Index Vakbarát Hírportál

Lassan, de biztosan fogyunk

2023. január 27., péntek 11:35

Decemberben 7366 gyermek született, 11 940-en haltak meg. A csökkenés oka a koronavírus. A házasodási kedv is csökkent.

Az előzetes adatok szerint 2022 decemberében 7366 gyermek született, és 11 940-en haltak meg. 2022-ben a születések száma 5,0, a halálozásoké 13, a házasságkötéseké pedig 11 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.

2022 decemberében 7366 gyermek született, ami 0,5 százalékkal, 34 újszülöttel több az egy évvel korábbinál – írták.

Hozzátették: 11 940-en haltak meg, 28 százalékkal, 4542-vel kevesebben, mint 2021 decemberében.

A KSH szerint a jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány negyedik hullámának 2021. decemberi magas bázisértéke.

Természetes fogyás

A járvány előtti utolsó év, 2019 azonos időszakához képest 6,5 százalékkal, 730 fővel többen haltak meg.

A természetes fogyás a 2021. decemberi 9150-nel szemben 4574 volt.

Közölték azt is, hogy 2798 pár kötött házasságot, ez 36 százalékkal, 1560-nal kevesebb a 2021. decemberinél.

Mint írták, 2022-ben 88 400 gyermek jött világra, 5,0 százalékkal, 4639-cel kevesebb, mint az előző évben. Január–áprilisban 11, augusztus–novemberben 7,6 százalékkal csökkent, míg május–júliusban 4,1, decemberben pedig 0,5 százalékkal nőtt a születések száma 2021 azonos időszakához viszonyítva.

A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,52 volt a 2021. évi 1,59-hez képest.

Kevesebb haláleset

Tavaly 135 700-an haltak meg, 13 százalékkal, 19 921-gyel kevesebben, mint az előző évben. A halálozások száma januárban 4,5, március–júniusban 21, szeptember–decemberben pedig 18 százalékkal csökkent, míg februárban 4,9, július–augusztusban 6,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Megjegyezték, hogy a születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 47 300 fő volt, ami 24 százalékkal alacsonyabb az előző év 62 582 fős értékénél.

Tavaly 64 100 pár kötött házasságot, 11 százalékkal, 7930-cal kevesebb, mint egy évvel korábban. Január–áprilisban 10, június–decemberben 13 százalékkal kevesebb, májusban pedig 3,7 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2021 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 14,0 halálozás jutott. Az élveszületés 0,5, a halálozás 2,0 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2021-ben, ennek következtében a természetes fogyás 1,6 ezrelékponttal 4,9 ezrelékre mérséklődött. Ezer élveszületésre 3,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékponttal több, mint az előző évben.

A házasságkötési arányszám 6,6 ezrelék volt, így 0,8 ezrelékponttal maradt el az előző évitől.

A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést, ennek eredményeként a 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma 2022 végén 9 millió 678 ezer volt – olvasható a KSH közleményében.

(Borítókép:  Sean Gallup/Getty Images)

Rovatok