Index Vakbarát Hírportál

Bajban van Márki-Zay Péter, kiürült Hódmezővásárhely kasszája

2023. január 19., csütörtök 13:59

Meghaladhatja az 1,75 milliárd forintot idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat működési hiánya, így gazdálkodása veszélybe kerül kormányzati támogatás nélkül – közölte Márki-Zay Péter, a város polgármestere a közgyűlés csütörtöki, rendkívüli ülésén.

A politikus azt mondta: Hódmezővásárhely idén sokkal nagyobb kiadásokkal szembesül, mint amekkora bevétele van, emellett pedig

AZ EGYETLEN MEGYEI JOGÚ VÁROS, AMELY NEM KAPOTT KORMÁNYZATI TÁMOGATÁST A MEGEMELKEDETT ENERGIAÁRAK KOMPENZÁCIÓJÁRA.

A városnak szüksége van erre a pénzre, és ez jár is az önkormányzatnak, amely adóerő-képesség alapján a harmadik legrosszabb helyzetben van – közölte a polgármester. Bejelentette továbbá: online petíciót indít annak érdekében, hogy a település megkapja a neki járó – számításai szerint – mintegy 600 millió forintos támogatást.

Cseri Tamás (Fidesz–KDNP) önkormányzati képviselő erre válaszolva hangsúlyozta, hogy a többi ellenzéki vezetésű önkormányzat éppúgy kapott rezsitámogatást, mint a kormánypártiak. Szinte az összes megyei jogú város komoly takarékossági intézkedéseket vezetett be, ezzel szemben Hódmezővásárhely teljesen feleslegesen belekezdett a városháza tornyának felújításába. Ez mintegy 300 millió forintba kerül, nagyjából annyiba, amennyi támogatást kaphatott volna.

Így állnak a számok

A közgyűlésen megtárgyalt előterjesztés szerint a bevételek várhatóan 8,6 milliárd forint körül alakulnak, míg a kiadások elérhetik a 10,4 milliárd forintot. A működési források meghatározó hányadát – a számítások szerint 3,7 milliárd forintot – az adóbevételek biztosítják. Az iparűzési adó 2,5 milliárd forint körül alakul, építményadóból 736 millió, telekadóból 353 millió forint folyik be.

Az állami támogatások nagysága nominálisan nem változott, a tavalyihoz hasonlóan mintegy 3,1 milliárd forint. A helyi adóbevételek alapján számított szolidaritási hozzájárulás azonban kétszeresére, 288 millió forintra nőtt. A kiadások között az egyik legjelentősebb tételt a személyi jellegű ráfordítások jelentik.

Ezek nagysága a közterhekkel együtt meghaladhatja a 3,6 milliárd forintot.

Az energiaárak emelkedése miatt az önkormányzati intézmények, és a részben közfeladatokat ellátó gazdasági társaságok közüzemi költségei megközelíthetik a 2 milliárd forintot. Idén az önkormányzat és cégei korábbi hitelek után 1,276 milliárd forintot fordítanak adósságszolgálatra. Az önkormányzati költségvetésből a tervek szerint több mint 1,3 milliárd forintot szánnak városüzemeltetési feladatokra, 632 milliót gyermekétkeztetésre, 127 milliót segélyekre.

Az előző évi maradvány enyhítheti a bajt 

A működési hiányra részben fedezetet nyújt az előző évi maradvány összege. A város államkincstárnál vezetett pályázati bankszámláján mintegy 750 millió, kereskedelmi banki számláján több mint 1,7 milliárd forint van. Ebből az összegből mintegy 1,2 milliárd forint szabad felhasználású forrás, de ez részben a bérek, illetve áthúzódó kiadások fedezetéül szolgál.

A csütörtöki ülésen hivatalosan is bejelentették Szabó János alpolgármester lemondását, aki mintegy másfél éven át közgyűlésen kívüli tagként elsősorban a város fejlesztéséhez, működtetéséhez kapcsolódó feladatokért felelt.

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok