Száz évvel ezelőtt, a trianoni békeszerződés aláírása után tíz határ menti, korábban vasi település a Népszövetség Tanácsának döntésével visszakerült Magyarországhoz. Az átadási folyamat 1923. január 10-én kezdődött és március 9-én zárult le. A visszacsatolásban vezető szerepet játszó Szentpéterfa megkapta a leghűségesebb község címet.
Az első világháborút lezáró, 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződéssel Magyarország elvesztette területének 71,4 százalékát és népességének 63,5 százalékát. A Kárpát-medencében élő mintegy tízmilliós magyar anyanyelvű népességnek azonban csak a kétharmada élt az új magyar határok mögött, azaz mintegy 3,2 millió magyar anyanyelvű személy a szomszédos államokhoz került.
Többségük közvetlenül az új határ túloldalán élt, vagyis a döntéshozók az etnikai elvet teljesen figyelmen kívül hagyták.
A szerződés országhatárokra vonatkozó előírásai teljes egészében sohasem valósultak meg.
Először 1921 végén módosult a határ, amikor Sopron és környékének lakói népszavazáson úgy döntöttek, hogy Magyarország polgárai akarnak maradni. Ahogy azt a centenárium alkalmából megírtuk, a békeszerződés Sopront és környékét a későbbi Burgenlanddal együtt Ausztriának ítélte, csakhogy az átcsatolás után tiltakozások kezdődtek, a benyomuló osztrák csapatokat felkelők állították meg. A konfliktus megoldása érdekében a magyar és az osztrák kormány képviselői Velencében találkoztak, ahol 1921. október 13-án megállapodtak, hogy a magyar fél kiüríti a területet, és népszavazás dönt Sopron és a környező nyolc település (Fertőrákos, Ágfalva, Sopronbánfalva, Harka, Balf, Fertőboz, Kópháza és Nagycenk) hovatartozásáról.
A referendumot 1921. december 14–16-án tartották, amelyen azok a 20. életévüket betöltött férfiak és nők voksolhattak, akik ezen a területen születtek, vagy 1918. december 31-e óta ott laktak. A 26 900 szavazásra jogosultból 24 063 adta le a szavazatát.
Sopronban a résztvevők 72,8 százaléka, továbbá három község (Fertőboz, Kópháza és Nagycenk) szavazóinak többsége voksolt Magyarországra,
míg a többiek Ausztriára. Összességében – 89,5 százalékos részvétel mellett – 65,1 százalékban döntöttek Magyarország mellett, 15 334 szavazattal 8227 ellen.
A népszavazás eredményét az osztrák kormány nem ismerte el, ám a Nagykövetek Tanácsa december 23-án szentesítette az eredményt, és megadta az engedélyt a népszavazási körzet átadására. Sopront és környékét az antant képviselői hivatalosan 1922. január 1-jén adták át Magyarországnak. A nemzetgyűlés a népszavazás emlékét törvénybe iktatta, és Sopronnak a Civitas fidelissima (Leghűségesebb város) címet adományozta. A kormány 2001-ben döntött arról, hogy december 14-ét a hűség napjává nyilvánítja.
Két héttel a trianoni határok meghúzását követően, 1920 júniusában Hollóháza visszakerült Magyarországhoz. A települést Csehszlovákiának ítélték, de a porcelángyár Magyarországon maradt. A tulajdonos Károlyi család közbenjárására határkorrekciót végeztek el a területen. Augusztusban az őrségi Szomoróc lakói űzték ki a megszálló szerb–horvát–szlovén csapatokat, amelynek eredményeként a község 1922. február 9-én szintén visszakerült Magyarországhoz. Somoskő és Somoskőújfalu visszatérése szinte meseszerű. A határrendező bizottság egyik angol tisztje éppen Budapesten volt, amikor súlyosan megbetegedett, beajánlották az egyik legjobb fül-orr-gégészhez, Krepuska Gézához. A sikeres operáció után az orvos rábeszélte a tisztet, hogy a bizottság szálljon ki a helyszínre és nézzék meg a két falut, amelyeknek határában a birtoka volt. A hattagú bizottságban szavazategyenlőség jött létre, mert a magyar és az angol delegált mellett a japán is Somoskő és Somoskőújfalu visszatérésére voksolt. A hosszasan elhúzódó ügyben végül a Népszövetség 1923. április 23-án Magyarország javára döntött.
A soproni referendum eredményével ellentétben a Vas megyei települések Magyarországhoz történő visszakerülése kevésbé ismert a közvélemény számára. Míg Sopronban és környékén népszavazással döntöttek a terület hovatartozásáról,
a határ többi szakaszán a határmegállapító bizottság feladata volt dönteni az esetleges kiigazításról.
Az osztrák–magyar határmegállapító bizottság 1921. július 27-én alakult meg Grazban: az antantot francia, olasz, angol és japán katonatisztek képviselték, Ausztria megbízottja Stefan Neugebauer miniszteri tanácsos, míg Magyarországé előbb Keresztes Artúr ezredes, utóbb Villani Frigyes követségi tanácsos volt.
Vas vármegye Ausztriának ítélt országrészén zendülés tört ki, amelynek nyomán tíz határ menti, többségében németek és horvátok által lakott falu – Alsó- és Felsőcsatár, Horvátlövő, Kis- és Nagynarda, Ólmod, Pornóapáti, Szentpéterfa, Német- és Magyarkeresztes – a Népszövetség Tanácsának 1922. szeptember 17-én hozott határozatával került vissza. A történethez tartozik, hogy eredetileg Rendek (Liebing) és Rőtfalva (Rattersdorf) került volna Magyarországhoz, de a két falut osztrák kérésre elcserélték Ólmod és Szentpéterfa községekre.
Sajátos helyzet alakult ki Alsócsatárnál, ahol az államhatár kettészelte az egyik roma család házát, amelynek az egyik fele így Ausztriához, a másik pedig Magyarországhoz tartozott másfél éven keresztül, amíg hosszas egyeztetések után nem módosították a határvonalat. A korrekciót követően a határ már megkerülte a házat.
Az átadási folyamat 1923. január 10-én kezdődött és március 9-én zárult le. A visszacsatolásért folytatott küzdelemben kezdeményező és vezető szerepet játszó Szentpéterfa 1924-ben megkapta a Communitas fidelissima (Leghűségesebb község) címet, míg a többi települést 2014-ben jutalmazta a magyar országgyűlés a „leghűségesebb falu” címmel.
(Borítókép: Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírása. Fotó: George Rinhart / Corbis / Getty Images)