Index Vakbarát Hírportál

Már a határvadászok védik a déli határszakaszt

2022. december 29., csütörtök 13:27

Az osztrák alkancellár szerint Magyarország a felelős azért, hogy az osztrák határon egyre nagyobb a migrációs nyomás.

A Magyar Honvédség katonái befejezték az aktív műveleti szolgálatot a déli határszakaszon, feladataikat a határvadász ezred tagjai vették át csütörtökön – közölte az MTI.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az átadás-átvétel alkalmából a hercegszántói határvédelmi bázison tartott eseményen elmondta: ezen a határszakaszon idén több mint 263 ezer illegális határátlépési kísérlet történt. Úgy fogalmazott, akik itt szolgálnak, azok az Európai Unió egyik „leginkább támadott” határszakaszát védik.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára komoly eredménynek nevezte, hogy négy magyar katonából három már szolgált a határnál.

Rétvári Bence novemberben a parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága előtt arról beszélt, hogy Magyarország 2015 óta közel 650 milliárd forintot fordított a déli határ védelmére, ezen összeg nagyobb részéből épült a szerb–magyar határszakaszra a kerítés, Magyarország Romániával való, jóval hosszabb határát azonban nem védi kerítés.

Ezzel összefüggésben Werner Kogler osztrák alkancellár az elmúlt napokban Magyarországot tette felelőssé azért, hogy az osztrák határon egyre nagyobb a migrációs nyomás. Szavai szerint a Délkelet-Európán keresztül történő illegális migráció miatt Magyarországot ki kellene rúgni Schengenből, mert a legtöbb regisztrálatlan átkelés Ausztriába onnan történik.

Rovatok