Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: Aki a Megváltóra vár, az feladja önmagát

2022. december 31., szombat 09:09

Nincs földi Megváltó – posztolta a DK elnöke, pártja küldetésének vallási kontextust adva.

A keresztény hitet elutasítók a szentháromság alakjait (Atya, Fiú, Szentlélek) és azok különböző névváltozatait (Teremtő, Megváltó) többnyire kisbetűvel írják. Közösségi oldalára írt mai posztjában Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke következetesen nagybetűvel írta a Megváltót, figyelemfelkeltő párhuzamot sejtetve pártja küldetése és a bűntől megszabadító jézusi megváltás között.

A politikus egyebek mellett úgy fogalmaz:

A megváltás szabadulás: szabadulás a bűntől, a szolgaságból. A Megváltó szabadít. Reményt ad, életben tart, erőt a túléléshez, vagy csak egyszerűen az élethez. 

A megváltás az Örökkévaló kiváltsága. 

Nekünk dolgunk van. 

Élhetővé, tisztességessé tenni életünket, vigyázni egymásra, biztonságot nyújtani az embereknek. 

Nekünk dolgunk van. 

Érteni, elfogadni emberi létünk egyediségét, az egyes ember megismételhetetlenségét, ezért az élet mindenek felettiségét, küzdeni azzal, azokkal, akik ezt irgalmasság helyett az kisajátító önzés magán-, vagy közéleti útjára lépnek. 

Gyurcsány Ferenc szerint fel kell ismerni, hogy nincs földi Megváltó, ezért helyette "Neked kell tenni, cselekedni, dolgozni, óvni, segíteni." Aki ehelyett a Megváltóra vár, az feladja önmagát, családját, nemzetét, hitét és felelősségét az emberiség csodájának megőrzésében – vélekedett.

Rovatok