Index Vakbarát Hírportál

Baranyi Krisztina készen áll, de az ellenzéki összefogás még nem

2023. január 20., péntek 09:36

Ferencváros polgármestere a 2024-es önkormányzati választáson is szeretné megmérettetni magát. Az LMP és a Kutyapárt már beállt mögé, az Indexnek most egy másik ellenzéki párt is megerősítette, hogy támogatják Baranyi Krisztina újraindulását.

A ferencvárosi polgármester tavaly novemberben jelentette be: indulni szeretne a 2024-es önkormányzati választáson, de azt egyelőre nem tudja megmondani, hogy milyen felállása lesz a pártoknak. A helyi 9 magazin megkérdezte tőle, hogy lesz-e előválasztás az önkormányzati választás előtt, vagy elindul-e az előkészülete idén.

Nem tudom, mi lesz. Itt mindenki nagyon tárgyal, de nem tudok részleteket. Azt tudom, hogy szeretnék elindulni a következő választáson, mégpedig azért, mert a három évem alatt pontosan körvonalazódott az a még legalább hétévnyi munka, amit el akarok végezni. Másrészt úgy érzem, élvezhetjük a kerületiek többségének támogatását. Sokan szeretnék, ha folytatódnának a forgalomcsökkentések, a zöldítés, a térfelújítások, a szociális bérlakások folyamatos felújítása, karbantartása, a városrehabilitáció. Ha a kerületi lakosok szerint jó az irány, akkor természetesen folytatni akarjuk

– válaszolta Baranyi Krisztina a 9 magazinnak.

Az összefogásban egyetértenek

A lap interjút készített az MSZP-s Torzsa Sándor képviselővel, aki egyúttal az MSZP-s és DK-s ferencvárosi képviselőket tömörítő frakció vezetője. A politikus azt mondta, még nem döntöttek arról, hogy Baranyi Krisztinát támogatják-e, vagy saját jelöltet állítanak. A helyes politikai magatartás szerinte az, ha a pártok a helyi ügyek érdekében képesek az együttműködésre. „Minden ellenzéki párt értelmezhetetlen önmagában a Fidesszel szemben: csak összefogással győzhetünk újra” – tette hozzá.

A három momentumos és egy jobbikos képviselőt tömörítő frakció vezetője, Takács Krisztián a 9 magazin kérdésére, hogy támogatnák-e Baranyi Krisztina újraválasztását, azt válaszolta: ennyire még nem tekintenek előre. A momentumos politikus ugyanakkor hozzátette: a lehető legszélesebb ellenzéki együttműködésre törekednek, mert mint mondta, „muszáj a Fidesz legyőzéséhez”.

Nekik nem kérdés

Mint arról beszámoltunk, az LMP és a Kutyapárt már bejelentette a támogatását. Ungár Péter, az LMP társelnöke szerint Baranyi Krisztina igazolta az elmúlt időszakban, hogy meggyőződéssel kiáll a zöldértékek mellett. Csárdi Antal országgyűlési képviselő, akinek egyéni választókerületéhez tartozik Ferencváros egy része, úgy fogalmazott: Baranyi Krisztina megígérte és megvalósította, hogy az önkormányzat tisztán és átláthatóan működik, ezért pedig nem félt konfliktusokat vállalni.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Baranyi Krisztina legény a gáton

– mondta az LMP-s képviselő.

A Kutyapárt közleményt adott ki, amelyben azt írták, noha egyelőre nem tudni, mi a többi ellenzéki párt szándéka, indítanak-e saját jelöltet 2024-ben, ők határozottan kiállnak a jelenlegi polgármester mellett, és ha előválasztásra lesz szükség, Baranyi Krisztina számíthat a passzivistáik segítségére. A Kutyapárt társelnöke, Döme Zsuzsanna nem mellékesen a kerület egyik alpolgármestere, a polgármester egyik bizalmasa.

Az Index a többi ellenzéki pártot – a DK-t, a Momentumot, a Jobbikot, az MSZP-t és a Párbeszédet is – megkérdezte, hogy támogatják-e Baranyi Krisztina újraindulását. A 2019-es önkormányzati választáson széles ellenzéki támogatást kapott, miután az előválasztáson legyőzte a Momentum, az MSZP és a Jobbik által pártolt Jancsó Andreát.

Döntés nincs, de vélemény van

A 2024-es önkormányzati választásokkal kapcsolatban a Momentum még nem hozott végleges döntéseket, de már napirenden van a felkészülés a jövő évi választásokra. „Jelenleg a Momentum fókusza a választókat, az állampolgárokat fokozottan érintő kérdéseken van” – közölte az ellenzéki párt. Az elmúlt időszakban ezért támogatták a tanárok és a diákok tüntetését, illetve ezért utazik a parlamenti frakcióvezetésük Ukrajnába, ahol a magyarok által felajánlott pénzből vásárolt aggregátorokat és invertereket fognak átadni a háborús pusztítást elszenvedőknek.

Ugyanakkor a párt által küldött válaszban azt is kifejtették, hogy az elmúlt években Baranyi Krisztina és a helyi Momentum között megfelelően működő munkakapcsolat alakult ki, az érintettek mindig a ferencvárosiak érdekeit tartják szem előtt.

Úgy véljük, Ferencváros polgármestere és a helyi momentumos képviselők figyelemre méltó munkát végeztek és végeznek, a kerület ennek köszönhetően az elmúlt bő három évben érezhető fejlődésnek indult. Amint születik hivatalos döntés a feltett kérdésekkel kapcsolatban, tájékoztatni fogjuk a sajtó munkatársait

– ígérte a Momentum.

Megismernék a helyiek véleményét

Lapunk megkeresésére válaszolva a Jobbik közölte: a jászberényi időközi választás sikere azt mutatta meg, hogy párt(politika)mentes kampányokra és önkormányzatokra van szükség.

„Pártpolitikától mentes, szabad, helyi politizálást szeretne megvalósítani a Jobbik. Ne arról szóljanak a választások és a városvezetések, hogy a pártok meghatározzák, mi jó helyben, központi akarat szerint irányítva a helyi közösségeket. Ne pártérdekek mentén széttöredezve, betagozódva, egymással szemben álló személyek, közösségek alkossák a képviselő-testületet, hanem olyanok, akik tenni akarnak a helyi ügyek érdekében. Valamennyi, a 2024-es önkormányzati választáson indulni szándékozó jelöltet, polgármesterjelöltet – így a majd Ferencvárosban is indulni szándékozó személyeket is – ekként fogja megítélni közösségünk” – olvasható a Jobbik sajtóosztálya által küldött válaszban. Továbbá hozzátették: a ferencvárosi jelöltekről akkor fog tudni dönteni a párt, ha már a jelölt/jelöltek személyét megismerték, illetve kikérték róluk a helyi közösség véleményét.

A jászberényi időközi választás után a Jobbik pártpolitikától mentes önkormányzati politizálást hirdetett. Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője azt mondta: szeretnének pártpolitikától mentes, szabad, helyi önkormányzati politizálást megvalósítani, és ezt fogják javasolni az embereknek, illetve azoknak a pártoknak, szervezeteknek is, amelyek a helyi politikában dolgoznának. A Jobbik ezt az elvet kívánja képviselni a 2024-es önkormányzati választásokon is.

Elkezdik az egyeztetéseket

Az MSZP közölte: abban érdekeltek, hogy az ellenzék a 2019-ben megszerzett pozíciókat megtartsa, és emellett még több helyen tudjon fordítani. A párt választmánya arról döntött, hogy elkezdik felépíteni a 2024-es önkormányzati előválasztás kereteit, továbbá elkezdik az egyeztetéseket az indulásokról és a jelöltekről a többi párttal.

A szocialista párt álláspontja az, hogy az önkormányzati választásokon az a helyes, ha helyben és nem a pártközpontokban döntenek a jelöltekről.

Akár úgy, mint Jászberényben, hogy megállapodnak, akár úgy, hogy megállapodás híján helyi előválasztáson választják ki a legalkalmasabb jelöltet. Bárhogy döntsenek is az országos pártközpontokban, csak annak van esélye polgármesterré vagy képviselővé válni, aki abban a körzetben él, akit ismernek és elfogadnak

– válaszolta az MSZP az Indexnek.

Tavaly decemberben Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke bejelentette, hogy a szocialista párt polgármesterjelöltje Székesfehérváron Márton Roland, Hajdúdorogon Csige Tamás, Budapest XVI. kerületében Csizmazia Ferenc, a XVII. kerületben Lukoczki Károly, míg a XXII. kerületben Pajin Bálint lesz. „Ha újabb jelöltekről születik döntés, tájékoztatni fogjuk a közvéleményt” – közölte az MSZP.

A Párbeszéd az Indexnek tömören azt válaszolta:

A Párbeszéd természetesen támogatja Baranyi Krisztina újraindulását.

A Demokratikus Koalíció cikkünk megjelenéséig nem reagált a megkeresésünkre, ha mégis válaszolnak, frissítjük cikkünket. Gyurákovics Andreának, a Fidesz–KDNP ferencvárosi frakcióvezetőjének is küldtünk kérdést a IX. kerületi önkormányzat oldalán megadott e-mail-címére. Arra voltunk kíváncsiak, hogy van-e már jelöltje a kormánypártoknak Baranyi Krisztinával szemben, de a frakcióvezető sem reagált.

(Borítókép: Baranyi Krisztina 2022. november 4-én. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok