Index Vakbarát Hírportál

Előre figyelmeztette prostituált szerelmét egy volt rendőrségi dolgozó a TEK-es akcióról

2023. január 2., hétfő 09:01

A Kaposvári Járási Ügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a korábban a rendőrségen dolgozó férfival szemben, aki értékes bűnügyi információt osztott meg egy prostituáltként dolgozó nővel.

Az ügyészség közleménye szerint a fiatal férfi rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban segédelőadóként dolgozott az egyik rendőrkapitányságon. A vádlott egy 2021 májusában, hivatásos állományú rendőröknek tartott eligazítást követően tudomást szerzett arról, hogy a rendőrség a Terrorelhárítási Központ bevonásával prostituáltakat is érintő, emberkereskedelem gyanúját felvető bűnügyben több személy elfogását tervezi.

A vádlott ebben az időszakban szorosabb érzelmi kapcsolatban állt egy prostituáltként tevékenykedő nővel, és azért, hogy a feltételezése szerint őt is érintő rendőri intézkedésre fel tudjon készülni, kiszivárogtatta a nőnek a tervezett rendőri intézkedés részleteit, így annak helyét és időpontját is.

A nő valójában nem lett volna érintett a rendőri akcióban, ugyanakkor ismerte a bűnügy tényleges elkövetőjét, akihez eljuttatta az elfogásával kapcsolatos bűnügyi információt, ezért neki emberkereskedelemmel kapcsolatos bűnpártolás bűntette miatt kell felelnie.

A kiszivárgott adatok miatt a későbbiekben minősített emberkereskedelem bűntettével megvádolt férfi felöltözve, összecsomagolva, és adatoktól megtisztított mobiltelefonnal várta a hajnali órákban végrehajtott intézkedést, amelynek során meg is jegyezte a rendőröknek, hogy korábbi időpontban várta őket.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival és a nővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés, illetőleg ezenfelül a férfi esetében foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt.

Rovatok