A felvételizők nem tartották nehéznek a magyar nyelvi feladatsort, de volt olyan tárgy, amelyikkel meggyűlt a bajuk. Ma 71 ezer diák adott számot tudásáról, központi középiskolai felvételit írt 6 és 8 osztályos intézményekbe. Mutatjuk a megoldásokat is.
Az Oktatási Hivatal közzétette a megoldásokat, lehet bátran böngészni.
Az első vélemények, amelyek a idei középiskolai felvételi vizsgáról érkeztek, arról szóltak, hogy a magyar nyelvi feladatsort nem tartották nehéznek a nyolcadikosok, ám a matekpéldák sokaknál kiverték a biztosítékot.
Az egyik szülő egyik Facebook-csoportban alig pár perccel az után, hogy véget ért a központi középiskolai felvételi első, magyar nyelvi része azt írta, a gyereke szerint a magyar egyáltalán nem volt nehéz.
Az eduline szerint a középiskolai felvételin egyébként is a magyar nyelvi feladatsor szokott jobban menni a nyolcadikosoknak, az országos átlageredmény tavaly magyarból 30, matematikából 22,7 pont volt a maximális 50-50-ből.
A legtöbb nyolcadikos egyébként évről évre a fogalmazástól tart a legjobban. A szakemberek szerint a gyerekek ezt elsősorban azzal magyarázzák, hogy az iskolában kevés fogalmazást kell írniuk, azt is rendszerint kötelező olvasmányokról.
A végzősök nagy részének idegen terep az érvelő fogalmazás műfaja, a hatodikosoknak pedig sokszor az elbeszélő és leíró műfaj is nehézséget okoz. Idén egyébként a múzeumokról kellett fogalmazást írniuk a négy- vagy ötosztályos középiskolákba készülőknek.
A matematikatesztet már jóval nehezebbnek tartották a nyolcadikosok. Az egyik szülői csoportban arra a kérdésre, hogy a matekot mindenki nehéznek találta-e, több tucat igen válasz érkezett. Van, aki azt is hozzátette, hogy a lánya évek óta matematikatagozatra készül, de a geometriai feladattal nem boldogult, így most azzal számol, hogy a rég kinézett gimnáziumba nem fog bekerülni. Egy másik szülő arról számolt be, náluk sírás lett a matektesztből.
Több mint 71 ezer magyar diák jelentkezett a szombat délelőtti központi írásbeli felvételire, amelyet két tárgyból szerveznek meg a középiskolák: magyar nyelvből és matematikából. Mindkét teszt tíz-tíz feladatból áll, ezek megoldására összesen 45-45 percet kaptak az általános iskolások.
A vizsga nehéz, a maximális 100 pontból tavaly átlagosan 52,5 pontot szereztek a nyolcadikosok, míg a hatodikosok átlageredménye 62,7, a negyedikeseké pedig 70,4 pont volt.
A feladatok általában nem olyan típusúak, hogy gyakran előforduljanak az órákon. A tárgyi tudás helyett sokkal inkább a megszerzett kompetenciákat, készségeket mérik.
A diákok és a hozzátartozók folyamatosan értékelik a felvételi feladatok nehézségét a közösségi oldalakon. Az egyik lány érzelmi hullámvasútról írt, mert amennyire örült a magyar feladatsornak, annyira elkeseredett a matematikától.
Egy másik reakció szerint a matek egy szóval kifejezve undorító volt – írja a felvételiző diák, aki magának nagyjából 25-28 pontot tippelt. A magyar viszont neki könnyen ment, abból 38-40 pontot vár.
Zokogva jött ki, úgy érzi, ugrott az álomgimi
Egy nagymama reakciója példaértékű. Ahogy írja, az unokája rengeteget készült, de a matematika szerint nagyon nehéz volt és emiatt szomorú lett. A nagyi viszont megölelte és azt mondta, büszke az unokájára.. Annyit tudunk hozzátenni, drukkolunk az unokának és büszkék vagyunk a nagymamára.
(Borítókép: Diákok központi felvételit írnak 2015. január 17-én. Fotó: Rosta Tibor / MTI)