Éjszaka a köd és a rétegfelhőzet vált meghatározóvá, ami reggelre az ország legnagyobb részét beborította. Napközben várhatóan javulnak a látási viszonyok, csökken a felhőzet, és a nap is kisüt. A legmagasabb délutáni hőmérséklet 5 és 15 fok között alakulhat.
Vasárnap sokfelé lesz párás, ködös a reggel, majd napközben a feltámadó délies szél hatására a köd ritkulni, zsugorodni kezd, de északon egész nap tartósan megmaradhat. Itt gyenge eső, szitálás is előfordulhat – olvasható az Időkép előrejelzésében.
Hozzáteszik, hogy a legtöbb napsütés az ország déli felén várható. Hajnalban -1, +5 fok körül alakulhat a hőmérséklet.
Délután a csúcshőmérséklet északon, északkeleten 5 és 8, máshol 9 és 15 fok között alakul.
Hétfőn már erősen felhős, borult lesz felettünk az ég, és nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor. Este az északi hegycsúcsokon akár havas eső, kisebb havazás kialakulása sem kizárt. Az élénk, erős délies szél délután északnyugatira fordul a Dunántúlon. Hajnalban 2–9, délután 5–12 fok között alakul a hőmérséklet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat 14 vármegyére adta ki a figyelmeztetést tartós, sűrű köd miatt, ami a látótávolságot pár száz méteresre redukálhatja. Emellett a következő vármegyékben hat óránál hosszabb ideig várható köd:
Amint írják, kiemelten délen, az Alföldön és az Északi-középhegységben, illetve az Alpokalján eleinte sűrű köd is várható, amely napközben dél felől fokozatosan teret veszít. A legtovább északon, északkeleten maradhatnak rosszak a látási viszonyok.
Az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzése szerint egyes tájakon sűrű köd is kialakulhat, melyben a látótávolság akár száz méter alá is lecsökkenhet, emellett ködszitálás teheti csúszóssá az utak felületét.
Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia,
(Borítókép: A drónnal készített felvételen köd a Karancs csúcsa alatt Salgótarján közelében 2023. január 3-án. Fotó: Komka Péter / MTI)