Index Vakbarát Hírportál

Hollik István elmondta, mi látszik a nemzeti konzultáció eredményeiből

2023. január 14., szombat 15:34

A szankciókról szóló nemzeti konzultáció bebizonyította: a magyar baloldal továbbra is úgy táncol, ahogy Brüsszel fütyül – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton.

Hollik István közölte, hogy lezárult a nemzeti konzultáció kiértékelése. Csaknem 1,4 millió ember mondta el a véleményét. „Az eredményekből tisztán látszik, hogy a magyarok nem támogatják az elhibázott brüsszeli politikát”, a kitöltők elsöprő többsége nem kér a szankciókból – emelte ki.

A nemzeti konzultáció eredménye ugyanakkor még valamit bebizonyított: „azt, hogy a magyar baloldal továbbra is úgy táncol, ahogy Brüsszel fütyül” – tette hozzá a kommunikációs igazgató.

Azzal ugyanis, hogy Gyurcsány Ferencék Brüsszel és az elhibázott szankciók oldalára álltak, egyértelműen szembehelyezkedtek a magyar érdekkel és a magyar emberek véleményével is, amit kifejeztek a nemzeti konzultációban

– mondta, hozzátéve, ráadásul ezen politikájukon máig nem voltak hajlandóak változtatni: a baloldal továbbra is a magyarokra erőltetné a szankciókat, sőt újabbakat is bevezetne.

„Nekünk viszont Magyarország az első” – jelentette ki Hollik István, hozzáfűzve: pártja mindent megtesz, hogy érvényt szerezzen a magyarok akaratának. Ezért továbbra is nemet mondanak az elhibázott brüsszeli szankciókra. Mindent elkövetnek, hogy Magyarországot távol tartsák a háborútól, hiszen csak a béke jelenthet megoldást – hangoztatta a kommunikációs igazgató.

Rovatok