Index Vakbarát Hírportál

Közel két és fél méteres harcsa akadt a horogra, volt nagy ijedelem

2023. január 2., hétfő 13:46 | aznap frissítve

Dolgozni indult a váci DCM Horgásztóra Szarvas Zoltán az év utolsó napján, de élete legnagyobb magyarországi harcsájával zárta a napot.

Munkának indult, végül hatalmas fogással zárult az év Szarvas Zoltánnak, aki élete legnagyobb magyarországi harcsáját, egy 240 centiméteres példányt fogott pergetve, negyedik dobásra – számolt be a Pecaverzum.

Amint azt a férfi elárulta, először nem horgászatról, hanem egy műszeres felmérésről volt szó Vácott, a DCM Horgásztónál: egy medertérképet készítettek, ahol megjelölik a nagyobb akadókat, és megbecsülik a halállományt.

A hideg vízben azt kaptuk, amit vártunk, nagyobb részek voltak üresek, viszont volt pár elképesztő méretű halcsapat összeállva. Találtam olyan medenceszerű kifürdéseket, melyek átmérője a két métert is meghaladta, ezt általában nem kis halak alkotják meg. Két ilyen igen nagy kifürdés mellett találtunk nagy testű halakat

– összegezte a tapasztalatokat Szarvas Zoltán.

Végül próbaként úgy döntöttek, a csónakból dobnak párat, hátha kapásra bírják őket. Nem is kellett sokat várni, a negyedik dobásra megvolt a hal, de Szarvas Zoltán egyből tudta, nincsen vele egy súlycsoportban.

„Elkezdődött egy 70 percig tartó türelemjáték, olyan kiélezett csatával, amelynél fárasztóbbal még sosem szembesültem” – folytatta beszámolóját.

Végül sikerült jobbal a harcsa alsó állkapcsát megragadnom – persze puszta kézzel –, majd ballal a kopoltyúív alsó részében találtam stabil fogást, így két kézzel tartottam a halat. Méreteit látva egyértelmű volt, hogy nemcsak nem akarom a csónakba behúzni, de nem is tudnám

– árulta el a férfi. Ezt követően kiszabadították a műcsalit, majd a hatalmas harcsát óvatosan a partra vontatták. A horgász leszögezte, ha egy ekkora halat behúznak a hajóba, komoly traumát okoznak neki. A csónak pereme zúzza a hasát, a belső szerveket.

A harcsával végül „tökéletes állapotban” érték el partot. A 240 centiméteres hosszát egy kosárlabdázó is megirigyelné, viszont a pontos tömegét – mivel csak 50 kilóig mérő eszköz állt rendelkezésre – nem tudták megállapítani. A parton összesereglett egyesületi tagok és horgászok becslése szerint 80 kiló körül lehetett. Annyira kíméletesen bántak vele, hogy még a vízből sem emelték ki. Negyedórát hagyták regenerálódni, majd csak annyi időre fektették matracra, hogy a fényképek elkészülhessenek.

Rovatok