Index Vakbarát Hírportál

Gyopáros Alpár: A vidék továbbra is a kormány kiemelt támogatását élvezi

2023. január 7., szombat 13:49

A Magyar Falu Program által kínált támogatások minden 5000 lélekszám alatti településen éreztetik hatásukat – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán szombaton megjelent videóban.

Gyopáros Alpár kiemelte, a mostani nehéz helyzetben sem hagyják magukra a falvakat, a kormány továbbra is tartja azt a célt, hogy javítsa a falvakban élők életminőségét. Közölte: a falusi csok több mint 36 ezer vidéki család otthonteremtését segítette.

Arra is kitért, hogy több mint 3000 kilométer felújított alsóbbrendű út készült el a programban, valamint hogy annak keretében támogatták a falusi kisboltok fejlődését és újranyitását. A kisboltok a napokban újabb pályázatot nyújthatnak be működési támogatások igénylésére.

Gyopáros Alpár hozzátette, 8000 falusi kisvállalkozás számára támogatást tettek elérhetővé európai uniós források bevonásával annak érdekében, hogy a kistelepülési munkahelyeket megvédjék, és újak létrehozását segítsék.

Legfontosabb célkitűzésük a kezdetektől, hogy megállítsák a népességfogyást a magyarországi falvakban – jelentette ki a kormánybiztos, aki egyúttal rámutatott, pozitív visszajelzés a program eredményességére, hogy ezerkétszáz 5000 lélekszám alatti településnél megfordult a tendencia, és hosszú évek után gyarapodásnak indult a lakosságszám.

A Magyar Falu Program hitet és reményt adott a falvainknak, van azonban még mit tenni, ezért a munkát folytatjuk

– fogalmazott Gyopáros Alpár.

A vidék továbbra is a kormány kiemelt támogatását élvezi majd a nehéz gazdasági helyzet ellenére is – mondta közösségi oldalán a kormánybiztos.

Rovatok