Több mint három évtizede, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a halálbüntetést. Azóta szinte nem múlik el év, hogy egy-egy brutális gyilkosság után ne lángolna fel ismételten a vita a kivégzések visszaállításáról. Ez történt a múlt csütörtöki rendőrgyilkosság után is.
Múlt szombaton Jakab Péter független országgyűlési képviselő a 2023. január 12-i rendőrgyilkosság kapcsán tette fel a kérdést Facebook-oldalán, hogy indokolt-e a halálbüntetés visszaállítása. Arra kérte követőit, hogy aki támogatná, az tegyen egy lájk jelet, aki viszont ellenezné, az egy dühös emojival jelezze ezt. Nos, a poszton hétfő délutánig több mint hatezren voltak mellette, és csak 225-en ellene. A 95 százalékos támogatottság magas, még akkor is, ha a felmérés távolról sem nevezhető reprezentatívnak.
Még ha nem is ilyen elsöprő arányban, de a Závecz Research 2017 októberi közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek háromnegyede támogatta a halálbüntetés visszaállítását valamilyen formában:
24 százalékuk teljes mértékben, 52 százalékuk bizonyos, élet elleni bűncselekmények esetén támogatta a halálbüntetést,
21 százalékuk teljes mértékben elutasította, míg 3 százalékuk nem tudott vagy nem akart válaszolni.
Csakhogy a halálbüntetés visszaállításának ma jogi akadályai vannak, hiszen több nemzetközi szerződés, amely kimondja a halálbüntetés tilalmát, kötelezi Magyarországot:
A Halálbüntetést Ellenzők Ligájának indítványára az Alkotmánybíróság még 1990. október 24-én nyilvános ülésen hirdette ki azt a határozatát, amely alkotmányellenesnek nyilvánította a halálbüntetést. Az alkotmánybírák két alkotmányos tételre hivatkoztak:
A határozathoz Schmidt Péter alkotmánybíró különvéleményt csatolt. Ezzel – magyarázta később – „arra hívtam fel a figyelmet, hogy az alkotmányban vannak olyan tételek, amelyekből levezethető a halálbüntetés tilalma, és vannak olyanok, amelyek ennek ellenkezőjét jelentik. Ezt az ellentmondást mindenképpen fel kell oldani. Mivel az ellentmondás az alkotmányban van, annak feloldása nem az Alkotmánybíróság, hanem az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.”
Az ügy előadó alkotmánybírója, Ádám Antal a kulisszatitkokba is betekintést engedett:
A testület huszonnégy fő érvet sorakoztatott fel álláspontja mellett, miközben hosszú hónapokon át huszonhárom kontraérvet is megvizsgált. A véletlen úgy hozta, hogy a huszonnegyedik érv a justizmord volt, azaz ha valakit tévedésből kivégeznek, nem lehet újraéleszteni, a téves ítélet alapján végrehajtott kivégzést soha nem lehet helyrehozni.
1990 októbere óta is előfordulhatott volna justizmord, gondoljunk csak például a 2002-es móri mészárlásért tévedésből elítélt, majd később felmentett Kaiser Ede esetére.
Azért akadt alkotmánybíró, aki egyáltalán nem értett egyet a halálbüntetés eltörlésével. Strausz János (1934–2020) büntetőbíró, aki 1998 és 2004 között volt az alkotmányvédő testület tagja, egy interjúban kvázi különvéleményt fogalmazott meg:
A halálbüntetés eltörlése csak egy a 20. század sok dogmája közül, ami nem igaz […] Ilyen korszakban prédikálni a halálbüntetés eltörlése mellett cinkosság a bűnnel, kvázi bűnpártolás.
Pálinkás György (1929–2004), egy másik ismert büntetőbíró a Requiem egy jogintézményért című cikkében kereken tagadta, hogy konkrét köztörvényes (nem politikai) bűncselekményben Magyarországon justizmordra került volna sor. Tóth J. Zoltán jogászprofesszor A halálbüntetés kérdései: a humanitás, a szükségesség és a justizmord problémái című tanulmányában viszont ellenvéleményének adott hangot:
Valójában azonban nem vehetjük ezt bizonyosra, hiszen a hatóságoknak Magyarországon sem érdeke, hogy régi lezárt ügyeket megbolygassanak csak azért, hogy kiderítsék saját hibáikat és rehabilitáljanak egy halottat.
Sokan amellett is érvelnek, hogy a legsúlyosabb büntetés visszatartó erőként funkcionálna a gyilkosok ellen. Nos, a kiváló kriminológus, Gönczöl Katalin több cikkében tételesen tagadta, hogy a halálbüntetésnek bármilyen visszatartó hatása lenne. Ugyanerre a konklúzióra jutottak a Journal of Criminal Law & Criminology című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői, akik vezető kriminológusokra hivatkozva azt írták, hogy a halálbüntetésnek önmagában nincs a gyilkosok számára elrettentő ereje.
Ezzel cseng össze az Országos Kriminológiai Intézet 2008-ban végzett vizsgálata is, amelyben a kutatók 149 életfogytiglanos elítéltet, ezen belül kilenc tényleges életfogytiglanra ítélt rabot kérdeztek meg, és az elítéltek több mint kétharmada a halálbüntetést kevésbé elrettentőnek nevezte, mint a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést.
A civil indítványra eltörölt halálbüntetés visszaállítását az elmúlt évtizedekben többen is szorgalmazták. Az egyik legjelentősebb ilyen kezdeményezés Tóth Tamás volt sárszentmihályi polgármester nevéhez fűződik, akinek a fiát egy hírhedt bűnözőpáros (Bene László és Donászi Aladár) 1992 novemberében ölte meg. A sorozatgyilkosokat életfogytig tartó börtönre ítélték. Tóth Tamás 1996-ban aláírásgyűjtési akcióba kezdett, és bár sikerült megszereznie a népszavazás kiírásához szükséges számú aláírást, a referendumot az Országgyűlés nem rendelte el, mert az íveken nem ugyanaz a kérdés szerepelt, és gyakran nem lehetett egyértelműen azonosítani az aláírókat sem. Tóth ezután sem adta fel: ismét aláírásokat gyűjtött, éhségsztrájkolt, civil egyesületet alapított.
A politikusok körében mindig is hálás téma volt a halálbüntetés visszaállítása. Azaz nem Jakab Péter az első, és valószínűleg nem is az utolsó, aki a halálbüntetés-pártiak élére áll.
1996 nyarán Horn Gyula akkori kormányfő kijelentette, hogy az alkotmányozás folyamatában érdemes népszavazást tartani a halálbüntetés visszaállításáról, és ha dönt a nép, ő maga igennel fog szavazni. Vastagh Pál igazságügyi miniszter gyorsan igyekezett korrigálni főnöke szavait, mondván, hogy a miniszterelnök – aki később azt mondta: ő csak a népszavazásra mondana igent – a személyes véleményét fejezte ki az ügyben.
2000-ben Boross Péter volt miniszterelnök szocialista kollégájánál sokkal diplomatikusabban beszélt a parlamentben: „Nem vagyok a halálbüntetés ellen, amikor az különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekményekre vonatkozik, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy nemzetközi szerződések felmondásával önállóskodjunk.”
A 2002-es móri bankrablás után Orbán Viktor kormányfő egy rádióinterjújában úgy vélte, hogy komolyan meg kell fontolni a halálbüntetés visszaállítását.
Ezt a szankciót korábban maga is helytelennek tartotta, de megváltozott a véleménye azt követően, hogy személyesen találkozott az áldozatok hozzátartozóival.
„Igaz, egyelőre nemzetközi szerződések nem teszik lehetővé ennek a büntetési formának a visszaállítását” – tette hozzá a miniszterelnök.
Amikor 2012 nyarán Pécsett megölték Bándy Kata 26 éves pszichológusnőt, a Kisgazda Polgári Szövetség a társadalom védelme miatt közleményben követelte a halálbüntetés helyreállítását. Ugyanazon év őszén, a 11 éves Szita Bence meggyilkolása után pedig a Jobbik állt a mozgalom élére. 2014-ben a fideszes Lázár János a bátmonostori hármas gyilkosság után állt ki a halálbüntetés mellett, míg 2015-ben Orbán Viktor a kaposvári trafikos gyilkosság kapcsán fogalmazott úgy, hogy a halálbüntetés kérdését „napirenden kell tartani”.
2011-ben az Alaptörvény, valamint 2012-ben az új Büntető törvénykönyv vitájában többen is kardoskodtak a kormánypárti frakciókban a halálbüntetés visszaállítása mellett. Rogán Antal, a Fidesz akkori frakcióvezetője is elismerte, hogy voltak olyan kormánypárti képviselők, akik felvetették az ügyet, és érveltek mellette, azonban hozzátette, hogy nem támogatnak ilyen jellegű módosító indítványt.
(Borítókép: Index)