Index Vakbarát Hírportál

Kiengedték az Országos Roma Önkormányzat elnökét

2023. január 7., szombat 12:18

Lapértesülés szerint Agócs János a szabadlábra helyezés ellenére azóta sem jelent meg az Országos Roma Önkormányzat közgyűlésein.

„A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte a hivatali vesztegetéssel gyanúsított Agócs János letartóztatását. Az ügyészség szerint Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke harmincmillió forintot kért azért, hogy a pozícióját átruházza” – írtuk szeptemberben.

Az elnöki teendőket az aláírási joggal felruházott elnökhelyettes, Lakatos Oszkár vette át.

Agócs János letartóztatását január 2-ig meghosszabbították, de már a határidő lejárta előtt, a beismerő vallomás után novemberben szabadlábra helyezték – értesült a Népszava. Arról is írnak, hogy az elnök azóta nem jelent meg az ORÖ közgyűlésein.

lap Agócs Jánost nem tudta elérni, de Lakatos Oszkár arról adott tájékoztatást, hogy az elnöki teendőket továbbra is ő látja el, Agócs János pedig január közepéig szabadságon van, tudomása szerint eddig nem emeltek vádat ellene.

Az elnök nem kezdeményezte, hogy az aláírási jog gyakorlásával a valóságban is újra betölthesse a tisztséget, viszont hivatalosan továbbra sem köszönt le a posztról.

(Borítókép: Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke 2020. augusztus 2-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok