyúk és egy bélprobléma miatt bekerült kölyökkutya volt a fűtött lábadozó elszeparált ketreceiben. „Alapvetően állatorvos vagyok, napi munkarendem szerint is ilyen feladatokat látok el, a vadmadármentés egy olyan szenvedély, ami olyannyira életformává vált, hogy 24 órás elfoglaltságot ad” – fejtette ki az Indexnek Berkényi Tamás. Kérdésünkre, ezt hogy bírja a családja, azt felelte, talán már ők is megfertőződtek kicsit ezzel a szenvedéllyel, ugyanis feleségével együtt rendszeresen tartanak iskolai és óvodapedagógiai foglalkozásokat az oktatási intézményekben vadmadár-bemutatókkal, de helyben is naponta fogadnak gyerekeket, hogy megismertessék velük a különleges égi vándorokat.
Hiszünk abban, hogy ezzel példát mutatunk állatszeretetből, segítőkészségből, amivel a gyerekek érzékenyebb, környezetükre jobban odafigyelő felnőttek válhatnak
– mondta az állatorvos.
Berkényi Tamás elmondása szerint már 5-6 éves korában mentett madarakat, tette sínbe a szárnyukat, később állatorvosként is gyógyított sérült szárnyasokat, aminek a híre elterjedt az emberek között, hamar napi szinten szállították hozzá az ellátásra szorulókat. A madarak gyógyítása speciális körülményeket igényel, csak gázzal altathatók, és csak fűtött műtőasztalra fektethetők, máskülönben hamar kihűlnek. A kórterem is ehhez igazodva alakult át, ezzel létrejött a Vadmadárkórház, ahol az első beteg egy szürke gém volt, majd évi ezer ápoltig jutottak.
Többségében autóbalesetben megsérült vagy a villanypózna által áramütött, ablaknak repült, hazánkban honos vadon élő vagy átvonuló madarakat hoznak be, sokszor fészekből kipottyant fiókákat, túlnyomórészt agyrázkódással vagy szárny-, lábtöréses sérüléssel szorulnak ellátásra, sokszor műtétre. Először a zárt, fűtött lábadozóban pihennek, aztán a rácsokkal védett udvari röpdék egyikébe kerülnek, majd ha már felépültek és röpképesek, a természetvédelmi egyesülettel együtt megkezdjük a visszaszoktatásukat a vadonba
– részletezte az állatorvos. Berkényi Tamás kifejtette, a lábadozás sok esetben hónapokig is eltarthat, de a többségük visszakerül a természetbe. Az olyan egyedek maradnak öröklakók, amelyek szemük, szárnyuk, lábuk rokkantsága miatt nem képesek ellátni magukat.
Ottjártunkkor egy selyemtyúk, egy őzgida és egy gombszemű fekete törpemalac kóborolt az udvaron, utóbbi kettő rendre kereste is a társaságunkat. Az alapítvány vezetője elárulta, ezek a „kakukktojások” a Vadmadárkórházban, a díszállatok megunt házi kedvencként, a gida még apró kölyökként került be hozzájuk, de olyannyira megszokta az ember közelségét, hogy már nem lehet visszavinni a természetbe.
Különlegesebb fajokat is ápolnak, az egyik ilyen a mi régiónkban nem honos uráli bagoly, köztük egy kuriózumnak számító sötétbarna egyed is lábadozik Sukorón. A macskabaglyok kereplő hangjukkal adták tudomásunkra kéretlen látogatásunkkal kapcsolatos nemtetszésüket. Egy hóbagoly volt az utolsó fajtársai közt.
Az ismeretterjesztő óráink miatt kellett beszereznünk az alapvetően sarkvidéki területeken honos, a gyerekek által Hedvig névre keresztelt állatot, ugyanis hiányolták a Harry Potter-történetekből jól ismert baglyot a bemutatóinkon
– magyarázta az állatorvos, aki elárulta, korántsem ez a legérdekesebb madár náluk, a varjú néha „Helló” köszönéssel tiszteli meg a látogatókat. Az égig nyúló kalitkában pedig három óriási, három-négy kilós rétisas kémleli a környéket. „A legkisebb, a most háromkilós még fióka korában került be hozzánk”– mutatott fel Berkényi Tamás, aki hozzáfűzte, negyedszázados történetük alatt ez volt a legnagyobb testű fióka, ami beérkezett hozzájuk, a legkisebb pedig egy néhány grammos őszapó volt.
A legnépszerűbb lakójuk, a néhány éve befogott gólya, Kázmér a többszöri elengedés ellenére is visszatér hozzájuk, ezért pár gyógyuló társával együtt idén is Sukorón fog áttelelni.
„Bár az energiaválság és az infláció a mi működésünket is megnehezíti, a hosszú évek tapasztalata bebizonyította, hogy az emberek jóindulatára mindig számíthatunk” – mondta az Indexnek a Vadmadárkórház alapítója. Nonprofit szervezetként, mint alapítvány működnek, ezért az 1 százalékos felajánlásokból és a magán-, valamint céges támogatásokból fedezik a kiadásaikat. Az eleségnek szánt magok ára mellett a gyógyszerek is a többszörösére drágultak, ha úgy adódik, az állatorvos saját bevételéből finanszíroz, hogy minden rászoruló páciens ellátása biztosítva legyen. Arra is van lehetőség, hogy egy-egy öröklakójukat valaki örökbe fogadja, ami azt jelenti, hogy az illető egyéves – nagyjából 15 ezer forintos – ellátásának költségét állja, cserébe táblán feltüntetik a támogató nevét, aki bármikor meglátogathatja madarát.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)