Index Vakbarát Hírportál

Kizárhatják az alapítványi irányítású egyetemeket az Erasmusból

2023. január 9., hétfő 10:29

Levelet írt az Európai Bizottság, búcsúzhatnak az Erasmustól az alapítványi egyetemek – írja a Népszava.

Nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi oktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn – írja a Népszava. A lap szerint erről az Európai Bizottság illetékesei december végén levélben értesítették többek között a pénzek kezelésével megbízott nemzeti hatóságokat. A tiltás a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramra is vonatkozik, és a 2022. december 15. után elbírált pályázatokat érinti.

A nagy múltú baloldali napilap szerint a tiltás összesen 21 magyarországi egyetemet érint, ennyi működik ugyanis alapítványi formában – köztük olyan nemzetközi hírű egyetemek, mint

A döntés hátterében a Népszava szerint az áll, hogy „az Orbán-kormány továbbra is fideszes politikusok irányítása alatt tartja az alapítványi egyetemeket”. Mint írják, a döntést december 15-én hozták meg az Európai Unió pénzügyminiszterei, amikor befagyasztották a Magyarországnak 2021 és 2027 között járó felzárkóztatási támogatások csaknem egyharmadát. Ezzel együtt adták utasításba, hogy az unió nem köthet új pénzügyi megállapodást a 2021-es magyar törvény alapján létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, illetve az ilyen alapítvány fenntartásába került jogi személlyel.

Az Európai Bizottság kimutatása szerint 2020-ban 22 622 magyar vett részt az Erasmus+ külföldi csereprogramjaiban a felsőoktatás, a szakképzés, az iskolai oktatás, a felnőttképzés területén, amit az EU 40,45 millió euróval támogatott.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)

Rovatok