„Fájdalommal tudatjuk, hogy Mécs Imre életének 90. évében, otthonában szerető családja körében ma reggel elhunyt” – tette közzé Mécs Imre családja a politikus hivatalos Facebook-oldalán a szomorú hírt csütörtökön.

Mécs Imre az 1956-os forradalomban részt vett a Nemzetőrség szervezésében, szerepet vállalt az ellenállásban, az egyetemek, a munkáscsoportok, felkelőcsapatok megszervezésében.

A Kádár-rendszer a forradalom és szabadságharc leverése után 1957 júniusában letartóztatta, 1958 májusában „a Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetéséért” halálra ítélte. Az ítéletet 1959 februárjában életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta. Mécs Imre 1963 márciusában az általános amnesztia keretében szabadult. Három évig rendőri felügyelet alatt állt, tíz évig politikai jogvesztés sújtotta. Szabadulása után problémákat okozott számára az elhelyezkedés, végül 1963-tól 1974-ig a Híradástechnika Szövetkezet fejlesztőmérnöke lett.

Éveken keresztül próbálkozott kérvényeivel, hogy lediplomázhasson, de csak 1975-ben szerezhette meg villamosmérnöki oklevelét. Tudományos fokozatot politikai múltja miatt nem kaphatott, kutatóintézetben sem dolgozhatott, annak ellenére, hogy harminckét szabadalma van az elektronika különböző szakterületein, és mintegy hatvan tudományos cikke jelent meg magyar és külföldi folyóiratokban. A Kiváló Feltaláló kitüntetés ezüst fokozatát egyszer, arany fokozatát háromszor nyerte el.

1975-ben kapcsolatba került a szerveződő demokratikus ellenzékkel. 1979-ben aláírta a csehszlovákiai Charta ’77 mozgalom bebörtönzött vezetői melletti szolidaritási nyilatkozatot. 1983-ban egy volt halálra ítélt bajtársa temetésén elmondott beszédéért rendőrhatósági figyelmeztetést kapott, állásából elbocsátották.

Az SZDSZ egyik alapítója

1984-től 1989-ig a Duna Kör tagja volt. 1985-ben ellenzéki képviselőjelöltek állítását szorgalmazta a választásokon, és népszavazást kezdeményezett a bős–nagymarosi vízlépcső kérdésében.

1988-ban alapító tagja és szóvivője lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, alapító tagja a Szabad Demokraták Szövetségének és a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak. 1988-ban bekerült az SZDSZ ügyvivői testületébe, e tisztében 1996. novemberig az összes tisztújítás alkalmával újra bizalmat kapott. 

Az 1990. évi országgyűlési választások második fordulójában Budapest 23. sz. (Rákospalota, Újpalota és Pestújhely) választókerületében az első helyen végzett. 1990. május 3-ától a parlament honvédelmi állandó bizottságának és nemzetbiztonsági különbizottságának a tagja, 1994–1998 között a honvédelmi bizottság elnöke volt. 1992. februárig a bizottság alelnöke volt. 1992. június 13-án az SZDSZ szociálliberális platformjának egyik alapítója és vezetője volt.

Az 1994. évi országgyűlési választásokon mandátumát a budapesti területi listáról szerezte. Az Országgyűlés honvédelmi állandó bizottságának az elnöke, ezen belül elnöke az elvi, biztonságpolitikai, katonai albizottságnak is. Az SZDSZ-frakció honvédelmi munkabizottságának is a vezetője volt. Az IPU magyar csoportja magyar–indonéz baráti tagozatának az elnöke, a magyar–izraeli, magyar–osztrák és magyar–thaiföldi baráti tagozatok tagja.

Az SZDSZ 1996. novemberi tisztújító küldöttgyűlésén elvesztette ügyvivői testületi tagságát; az országos tanács 1997. januári tisztújításakor sikertelenül pályázott a testület elnöki tisztére. 1998-ban és 2002-ben az országos listáról jutott a parlamentbe.

2006-ban MSZP-s színekben indult a parlamenti választásokon, és jutott be az Országgyűlésbe.

2010 után civil mozgalmak szervezője és résztvevője volt. A Szabadság téri ellenállás (Tiszta emlékezettel a szabadságért, a demokráciáért csoport) arca, szervezője, résztvevője, felszólalója, majd a Visszahozzuk a forradalom lángját civil mozgalom elindítója és szervezője. Az elmúlt évtizedben szinte minden kormányellenes tüntetés, megmozdulás állandó résztvevője volt.

(Borítókép: Mécs Imre 2020. október 24-én. Fotó: Trenka Attila / Index)