Két közlekedési szabálysértést is felvett az arra haladó autók fedélzeti kamerája. Az egyik esetben Hatvannál a leállósávban előzött a sofőr, miközben egy autó ott állt, a másik esetben pedig sávtévesztés miatt visszatolatott egy autó egy gödöllői felhajtón.
Az első esetnél az M3-ason, Hatvan térségében három autó a belső sávban utolérte egymást, emiatt araszolás alakult ki december 25-én, délelőtt 11 órától körülbelül egy órán keresztül.
Egy autóvezető annak ellenére próbált előrejutni a leállósávon, hogy közben ott éppen egy autó állt – írja a Budapesti Autósok.
A második esetet pedig az M3–M31 felhajtóján, Gödöllőnél, Budapest felé, december 23-án, délben vette fel a fedélzeti kamera.
Egy autós eltéveszthette a sávot Gödöllőnél, az M3 felhajtóján, majd meggondolta magát, és visszatolatott.