Index Vakbarát Hírportál

LMP: Béremelés nélkül a szociális szféra össze fog omlani

2023. január 15., vasárnap 11:46

Azonnali, 45 százalékos béremelést szorgalmaz a szociális szférában dolgozóknak az LMP. Az ellenzéki párt szerint kormányzati intézkedés nélkül a terület összeomlása sem kizárt.

Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a szociális és a közszolgálati dolgozók keresete messze elmarad az átlagkeresettől, bruttó 500 ezer forint alatt keresnek.

„Ennek az az oka, hogy a közalkalmazotti bértábla – gyakorlatilag három cella kivételével – teljesen megegyezik a minimálbérrel, illetve a garantált bérminimummal. Ráadásul az infláció miatt – ami decemberben megközelítette a 25 százalékot – a fizetések negyede »megy a levesbe«" – fogalmazott.

A politikus ugyanakkor rámutatott arra, hogy a költségvetés a megemelkedett árak és az áfabevételek miatt „milliárdos extrabevételre" tesz szert.

Ha a kormány nem ad azonnal bérkompenzációt a szociális dolgozóknak és más közalkalmazottaknak, akkor gyakorlatilag azt történik, hogy a közszolgálati dolgozókkal fizetettik meg az elhibázott gazdaságpolitika árát

– jelentette ki. 

Kanász-Nagy Máté a béremelés fontosságát azzal indokolta, hogy a minőségi közszolgáltatásokra minden időben szükség van, meg kell becsülni az abban dolgozókat, valamint a jelenlegi válság következményeinek kezelésében a szociális alkalmazottakra nagy feladat hárul.

A megoldást az jelentené, ha legalább a tavalyi év reálbérveszteségét kompenzálnák, ez 20 százalékos emelést jelentene. Erre jön még rá az idei béremelés, összhangban az inflációval, így jön ki a 45 százalék.

Béremelés nélkül a szociális szféra össze fog omlani. A kormánynak nagyon komoly felelőssége van, hogy ezt megakadályozza

– jelentette ki az ellenzéki politikus.

A közelmúltban Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke is arról beszélt az Indexnek, hogy a szociális területen dolgozók évek óta nincsenek megbecsülve, „sem gazdasági, sem erkölcsi értelemben”.

Rovatok