Az év utolsó napján kevesebb figyelmet szoktunk fordítani a közügyekre, amikor ráadásul a közigazgatás is szünetet tart. Egy abszolutista uralkodó viszont ilyenkor sem feltétlenül pihen: miközben a bécsiek a szilveszteri mulatságra készültek, 171 évvel ezelőtt, 1851. december 31-én adta ki Ferenc József híres szilveszteri pátensét, amely felszámolta még az alkotmányosság látszatát is a teljes birodalomban. A nálunk „Bach-korszakként” nevezett önkényuralmi időszak közjogi alapját adó császári rendeletről Nánay Mihály történésszel, a Rubicon Intézet főmunkatársával beszélgettünk.
Mi a jelentősége Ferenc József szilveszteri pátensének?
1851 szilveszterén, miközben a birodalom polgárai az esti, óévet búcsúztató mulatságra készültek, Ferenc József – felbátorodva III. Napóleon 1851. december elején Franciaországban végrehajtott alkotmányos puccsának példáján – úgy döntött, hogy az alkotmányosság utolsó látszatát adó olmützi alkotmányt is felszámolva nyílt önkényuralmat vezet be. Az olmützi alkotmányt az uralkodó a még zajló magyar szabadságharccal párhuzamosan, 1849 tavaszán adta ki. Ezen oktrojált – azaz az uralkodó által kényszerítőleg kiadott – szabályzás centralizált birodalomszervezetet alakított ki, mely azonban látszólag alkotmányos keretek között működött, ugyanis létrehozott egy, a birodalom lakosai által választott birodalmi gyűlést. A lényeget tekintve azonban már ezen keretek között is a császár akarata érvényesült, hiszen a miniszterelnököt és a kormányt a saját kedve szerint nevezte ki. Lényegében már az 1849–1851 közötti időszakban sem működött az olmützi alkotmány keretei között a birodalom, de
a szilveszteri pátens kiadásától fogva az alkotmányosság elméletileg is lekerült a napirendről, a birodalom teljes területén az uralkodói teljhatalom (neoabszolutizmus) érvényesült.
A Magyarországon Bach-korszakként is ismert, a Pest-Buda fölé megfélemlítő céllal tornyosuló Citadella által szimbolizált önkényuralmi időszaknak tehát ez a rendelet volt az egész birodalomra vonatkozó közjogi alapja.
Miért nem kötött kompromisszumot a császár a magyarokkal, ahogy azt legtöbb elődje is tette?
A szilveszteri pátens kiadása visszamenőlegesen is megmagyarázza, érthetővé teszi, hogy miért nem kötött kompromisszumot a magyarsággal Ferenc József 1849-ben. Korábban a magyar függetlenségi mozgalmakat, felkeléseket (például a Bocskai-felkelést, a Rákóczi-szabadságharcot, az 1790-es rendi mozgalmat) rendre kompromisszumok zárták le, hiszen a Habsburg uralkodók ilyen módon tudták elérni, hogy a magyar vezető rétegek elfogadják fennhatóságukat. Ferenc Józsefnek és miniszterelnökének, Schwarzenbergnek azonban távlatos célok lebegtek a szemük előtt: Habsburg vezetéssel kívánták létrehozni a német egységet. Ahhoz pedig, hogy ennek egyáltalán nekikezdhessenek, egy hatékonyan igazgatott és modern Habsburg Monarchiára volt szükségük.
Ebbe nem fért bele a számos hercegségükkel és országukkal (élükön Magyarországgal) folytatott állandó huzavona.
Ráadásul egy egységesen igazgatott birodalomban modernizációs reformokat is sokkal könnyebb volt végrehajtani, illetve annak erőforrásaira támaszkodva tervezték a német egységet is megvalósítani. Ezen célok miatt vállalta az ifjú király azt a példátlan megaláztatást is, hogy egy európai nagyhatalomként egy másik nagyhatalomtól (I. Miklós cártól, kézcsókkal) kellett segítséget kérnie egy belső – Ferenc József szempontjából nézve – lázadás leveréséhez. Ezek után tudta előállítani azt a helyzetet, hogy sok évszázad után először a magyar különállást teljesen fel tudta számolni, és be lehetett vezetni a bécsi központból irányított centralizált abszolutizmust.
Milyen volt Magyarország közjogi helyzete az önkényuralom idején?
A szilveszteri pátens a magyarországi helyzetben nem hozott lényegi változást. A szabadságharc leverése után az ország katonai megszállás alá került. A helyzetet sok tekintetben hasonlíthatjuk az 1956-os forradalom leverése utáni időszakhoz. A berendezkedő hatalomnak semmilyen társadalmi támogatottsága nem volt és a közjogi legitimitását sem fogadták el. Lényegében a megszálló haderő, a kiépülő titkosrendőrség és hivatalnokrendszer működtette a császári önkényuralmat a társadalom akarata ellenére. A birodalmi központosítás a közigazgatásban is megjelent, ugyan az ország élén előbb Geringer Károly, majd Albrech főherceg katonai és polgári kormányzóként állt, a Magyar Korona területeit feldarabolták, különválasztva Erdélyt, Horvátországot és Szlavóniát, a Határőrvidéket, valamint az akkor létrehozott Szerb Vajdaság- és Temesi Bánságot, a maradék területeket pedig öt kerületre osztották. Végső soron a kormányzat tervei szerint Magyarország is hasonló „örökös tartományok” halmazává vált volna, mint a birodalom nyugati fele. Az egész korabeli helyzetet megrendítő költő erővel mutatja be Arany János méltán híres balladája, A walesi bárdok.
Tényleg van összefüggés a sörrel koccintás és a Ferenc József-i önkény között?
Kevés olyan történelmi szokásunk, hagyományunk van, melyek nemcsak a nemzeti ünnepeken (például kokárda), hanem a hétköznapokban is visszaköszönnek. Az egyik ilyen a sörrel való koccintás kérdése, mely szintén a császári önkény időszakához kötődik. A közkeletű történet szerint aradi vértanúk kivégzése után az osztrák katonatisztek sörrel koccintottak, amire válaszként a magyarok megfogadták, hogy 150 évig nem koccintanak sörrel.
A hagyomány kétségtelenül kialakult, számos Magyarországról szóló útikönyvbe be is került érdekességként, így aztán egyes hazafias szokásainkat elismerően váró turistának okoz csalódást a sörrel lelkesen koccintó magyarok látványa.
A valóság az, hogy semmilyen forrás nincs arról, hogy Aradon sörrel koccintottak volna osztrák katonatisztek, sőt valószínűleg sokan közülük is helytelenítették 1848. előtti magyar bajtársaikkal szembeni brutális bosszút. Ugyanakkor 1852-ben állították föl Budán Heinrich Hentzi tábornok hatalmas emlékművét, melynek avatásakor nagy ünnepséget tartottak és sör is nagy mennyiségben fogyott. Hentziről tudni kell, hogy 1849 májusában ő védte a császári csapatok élén Buda várát a magyar honvédekkel szemben. Túl azon, hogy az utolsó pillanatig ellenállt és karddal a kezében esett el – emiatt értékelte oly nagyra személyét Ferenc József –, több feleslegesen kegyetlen tett is fűződik a nevéhez: ágyúkkal lövette a pesti Duna-parti épületeket, annak ellenére, hogy Görgei megüzente, hogy a civil lakosság kímélése érdekében onnan nem támad, sőt Hentzi utasítást adott a szerkezetileg már kész Lánchíd felrobbantására is, ami azonban szerencsére nem sikerült. A tábornok emlékművének felállítása, és az akkor tartott ünnepség érthető módon óriási ellenérzést szült Magyarországon. Ennek fényében tehát valóban van szimbolikus kapcsolat a sör és az önkényuralom között, így söröskorsónkat az asztalhoz koppantva nyugodtan mondjunk „vesszen Haynau”-t koccintás helyett.
Nánay Mihály (1986) a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa. Diplomáját az ELTE-n szerezte földrajz-történelem szakon. Tárlatvezetőként dolgozott a Terror Házában, de kipróbálta magát kiállítást szervező kurátorként is (VAM Design Center). 2016-ig az Óbudai Árpád Gimnáziumban tanított. A Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke. A pedagógiai munka mellett Habsburg József Ágost főherceg életét kutatja. A témáról több tanulmánya és egy könyve jelent meg. A Habsburg-Lotharingiai József Ágost főherceg katonai és politikai szerepvállalása 1914–1924 című PhD disszertációját 2016-ban védte meg.
(Borítókép: Chris Sattlberger / Getty Images)