Zöldfordulatot sürget az LMP, amely emellett azt várja a kormánytól, hogy vizsgálja felül a társadalom- és gazdaságpolitikáját a fenntarthatóság szempontjából – mondta Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke egy szerdai sajtótájékoztatón.
Az igazságtalanság 2022-ben sem csökkent, a kormány magára hagyta a nehéz körülmények között élőket – jelentette ki a politikus, aki a gazdaságpolitikát bírálva kijelentette: a kabinet továbbra is a multikra és az autógyártásra épít, a kis- és közepes vállalkozásokat legfeljebb szóban támogatja.
„Holott amikor kulcskérdés az energia, a gazdaság nem terelhető az energiaintenzív és nagy vízigényű terület felé” – érvelt.
Továbbra is romokban van a környezet- és természetvédelem intézményrendszere, az éghajlat megóvása terén pedig semmi sem történt
– tette hozzá Schmuck Erzsébet.
Az LMP társelnöke kiemelt feladatnak nevezte az energiatakarékosságot, és hangsúlyozta: ezen a területen nem halasztható tovább a radikális zöldfordulat.
Álláspontja szerint szakítani kell az orosz gázzal, és a megújuló energiák használatára kell fókuszálni, a házakat le kell szigetelni, az energiaszegénységet fel kell számolni. A politikus hozzátette: a vízgazdálkodásban is szemléletváltást tart szükségesnek.