Index Vakbarát Hírportál

Kényszermunka miatt emeltek vádat egy házaspár ellen Nógrád vármegyében

2023. január 18., szerda 13:19

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség egy pásztói házaspár ellen, akik egy kiszolgáltatott helyzetű fiatal nőt kényszerítettek prostitúcióra; a keresett pénzzel a házaspár rendelkezett, másfél év alatt mintegy 15 millió forintra tettek szert, a pénzből a sértett csak néhány ezer forintot kapott.

A vádhatóság szerdán az MTI-vel közölte: a 36 éves nő és 38 éves férje 2016 körül egy közmunkaprogramban ismerte meg a lakhatási nehézségekkel küzdő 19 éves sértettet, akit otthonukba fogadtak.

A lányt később a házaspár regisztrálta egy szexuális szolgáltatásokat hirdető honlapra, ahol 2019 nyarától 2020 végéig prostitúcióra ajánlották fel őt.

Az együttléteket a házaspár tagjai telefonon egyeztették le, ők határozták meg az egyes szolgáltatások tarifáját, a találkozókat pedig általában a saját házukba szervezték. A fiatal nőt − ha ellenkezett − bántalmazással és azzal is megfenyegették, hogy utcára teszik.

A főügyészség − arra az esetre, ha a vádlottak az előkészítő ülésen bűnösségüket beismerik és lemondanak a tárgyaláshoz való jogról − a feleséggel szemben 8 év 6 hónap, a férjjel szemben pedig 7 év fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok