Index Vakbarát Hírportál

Újabb nyugdíjemelés jöhet idén

2023. január 14., szombat 18:51

Ha augusztusban az látszik, hogy 15 százaléknál magasabb lesz az infláció, akkor a kormány novemberig kifizeti a különbözetet a nyugdíjasoknak – jelentették be a Magyarország Kormánya hivatalos közösségi oldalon. Ugyan az év második felére lassulhat a drágulás üteme, de nem zárható ki, hogy kevésnek bizonyul a 15 százalékos emelés.

Január 1-től 15 százalékkal megemelték a nyugdíjakat Magyarországon, a hírt Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be. A kormányfő a döntést azzal indokolta, hogy az „elhibázott brüsszeli szankciók” miatt egész Európában tombol az energiaválság. Akkor úgy fogalmazott: a kormány célja, hogy megőrizze a nyugdíjak értékét.

Magyarország kormánya most szintén a közösségi oldalán közölte, hogy amennyiben a drágulás üteme a vártnál magasabbnak bizonyul, úgy évközi nyugdíjkorrekciót kaphatnak az arra jogosultak. A kormány azt is közölte: ha augusztusban az infláció magasabb lesz 15 százaléknál, akkor novemberig kifizetik a különbözetet.

A Világgazdaság cikke szerint a drágulás az idei év második felére lelassulhat, amit a vártnál alacsonyabb decemberi inflációs adat is jól mutat. Azonban nem zárható ki, hogy az árak emelkedése éves szinten 2023-ban 15 százalék fölött maradhat. Hozzáteszik, erre utal az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank 15 és 19,5 százalék közé várja az átlagos inflációt.

A tizenöt százalékkal megemelt nyugdíjak kifizetését a kormány január 12-én megkezdte. Varga Mihály pénzügyminiszter közölte, hogy az idei nyugdíjkifizetések összege meghaladja a 6150 milliárd forintot, és hozzátette, hogy jövő hónapban az emelt nyugdíj mellett 13. havi nyugdíjat is fizetnek.

Rovatok