Az egészségügyi törvény módosításáról, az ügyeleti rendszer változásáról és a szakdolgozói béremelésről is beszélt nemrég egy rádiós műsorban Takács Péter egészségügyi államtitkár.
Elmaradt a rendszerváltás a magyar egészségügyben, ezért volt szükség tavaly decemberben az egészségügyi törvény módosítására – nyilatkozta az InfoRádió Aréna című műsorában Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára.
A politikus az időzítéssel kapcsolatban megjegyezte: a koronavírus-járvány volt a változások katalizátora, ugyanis akkor az ellátórendszer minden erőssége és gyengesége megmutatkozott.
Az akkor megkezdett folyamatokat visszük tovább lépésről lépésre. Az új irányokat kijelöltük az elmúlt másfél-két évben
– tette hozzá Takács Péter, aki szerint a megörökölt struktúra még a hetvenes-nyolcvanas években alakult ki, a szakma viszont közben sokkal többet fejlődött.
Az államtitkár szerint lakosságbaráttá kell átalakítani a fejnehéz egészségügyet. Elmondása alapján a fő cél, hogy a magyar egészségügy ne betegegészségüggyel foglalkozzon.
„Az ellátórendszer is a későn felismert betegségek kórházi kezelésére készült. A prevenciós szemléletet hozzuk be, hogy valóban egészségügy legyen” – fűzte hozzá.
Takács Péter a műsorban elmondta, hogy a lakosság elsőként az ügyeleti ellátásszervezést fogja megtapasztalni. Felidézte, hogy a másfél évig tesztelt Hajdú-Bihar vármegyei modell alapján derült ki, hogy nem kell háziorvosi kompetencia a teljes éjszakára, csak délután négytől este tízig azokra az esetekre, amelyek nem igényelnek mentőt.
Ezzel kapcsolatban ugyanakkor az államtitkár kijelentette: nem szerencsés, ha a másnapi rendelést megvárják velük. Takács Péter azt is megjegyezte, hogy este tíztől reggel nyolcig az esetek 95 százaléka mentési feladat, akkor tényleg az megy orvoshoz, akinek komoly baja van.
Az egészségügyi államtitkár arra is kitért, hogy eddig párhuzamosan tartották fenn a két ellátást, mostantól ezt központosítják: a jövőben egy négyjegyű telefonszámot kell majd hívni, és vármegyénként lesz központi triázs, ahol a diszpécser a kikérdezési protokoll alapján megfelelő helyre irányítja a beteget. Ennek értelmében
Takács Péter közölte, végigjárták az összes megyét, és helyben megnézték térkép alapján, hogyan látják optimálisnak az ellátást, és mit szólnak ehhez a helyiek.
A szakdolgozók számára elrendelt béremelésekkel kapcsolatban Takács Péter kijelentette, hogy a most bejelentett, 14 hónapon belül végrehajtott emelés a legnagyobb mértékű lesz a rendszerváltás óta, amivel az átlagos orvosbér 37 százaléka lesz az átlagos szakdolgozói bér.
Hozzátette, hogy a kormány azt is elfogadta, hogy a jövőben összekössék a szakdolgozói és orvosi béreket, vagyis csak együtt lehet majd emelni.
Takács Péter arról is beszélt, bízik a béremelés erejében, vagyis abban, hogy az megállítja az elvándorlást a szakdolgozók körében, ahogy korábban a bérrendezés is megfékezte az orvosok külföldre távozását.